Breier Zsuzsa és Balogh S. Éva levélváltása

Balogh S. Éva: A külföldi média a magyar „forradalomról” című írása ügyében


Breier Zsuzsa levele


Kedves Balog S. Éva,

Érdeklődéssel olvastam az összefoglalását a magyar kormány külföldi megítéléséről. Sajnálom, ha csalódást okozok, de engem ugyan senki nem kért fel Magyarországról, sem az említett, sem másmilyen cikkem megírására. Rendelésre nem írok cikket. Bármennyire hihetetlennek tűnik is Önnek, a Welt felkérésére, s a magam véleményét írtam. Ahogy az Orbán-kormányt és Magyarországot elmarasztaló Welt-cikkek esetében Ön nem feltételezte a "rendelésre" írást, ezúttal sincs oka rá. Németországban és a német sajtóban sokféle vélemény megfér egymás mellett.

Megköszönöm, ha helyesbít, és tájékoztatja az olvasóit arról, hogy az Ön ebbéli feltételezése nem felel meg a valóságnak.

Üdvözlettel
Breier Zsuzsa

***

Balogh S. Éva levele


Kedves Breier Zsuzsa,

Valóban azt feltételeztem, hogy a magyar kormány kérésére írta cikkét. Sajnálom. Abból indultam ki, hogy mindig gyanús, ha olyan ember kel egy kormány védelmére, aki valamikor ennek a kormánynak magas rangú hivatalnoka volt. Az Ön írása engem Jeszenszky Géza olvasói leveleire emlékeztetett, amelyeket ő a Washington Postnak írt, ahányszor úgy gondolta, hogy az újság szerkesztői nem látják helyesen a magyarországi helyzetet. Az olvasók az ilyen levelekre csak legyintenek. Nem veszik komolyan őket, mert mindenki tudja, hogy ezeknek az embereknek a véleménye valószínűleg nem objektív, már csak hivatalos kapcsolataik miatt sem. Ön pedig a berlini magyar követség beosztottja volt 1998 és 2002 között. De belátom, a következtetésem túlzott volt. Be kellett volna érnem azzal a megállapítással, hogy Ön végletesen elfogult Orbánnal és a Fidesszel. Megpróbálom elmagyarázni, miért gondolom így.

Azzal semmi baj nincs, hogy Önnek más a véleménye, mint a legtöbb külföldi szemlélőnek Orbán Viktorról és a kormányáról, bár számomra egy független megfigyelő véleménye többet nyom a latban.

A független megfigyelők véleményét sem kell persze készpénznek venni. Lehet, hogy Christian Schmidt-Häuer túlzott, amikor 2009 novemberében ezt a címet adta a Zeitben megjelent cikkének: „A fasizmus zászlaja alatt”, de azt nem lehet róla elmondani, hogy valamikor a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kormány alkalmazottja volt. És azért azt is tegyük hozzá, azzal, hogy Ön a cikkében, amely ugye az Orbán-kormányról szól, megemlítette ennek a cikknek a címét, riasztó példájaként annak, hogy miféle írások jelennek meg Magyarországról, azzal Ön félrevezeti olvasóit, hiszen ez a cikk nem most jelent meg, hanem 2009 novemberében, és nem is az Orbán-kormányról szól, hanem leginkább a Jobbikról, a Magyar Gárdáról és a magyar nacionalizmusról.

A másik cikknek, amelyből Ön idézett, s amely ugyancsak a Weltben jelent meg június 30-án, ez a címe: „Politikai kalandorok a Dunánál.” Szerzője, Krisztina Koenen szabadúszó újságíró, tehát független kommentátor, akinek az a véleménye, hogy a Fidesz olyan párt, amely kihasználja és szítja a magyar nacionalizmust. Természetesen annak megítélése, hogy mit tartunk nacionalista vagy soviniszta ideológiának, illetve politikának, ízlés és politikai elkötelezettség dolga. Én Krisztina Koenennel értek egyet. Amit a Fidesz jelenleg csinál, mert úgy gondolja, hogy ezzel majd sikerül kiütni a Jobbikot a játszótérről, lehet, hogy pártpolitikai szempontból elfogadható, és talán a Fidesz szempontjából szükséges is, de hosszú távon ennek a felkorbácsolt magyar nacionalizmusnak az ország még meg fogja inni a levét. Ugyanis nehéz lenne elvitatni, hogy a nacionalizmus felkorbácsolása folyik. Még nyelvi kontextusban is. Az újonnan felállított minisztériumokat alig lehet megkülönböztetni egymástól, mert mindegyik neve a „nemzeti” szóval kezdődik. Ha szükség van a jelzőre, ha nem. Nemzetgazdasági minisztérium, nemzeti fejlesztési minisztérium, nemzeti erőforrások minisztérium. Mégis mit gondol, miért van ez így?

