Uborkafelfújt
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. augusztus 24. kedd, 03:36
- Fleck Zoltán
Uborkaszezonban kicsit komcsizzunk, mozgassuk a jogalkalmazókat, meg a sajtót! Csámcsogjunk egy kicsit rég nem hallott neveken, rázzuk át az öreg bolsit, aztán hüledezzünk azon, hogy miket is gondol! Ez van nekünk a múlttal való szembenézés helyett, Biszku-ügy van, ezzel elégíttetik ki a rendszerváltás elsikkasztását beszopó közvélemény. Szánalmas és felesleges hajcihőt okozott Biszku Béla, a diktatúra prominens képviselője, amikor besétált az egyik televízió stúdiójába. Oda azért hívták, mert előzőleg még jól átverték újságírónak álcázott lények, mert valahogy csak ki kellett szedni belőle, amit úgyis tudtunk. Ő persze csak elmondta, amihez egész életében valószínűleg ragaszkodhatott, élete végéig hű elvtársa maradt a kommunista rendszernek. A szélsőjobboldali képviselők valamelyike - nyilván egy másik diktatúra eszméinek közeléből - pedig úgy gondolta, itt az idő a múlt veszélyes maradványaival való leszámolásra, és feljelentette az új Btk. tényállás segítségével, amely a kommunista rendszer bizonyos bűneinek tagadását vagy jelentéktelen színben való feltüntetését is büntetni rendeli a Fidesz jóvoltából. A véleménynyilvánítás szabadságának nagyobb dicsőségére. Mondott törvény annyira vacak, hogy még az is előfordulhat, hogy vádemelésre kerül sor. De már eddig is sikeres volt az eredeti provokáció: kiugratták a nyulat a bokorból, megtudtuk, hogy a régi rendszernek a rendszerváltás óta egyébként teljesen passzív tagjai nem tanultak hibáikból, még mindig kommunisták.
Ez az az ügy, amely bizonyosan nem vezet sehova, illetve az 1989 előtti korszakok értelmezéséhez, a társadalmi szembenézéshez nem járul hozzá. Csak azoknak van hasznuk belőle, akik még egy kicsit komcsiznának, miután kiverekedték magukat a Kossuth téri kocsmában. Van arra példa a nemzetközi gyakorlatban, hogy bírósági döntések fogalmaznak meg történelmi korszakokkal kapcsolatos fontos normatív kijelentéseket. Ami persze nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az igazságszolgáltatás bárhol képes lenne a történelmi igazságok kimondására. A jog segítségével elvégzett igazságtétel fontos lehet a közösség új identitásának megfogalmazásához, ha a diktatúra bűnei és elkövetőik kerülnek a vádlottak padjára. Lássuk be, itt most nem erről van szó. Az állampárt egykori magas rangú képviselőjének a véleményét lehetne csak büntetni, teljesen irreleváns, hogy mit csinált 1948 és 1989 között. Az 1956-al kapcsolatos teljességgel ártalmatlan és semmi meglepetést nem okozó mondatot bárki mondhatta volna, a gépezet beindul.
Ebben az ügyben, remélhetőleg csak az ügyészségi szakban, világosan kiderül, hogy a holokauszttagadás büntető törvénykönyvbeli tényállását kiegészítő jobboldali roncsolás mennyire diszfunkcionális. Nem gondolok történeti érveket sorolni a két totális rendszer összevetéséről, az 1956-os forradalom leverésekor elkövetett borzalmak mértékéről. Egy összefüggést érdemes csak megfontolni: a holokauszt tagadásának büntethetővé tétele, amely a háború utáni demokratikus közösség konszenzusán alapult, a magyar politikai kultúra jelenlegi állapotában csapdának bizonyult. Ezzel a csapdával akkor is számolni kellett volna, amikor a terjedő gyűlöletbeszéd egyre elviselhetetlenebb mértékére keresett a baloldal válaszokat. A hatalommal együtt természetesen a büntetőjog alakításának lehetőségét is megnyerő jobboldal saját felfogásának megfelelően tágította a vélemények pönalizálásának kapuját. Ez a felfogás nem viseli magán az antifasizmus régi konszenzusát, csak egy képmutató egyensúlyozást.
Biszku Béláról és a diktatórikus múltról ugyan nem tudtunk meg semmit és egy remélhetőleg elkerülhető bírósági eljárás sem segítene ehhez hozzá, de szembesülhetünk a jogalkalmazók értelmezési nehézségeivel. A Btk. tényállása éppen eléggé zavaros ahhoz, hogy lehetőséget nyújtson a menekülésre, a jogalkalmazók integritásának megőrzésére. A jogászkodás, a törvény szövegének szűk jogászi értelmezése, a fogalmak pontos tartalmának feltárása kimenekítheti a hatóságokat e politikai csapdából. Ahogy az a diktatúrákban lenni szokott. Két évtizede várunk arra, hogy a jog értelmezése ne ilyen legyen, az értelmezés eljusson az alkotmányos elvekig, alkotó módon szabadságpárti legyen. Ez az út is nyitva áll, csak ma a környezet ellenségesebb egy ilyen vállalással szemben. Nincs ebben az ügyben politika, csak üres mellébeszélés. Vagy ez ma a politikai tevékenység igazi valója?