rss      tw      fb
Keres

Cserkészet

Nemrégiben elhangzott illetékes helyről, hogy a cserkészmozgalomnak nagy szerepe lehetne a gyerekek erkölcsi, hazafias, és még nem tudom miféle – talán vallási – nevelésében. Ez szerintem elvileg így is van, ilyen szempontból nincs kifogásom e kijelentéssel szemben.

Sajnos vagyok olyan öreg, hogy én még lehettem és voltam is cserkész, bár annyira öreg azért nem, hogy ne csak az 1945 utáni cserkészetről legyen tapasztalatom. Ezek a tapasztalataim azonban kizárólag jók: jó volt cserkésznek lenni, és nem emlékszem semmire, ami bármilyen szempontból kellemetlen lett volna. Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy már az 1946-ban föloszlatott Magyar Cserkészszövetségben is benne voltam-e, vagy csak az 1 hónap múlva utódszervezeteként alakult Magyar Cserkészfiúk Egyesületében, melynek elnöke a nagy magyar pedagógus és filozófus, Karácsony Sándor volt. Mivel akkoriban mi gyerekek ezt a különbséget nem érzékeltük, az utóbbi eset a valószínűbb.

Politikai problémával így csak 1948-ban találkoztam a cserkészmozgalmat illetően. Tudtuk, hogy létezik a magyar úttörők szövetsége is, de ott vidéken, ahol éltem, nemigen ismertünk olyat, aki annak tagja. (Pedig, most néztem meg a lexikonban, szintén 1946 óta működött.) Ám pusztán az a tény, hogy a gyerekeknek két hasonló szervezete van, s ezek rivalizálnak egymással, még nekünk is érzékelhető volt (10 éves múltam akkor), és némileg irritáló is. Amikor tehát a két szervezet egyesült, ezt önmagában véve nem tartottuk rossznak, bár persze sajnáltuk a saját szervezetünket, amely gyakorlatilag beolvadt az Úttörőszövetségbe.

Úgy tudom, amikor 1989 után a cserkészmozgalom újjáalakult, miközben az úttörőmozgalom is tovább működött, történtek közeledési kísérletek a két szervezet között, amelyek talán éppen az 1948-as „egyesülés” különböző értékelése miatt haltak el. Arról – hál’Istennek – nem tudok, hogy valamiféle kifejezett ellenségeskedés is kialakult volna, habár persze a kérdésben végül is nem vagyok tájékozott. Egyben viszont biztos vagyok. Ha a hivatalos politika most megkülönböztetést és diszkriminációt fog alkalmazni a két gyerekszervezet között, az bizony vezethet ellenségeskedéshez, s ez végső soron még a preferált szervezetnek sem fog használni.

(Lendvai L. Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!