De menjünk tovább. Írásának egyik alcímében hangsúlyozza, hogy az Orbán-kormányt demokratikus módon választotta meg a magyar nép. Természetesen. Abban is igaza van, hogy Jobbik nem tagja a kormánynak. De azért talán érdemes lett volna megjegyezni, hogy a Jobbik elképzelései nagyjából megegyeznek a kormányéival, hiszen frakciójuk az esetek 60 százalékban együtt szavaz a kormánytöbbséggel, szemben az LMP 30 és a szocialisták 15 százalékával.

Azt sem lehet mondani, mint ahogy Ön teszi, hogy a Jobbiknak semmiféle befolyása nincs a kormányra. De bizony van. A Jobbik állandóan arról panaszkodik, hogy a Fidesz ellopta programja egy részét. És igazuk van. A Trianon-emléknap eredetileg a Jobbik ötlete volt. A kötelező iskolai kirándulások ötlete is jobbikos agyakban született meg.

Aztán: Ön fel van háborodva azon, hogy német újságírók „slendriánul” dolgoznak. Például azt mondják, hogy a radikális jobboldal a szavazatok 17 százalékát szerezte az áprilisi választáson. Ön ezt visszautasítja, mert Ön szerint „pontosan 12,8 százalékot” kaptak. Ugyanakkor azt írja, hogy a Fidesz-KDNP a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, míg az MSZP mindössze 15 százalékot. Attól tartok, ezek a számok nem állják meg a helyüket, ugyanis úgy látszik, Ön összekeveri a szavazatok számát a parlamenti mandátumok arányával. A Jobbik a szavazatok 16,67 százalékát szerezte meg, míg Fidesz nem 68 százalékot, hanem mindössze 52,73 százalékot kapott. Az MSZP pedig valóban elég gyászos eredményt ért el, de ez nem a szavazatok 15, hanem 19,30 százalékát jelenti. Az más kérdés, hogy ezekből a szavazati arányokból egy olyan parlament született, ahol a Fidesz túl van reprezentálva, míg a kisebb pártok alul vannak képviselve.

Ön azt állítja, hogy a Fidesz ugyanolyan konzervatív, kereszténydemokrata párt, mint bármelyik nyugati jobbközép politikai alakulat. Ezt a kijelentést nehezen lehet megvédeni. A Fidesz minden, csak nem konzervatív. Az igaz, mint Ön is megemlíti, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja, de ezen kívül nem sok hasonlóság van köztük. Azt hiszem, itt egy populista, sok mindenben inkább baloldali és nacionalista párttal van dolgunk. Ismerősei azzal vádolják Orbánt, hogy nem demokrata, és hogy alapjában véve a többpártrendszer ellensége. És hogy ez a párt programjában is szerepel. Abban igaza van, hogy ilyesmit nem lehet találni a pártprogramban, de az is biztos, hogy Orbán Viktornak nem egészen demokratikus elképzelései vannak az ország jövőjét illetően. Német barátai valószínűleg Orbán Viktor kötcsei beszédére gondolnak, amikor Orbánt antidemokratikus gondolkodással vádolják.

Nézzük meg, mit mondott Orbán Viktor Kötcsén, 2008. szeptember 8-án. Tegyük hozzá, hogy a beszéd szövegét csak két évvel később hozták nyilvánosságra. Itt van az a néhány mondat, ami óriási felháborodást váltott ki, és nem ok nélkül. „A legutóbbi időkig valóban ez a duális erőtér jellemezte a magyar politikai viszonyokat. Napjainkra azonban megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető. Hogy így néz-e majd ki ez a politikai erőtér a választásokat követően is, azt nem tudom, csak szeretném, ha így nézne ki. Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” Ezt pedig szerintem nem lehet másként értelmezni, mint hogy a következő tizenöt-húsz évben egyetlen párt határoz majd meg mindent. Reményei szerint az ellenzék meg olyan gyenge és szétaprózott lesz, hogy semmibe nem lesz beleszólása. Különben is, a vitákat egyszerűen ki kellene iktatni a rendszerből. Csakhogy, ha ez történik, akkor azt a rendszert, amelyet itt Orbán Viktor felrajzolt, már nem nevezhetjük demokráciának. Erre gondolhattak német barátai.


