rss      tw      fb
Keres

MSZP-közlemény: Szijjártó újabb hazugságai

OS 2010. augusztus 25., szerda 15:15

Nemrég Budai Gyula sajtótájékoztatóján megjelent Török Zsolt, az MSZP ügyvivője és kulturált hangnemben kérdőre vonta, hogy miért nem teszi a Fidesz-KDNP képviselője állampolgári kötelességét ahelyett, hogy megalapozatlan vádaskodásokkal kelt hangulatot. Erre Szijjártó sajtóközleményben adott válasza az volt, hogy Török Zsolt randalírozott. Ez is jól mutatja, hogy a Fidesz-KDNP kormánynak fogalma sincs a demokráciáról és az emberi szabadságjogokról. A randalírozás fogalmának megismerésénél pedig hiányozhatott Szijjártó képviselő úr az iskolából.

Szijjártó nyilatkozatában további otromba hazugságokat sorolt fel: szerinte Török Zsolt megzavarta a sajtótájékoztatót azzal, hogy „betört” a sajtótájékoztatóra és nem hagyta végigmondani Budai Gyula bejelentését. Ezzel szemben az igazság az, hogy Török Zsolt udvariasan megvárta Budai Gyula beszámolójának végét és ezt követően elhangzó kijelentésre, miszerint akinek kérdése van, tegye fel: jelezte, hogy neki lennének kérdései és feltette azokat.

Budai Gyula zavarát megértjük, ahogy azt is, hogy kellemetlen lehetett számára, hogy nem a sablonos kérdések hangzottak el. Török Zsolt hiányolta, hogy Budai Gyula miért nem fordul az ügyészséghez, ahelyett, hogy sajtótájékoztató keretében immár hetek óta bizonyítékok nélkül szolgáltat indokokat a hangulatkeltésre. Hiányolta azt is, hogy miért nem támadja hasonló vehemenciával az igazságosság jegyében az Orbán-Lauder találkozó homályos részleteinek nyilvánosságra hozatalát.

Nehezményezte továbbá Török Zsolt, hogy miért egy olyan ember – Budai Gyula – támad másokat az erkölcsiség jegyében, akinek ügyét ismét elővette az ügyészség.

A legrémisztőbb jelenet azonban nem a sajtótájékoztatón zajlott le, hanem azt követően, amikor Török Zsolt, MSZP-s ügyvivőt két „gorilla” kísérte le egészen a kapuig, mintha egy nemkívánatos személyt kellene kivezetni az Országházból. Eddig azt hittük, hogy demokráciában élünk, de úgy látszik a Fidesz-KDNP már ebben is igyekszik kurtítani a határokat.

Mindenesetre értjük Szijjártó indulatait, mert 1,5 millió devizahiteles utálja őt felelőtlen kijelentései miatt.

Kiadó: MSZP