rss      tw      fb
Keres

Bajnai: az MFB hozza nyilvánosságra a Sávoly Motorcentrummal kapcsolatos hatástanulmányt

MTI 2010. február 26., péntek 18:21

Bajnai Gordon kormányfő péntek délután a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azonnali intézkedését kérte annak érdekében, hogy a Magyar Fejlesztési Bank minél előbb hozza nyilvánosságra a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. projekt dokumentációjával kapcsolatos hatástanulmányt - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.

A NFGM azt közölte az MTI-vel, hogy megtették a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban nyilvánosságra kerüljenek az érintett dokumentumok. Őry-Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója pedig azt mondta: a fejlesztési bank jogászai hétfőn megvizsgálják azt, nem üzközik-e jogszabályba a KPMG-vel kötött szerződés alapján a megvalósíthatósági tanulmány nyilvánosságra hozatala. Ha jogszabályba ütközik, akkor a tanulmányt a bank átadja a minisztériumnak, és a fejlesztési tárca saját belátása szerint dönt majd a megvalósíthatósági tanulmány közzétételéről.

Az ügy előzménye, hogy három civil szervezet nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben az MFB által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kérték. A levelet a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország jegyezte. Az előbbi két szervezet a versenypolitikai biztosnak is írt levelet, amelyben azt kérik, hogy vizsgálja meg a Bizottság a pálya megépítéséhez nyújtott állami támogatás összeegyeztethetőségét a közösségi támogatási szabályokkal.

Az Index csütörtökön azt írta: a Pénzügyminisztérium (PM) szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring megépítésének állami támogatását. Az NFGM és a PM által előkészített, a pénzügyminiszter által azonban végül nem támogatott előterjesztést tavaly október végén fogadta el a kormány.

Kovács Bence János, a sávolyi beruházás befektető cégcsoportjának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten azt mondta: egy, az autó- és motorsportban érintett cég, valamint a Zsámbéki medence ingatlanfejlesztői állnak a Grupo Milton elleni lejárató kampány mögött, meg akarják akadályozni a pátyi és a sávolyi beruházást.

A más néven Balatonring-ként ismert beruházás egy olyan cég érdekeit sérti, amely az autó- és motorsportban érdekelt - mondta Kovács Bence János. Ez a cég 30 millió forintot akart megszerezni tőle, előbb a maga, majd egy ma parlamenten kívüli, de a mostani választásokon oda igyekvő párt részére, amelynek honlapján is olvasható, hogy ellenzi a két beruházást. A zsaroló szöveget, amelyben a pénz ellenében a sajtóhadjárat leállítását ígérték, a tájékoztatón lejátszották, illetve írásban is a sajtó rendelkezésére bocsátotta a cégvezető. A zsarolás miatt Kovács Bence János büntető feljelentést tesz, és kijelentette: nem hagyja magát zsarolni.

A Lehet Más a Politika csütörtökön közleményben jelentette be, hogy közérdekű adatkéréssel fordul az MFB vezérigazgatójához a Balatonring beruházás kapcsán. Örülünk, hogy a projekt befektetője vesztegetés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyilvánvalóan tisztázza majd az LMP-t a vád aló, mely szerint Kovács Bence Jánost a párt nevében zsarolták volna meg - áll a közleményükben, amely szerint szakmai érvek alapján kifogásolják a Balatonring megépítését éppúgy, mint a pátyi építési projektet, vagy korábban a sukorói King’s City beruházást.

Sávolyon eddig 7,4 milliárd forintot ruházott be a Milton közművekbe, a teljes magyarországi beruházása pedig 280 millió euró volt tavaly. Az említett hitelre, és garanciára azért van szükség, mert a válság miatt másképpen nem lehet hitelhez jutni - ismertette cége helyzetét Kovács Bence János.

Bobek József, Sávoly polgármester az MTI-nek pénteken azt nyilatkozta: a Sávoly területén épülő Balatonring által olyan fejlesztést kaphat a térség, amely nem csak a községnek, hanem a régiónak és az országnak is jó, ezért értetlenül áll az utóbbi napokban a beruházás lejáratásával kapcsolatban megjelent hírek előtt. A polgármester kifejtette: a befektetők, illetve a Sedesa az általuk eddig ígérteknek megfelelően, tudomása szerint saját forrásból végzi az építkezést, megvalósítva a pályához elengedhetetlen fejlesztéseket is.