Disney Rejection Letter, 1938 – flickr/sim sandwich

Az Ön leírásából az derül ki, hogy van egy makulátlan, tisztességes, konzervatív pártpolitikus, akit ellenségei mindenképpen le akartak járatni, de nem sikerült. A másik oldalon állnak a szocialisták és a liberálisok, akik nemrég még kommunisták voltak, és akik „kezéhez vér és piszok tapad.” Gondolja, hogy ez a reális leírása a jelenlegi a helyzetnek? Nem gondolja, hogy a „boszorkányüldözés” inkább a Fideszre volt jellemző? Hiszen nyolc évig más sem folyt, mint a baloldal és a liberálisok lejáratása a legelképesztőbb eszközökkel. Az Ön példái a szocialisták ellenséges megnyilatkozásairól teljesen félrevezetőek, hiszen nem a szocialisták, hanem a Tilos rádió részeg műsorvezetője beszélt a keresztények kiirtásáról – évekkel ezelőtt, és azonnal ki is dobták az állásából. Ön úgy állítja be a dolgot, mintha az ilyen elképesztő kijelentések szocialista-liberális politikusok szájából hangzottak volna el. Vagy mintha mindennaposak lettek volna.

A Fidesznek az elmúlt nyolc évben sikerült egy óriási média birodalmat felépítenie, és megszállnia fontos, úgynevezett független intézményeket. Sok magyar jogász, elemző és újságíró véleménye szerint ebbe beleértendő az ügyészség is. Vagy Ön valóban úgy gondolja, hogy csak a baloldali politikusok korruptak? Természetesen nem, de némi ügyességgel el lehet intézni, hogy a szocialista korrupciót feltárják, a Fidesz-korrupcióról meg szó se essen. Vagy ha esik is, azokból az ügyekből soha semmi nem lesz. Lássuk be, az első Fidesz-kormány másik nagy bűne – az agresszivitás mellett – a korrupció volt. Hogy miért nem lett mindennek semmi következménye 2002 után? Például azért, mert miután sikerült a Fidesznek lemondatnia a népszerű és nagyra tartott legfőbb ügyészt, Orbán Viktor a saját emberét tette meg legfőbb ügyésznek, akit aztán egyszerű többséggel a parlament meg is választott. Az imént emlegetett vélemények szerint ennek lehetett némi szerepe abban, hogy a Fidesznek minden kellemetlen ügyet sikerült eltussolnia.

Ön visszautasítja azt a kitételt is, hogy „a magyar lakosság többsége tekintélyelvű beállítottságú.” Ön szerint ez úgy hangzik, mintha a magyaroknak valamilyen születési hibájuk volna. Hagyjuk egyelőre a születési hibát, koncentráljunk egy kicsit a magyar történelemre. Ön szerint mikor volt igazi demokrácia Magyarországon? Talán soha. A magyar nép nagy részének valóban idegen a demokrácia fogalma és gyakorlata. Ez nem az ő hibájuk, így hozta a sors. A magyarok gyakran panaszkodnak arra, hogy „a politikusok állandóan veszekednek,” „egyetértésre lenne szükség, és akkor minden jóra fordulna”. A demokráciában a különböző érdekek ütközése normális dolog, de a demokrácia működéséhez az is szükséges, hogy a két vagy több oldal kompromisszumos módon oldja meg a felmerülő problémákat. De mi van, ha közülük az egyik nem hajlandó semmiféle kompromisszumra? Mi van, ha a vezetője úgy gondolja, politikai érdekei azt diktálják, hogy mindennel szembemenjen, és így tegye lehetetlenné ellenfelei kormányzását? És miután sikerült elérnie a célját, Kötcsén arról beszél, hogy ideje véget vetni ezeknek a reménytelen vitáknak. Ez Ön szerint helyes? Így kell viselkednie egy demokratának?

És végül. Ön szerint Orbán és a Fidesz-politikusok rendszeresen leszögezik, hogy pártjuk „minden eszközzel meg fogja védeni valamennyi zsidó magyar állampolgár emberi és szabadságjogait.” A helyzet az, hogy Orbán Viktor a kettős beszéd mestere. Ő általában semmit sem mond ki félreérthetetlen módon. Hogy az igazat megvalljam, én még nem hallottam Orbán Viktortól az Ön által idézett kijelentést, különösen nem „rendszeresen”. Kíváncsiságból ellátogattam Orbán Viktor honlapjára, hátha megtalálom a zsidók megvédésére utaló idézetet. Nem találtam meg. Helyette viszont találtam egy beszélgetést Rákay Philippel a HírTV Péntek 8 című műsorának 2009 május 8-i adásában. Rákay így vezette fel a témát:

