rss      tw      fb
Keres

Hende Csaba, László Tamás, Kubatov Gábor, Schmittné Makray Katalin a polgári társadalomról

„…a magyar polgári társadalom ’Orbán Viktor eszmei irányításával’, Hende Csaba segítségével, vezetésével a 2002 óta tartó ’sivatagi átkelést’ sikerrel végrehajtotta” – „…hát nem lehet örökké csak politizálni, meg a kommunistákat szidni” – „’az angyal azóta is nesztelenül mellettünk áll’, és ’ez az angyal sugallta az elmúlt nyolc év méltóságteljes türelmét’” – „világossá tettük, hogy polgárnak lenni nemcsak rangot jelent, hanem kötelességet".


Leköszönt a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöki posztjáról Hende Csaba

MTI 2010. augusztus 26., csütörtök 20:32

Ünnepélyesen is átadta a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját László Tamás fideszes országgyűlési képviselőnek Hende Csaba, akinek honvédelmi miniszteri pozíciója miatt kellett leköszönnie a tisztségről. Az új elnök szerint a magyar polgári társadalom sikerrel hajtotta végre a "sivatagi átkelést".

Hende Csaba leköszönt elnök a Polgárok Háza megnyitásának hatodik évfordulóján, csütörtökön adta át tisztjét ünnepélyes keretek között László Tamásnak.

Hende Csaba, a polgári körök egykori koordinátora az ünnepségen elmondta: nem volt könnyű megválni a Polgárok Házától, de a törvény nem teszi lehetővé, hogy továbbra is betöltse a kuratórium elnöki tisztségét. Utódáról, László Tamásról szólva a honvédelmi tárcavezető úgy fogalmazott: ő volt az, aki "akkor, amikor azon kezdtünk gondolkodni, hogy mivel is foglalkozzanak a polgári körök - mert hát nem lehet örökké csak politizálni, meg a kommunistákat szidni" -, több mint 300 javaslatot írt le, hogy szerinte mi mindennel foglalkozhatnának a csoportok.

László Tamás beszédében az áprilisi országgyűlési választások eredményével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a Polgárok Háza és a polgári körök szerepe egészen rendkívüli a bekövetkezett változásban. Mint mondta, most, miután a magyar polgári társadalom "Orbán Viktor eszmei irányításával", Hende Csaba segítségével, vezetésével a 2002 óta tartó "sivatagi átkelést" sikerrel végrehajtotta, a szívós aprómunka ideje jött el.

László Tamás a közeljövő terveivel kapcsolatban bejelentette: összeállt a 2010-2011. évi Civil Akadémia előadásainak sora a Polgárok Házában, ennek keretében az új parlament Fidesz-KDNP-frakciója és a kormány értékeit, "különleges értékű" embereit fogják bemutatni negyven előadásban. Az első előadók polgármesterjelöltek lesznek.

A rendezvényen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Polgárok Házának ügyvezető igazgatója köszöntőjében Hende Csabát méltatta, és a jelenlegi honvédelmi miniszter azon korábbi mondatát idézte, amely szerint "egy angyal suhant át felettünk 2002 tavaszán a Kossuth téren". Hende Csaba mindig és mindenhol ezt mondta, amikor "az első, nagy találkozásról" beszélt - jegyezte meg.

Kubatov Gábor azt mondta, "az angyal azóta is nesztelenül mellettünk áll", és "ez az angyal sugallta az elmúlt nyolc év méltóságteljes türelmét".

Schmittné Makray Katalin olimpikon, Schmitt Pál államfő felesége beszédében a polgári körök 2002-es életre hívását elevenítette fel. Mint mondta: 2002-ben építkezni kezdtek, "világossá tettük, hogy polgárnak lenni nemcsak rangot jelent, hanem kötelességet".

Hende Csaba "búcsúajándékként" egy könyvet kapott, amelyből csak egyetlen példány készült, és amelynek szerzői - köztük Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - valamilyen formában kötődnek a politikushoz.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!