A befektetető, és Kovács Bence János, a Grupo Milton elnöke az önkormányzattal szemben eddig minden ígéretének eleget tett - szögezte le Bobek József. Hozzátette: elkészült a település szennyvízrendszere, amelyre a lakosság a napokban kötöz rá. Erre a Balaton törvény szigorú elvárásainak is megfelelni kényszerülő település egy évtizede vágyik, de a befektetők nélkül esélye sem lett volna rá. Az építkezés folyamatos munkalehetőséget biztosít a 40 százalék fölötti munkanélküliséggel küszködő térségnek.

Bobek József álláspontja szerint elfogadhatatlan csúsztatásokat tartalmaznak azok a híradások, amelyek szerint az állam 20 milliárd forintos támogatást, valamint 15,3 milliárd forintos hosszú lejáratú hitelt nyújt a pálya építéséhez. Emlékeztetett arra, hogy a Balatonring egyedülállóan 10 évre szerezte meg a Dornától a GP futamok rendezési jogát. Ezen 10 éves rendezési jog licence díja a tíz év alatt kifizetendő 20 milliárd forint. Fontos momentumként megemlítette: a beruházás nemcsak a motorversenynek teremt lehetőséget, hanem többféle rendezvénysorozatnak is.

A polgármester szerint elfogadhatatlan, hogy az ügyben a beruházás ésszerűségét és tisztességességét megkérdőjelező civil szervezetek fellépése, annál is inkább, mert olyanok emelték fel a hangjukat, akikkel még nem találkoztak Sávolyon.

Az amerikai titkosszolgálat elavult számítógépeket használ

MTI 2010. február 26., péntek 18:30

Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.

 Az ABC News egy bizalmas jelentést idézett, amely szerint a titkosszolgálat szervere - egy IBM-gép - az 1980-as évekből származik, a komputeres hálózat törékeny, nem tud lépést tartani a jelenlegi követelményekkel.

 A hírcsatorna névtelen forrásokra hivatkozva arról számolt be: a titkosszolgálat adatbázis-rendszerei olyan régiek, hogy felhasználói időnként nem tudnak kereséseket végrehajtani benne. A testület a súlyos komputeres problémák miatt egy másik biztonsági szervezethez, a Nemzetbiztonsági Ügynökséghez (NSA) fordult, hogy annak szakemberei vizsgálják meg informatikai rendszerét.

 Az ABC News idézte Joe Lieberman szenátort, a belbiztonsági bizottság elnökét, aki szerint az elnök, az alelnök és más fontos személyiségek biztonságáért felelős biztonsági szolgálatnak jobb számítógépes háttérre lenne szüksége.

 Malcolm Wiley, a titkosszolgálat szóvivője - jóllehet a szervezet általában semmilyen sajtóhírt nem szokott kommentálni - közölte: az NSA független vizsgálatot hajtott végre a testület számítógépes rendszerén, és "bizonyos bővítéseket javasolt a hálózat biztonsága érdekében".

 Az ABC értesülése szerint a titkosszolgálat informatikai hálózatában 187 millió dolláros fejlesztésre van szükség. A szolgálatot felügyelő belbiztonsági minisztérium (DHS) viszont csak 69 millió dollárt különített el a célra, ebből 36 milliót a 2011-es költségvetési igénylésben. A DHS indoklása szerint a titkosszolgálat adathálózata törékeny, nem képes kellő gyorsasággal végrehajtani a jelenlegi és jövőbeni feladatokat, a hardware környezet öt évnél öregebb, meghibásodásokra hajlamos.

 A titkosszolgálat közlése szerint a komputeres rendszer eddig nem hátráltatta a biztonsági feladatok ellátását. Az informatikai hálózat kérdései inkább a szolgálat egyéb feladataival, egyebek között az elektronikus bűnözés felderítésével kapcsolatosak.

 A titkosszolgálat az utóbbi időben azért került a figyelem középpontjába, mert az ellenőrző rendszereket kijátszva három illetéktelen személy is bejutott a Fehér Házban rendezett állami vacsorára, és Barack Obama elnöke közelébe került.

 Az ABC rámutatott: nem első alkalommal derül fény arra, hogy az amerikai állambiztonsági szervezeteknél elaggott számítógépes háttér működik. A Szövetségi Nyomozó Irodánál (FBI) például hasonló hiányosságokat mutattak ki a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek utáni vizsgálatok. Az FBI egyik legnagyobb számítógépes problémáját 2005-ben rögzítették: be kellett szüntetni egy olyan program használatát, amellyel az ügynökök elektronikus kereséseket tudtak végezni az ügyek között. Az FBI új, 451 millió dolláros web alapú rendszere, a Sentinel a tervek szerint idén készül el.