„– Nem akarlak ezen a szép kora nyári estén nagyon fölidegesíteni, de Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a városligeti MSZP sátorban a majálison, május 1-jén a következőket mondta szó szerint: ’Ha a zsidókkal és a cigányokkal kezdik, akkor a baloldaliakkal folytatják, akkor a kisemberekkel folytatják. És nem a politikusokat kell félteni, nem minket kell félteni. Önöket kell félteni.’ Majd a Népszavában drága jó Bolgár úr, miután arról értekezik, hogy Orbán Viktor vezetésével a jobboldal mekkora győzelmet fog hamarosan aratni, kiütéses győzelemről ír, azt írja dolgozatának végén: ’Közeledik a lelkes vastapsok és a súlyos csend ideje.’ Tehát hogy lefordítsam mindenkinek: döbbenetes diktatúrára készül Orbán Viktor.
Orbán: - Hát először is, ami az első gondolatsort illeti: én fontosnak tartom, hogy mindannyian tiszteletben tartsuk azoknak az embereknek a fájdalmát és veszteségeit, amelyeket az elmúlt – mondjuk – két emberöltő során szenvedtek el, beleértve a Lendvai Ildikó által említett zsidó honfitársainkat, cigány honfitársainkat, baloldaliakat, de nem tartom szerencsésnek, ha a magyar szenvedéstörténetből az ország másik felét meg kirekesztjük. Hát azért ebben az országban a keresztényekkel is folytatták, a magyarokkal is folytatták, tehát nem igaz, hogy az elmúlt két emberöltőnyi történelem az a baloldal szenvedéstörténete Magyarországon. Kétségkívül a baloldalnak megvan a maga szenvedéstörténete, de azt gondolom, hogy a polgári keresztény nemzeti érzelmű családoknak, nemzedékeknek, életfölfogású embereknek, közösségnek ugyanúgy megvan a maga szenvedéstörténete.

- Hát akár a Tanácsköztársaság, meg akár az ötvenes évek terrorját nézzük.

Orbán: - Hát de még a… Bocsánat, hát még a náci – vagy talán ez egy rossz kifejezés –, a szélsőjobboldali, szálasista időkben is, hát azért a polgári-keresztény középosztály is szenvedett, hát azért jó néhányan voltak ebből a világból, akik megszenvedték nemcsak a vörös diktatúrát, hanem a barnát is.”

Kár, de nem találtam semmi mást, és az embernek itt is az az érzése, hogy Orbán Viktor a holokauszt rémségeit próbálja bagatellizálni azzal, hogy azt sugallja, a nem zsidó lakosság ugyanolyan szenvedéseken ment át 1944–45-ben mint az elhurcolt, elpusztított százezrek. Ez égbekiáltó hazugság.

Sajnos, a magyar nacionalizmus él, virul és nő Orbán Viktor aktív közreműködésével. Miközben a határok lebontásával a népek közelebb kerülnek egymáshoz, akkor Magyarországon állandó nacionalista propaganda folyik. A határokon keresztüli nemzetegyesítés lehet, hogy magyarok fülében édesen cseng, de a nem magyar etnikumú népek számára ijesztően hangzik. Ezen pedig nem fog változtatni az, hogy Martonyi János kijelenti, ők nem gondolnak határmódosításra, revízióra, hanem csak az emberek jogairól beszélnek. Csakhogy ezt nehéz megmagyarázni a szlovákoknak, akik előtt rémképként merül fel egy olyan Szlovákia, amelynek déli részét félmillió magyar állampolgár lakja majd. Tudom, tudom, ez nem fog megtörténni, de azért a szlovákok aggódhatnak, amikor a magyar politikusok a „nemzet egyesítéséről” szónokolnak Budapesten.

Ezt meg kell értenie minden magyarnak. És azt is, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, vagyis, ahogy Le Monde vezércikke írta: „Emlékeztetni kell Orbánt, hogy Magyarország olyan klubnak a tagja, amelynek megvannak a maga követelményei.” Egyelőre nem úgy néz ki, hogy Orbán Viktor ezt megértette volna.

Sajnálom, hogy majdnem semmivel sem tudtam egyetérteni az írásában. És bízom benne, hogy a Népszabadság értesülése* nem állja meg a helyét, különben most egy másik feltételezéssel kellene élnem, amit nem szeretnék.

Üdvözli
Balogh S. Éva


* „Magyarország jobb, mint a híre címmel írt cikket a keddi Die Welt fórum rovatába Breier Zsuzsa Berlinben élő magyar kultúrdiplomata. Lapunk külügyi forrásokból úgy értesült, hogy Breier lehet az Orbán-kormány következő berlini nagykövete. A német fővárosban mindenképpen küszöbön áll a váltás: Peisch Sándor immár hét éve áll a misszió élén.”



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!