A magyar Barnaby

„Margaret Hopkins, letartóztatom a polgári jogrend elleni izgatás miatt” – ezt mondja Barnaby főfelügyelő a Kisvárosi gyilkosságok című angol sorozat négyezer-hatszáznyolcvankilencedik részében. Margaret Hopkins ugyanis egy falu- (pardon, kisvárosi) gyűlésen éppen azzal foglalatoskodik, hogy mindenféle ártó szándékokkal gyanúsítson meg egy nem eléggé keresztény, nem eléggé konvencionális, nem eléggé behódoló orvosnőt, és fellázítsa ellene a babonára és közönséges emberi gonoszságra hajlamos lakókat. És valóban, a terem ajtajában megjelennek a rendőrök, hogy végrehajtsák a főnök utasítását.

Nem ismerem az angol jogrendet, de a magyar működéséről van fogalmam, úgyhogy elképzeltem Barnaby magyar megfelelőjét, amint megpróbál közbelépni, amikor a Magyar Gárda vagy a Jobbik valamelyik vezetője falvakat uszít – ráadásul rasszista beszéddel – a cigányokra, nagygyűléseken korbácsol indulatokat mindenfajta másként gondolkodó ellen, vagy amikor valamelyik Fidesz-vezető a szokásos alpári jelzők kíséretében, ugyancsak a választók fellázításának szándékával tolvajozza, hazugozza, börtöntöltelékezi, nemnormálisozza vagy éppen bértollnokozza le és közösíti ki a nemzetből kollektíve neki nem tetsző polgártársait. (Vagy éppen közvetve az alkotmány nemtiszteletére szólítja fel híveit.)

Ha szegény magyar Barnaby a polgári jogrend elleni izgatás miatt ilyen fellépést kísérelne meg, másnap az Országgyűlésben kórusban ÁVH-soznák le, az ügyészség azonnal szabad lábra helyezné a „letartóztatottat”, a bíróság az alkotmánybíróságra hivatkozva nem állapítana meg jogsértést, a köztársasági elnök a szólásszabadság végtelenségéről értekezve venné védelmébe a magyar Mrs. Hopkinst, a jogvédők nyilatkozatok sorában elemeznék a rendőri túlkapás mértékét és elvetemültségét, jogászértelmiségiek hosszú, sehová sem vezető cikkekben fejtegetnék a jog gyönyörű belső logikáját, a jobboldali média rendőrterrorról harsogna napokig, jobboldali jogászok pártatlan vizsgálóbizottsága később évekig hivatkozott véreskezűségről adna ki jelentést, majd a szélsőjobboldali párt megválasztott EP-képviselői hetente felszólalnának Brüsszelben a magyar kommunista rendőrállam ellen.
Mindezt a „polgári” Magyarország és a „polgári” jogrend nevében.

Boldog Barnaby főfelügyelő, boldog Anglia!

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!