Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorában – 2010. augusztus 25.

Kósa Lajos az IMF-kapcsolatról, Simor András és László Csaba valutarengetéséről – és egy nézői sms. Részlet az interjúból:


Kósa Lajos: „Nincs az IMF-fel szerződéses kapcsolatunk. Lejár a hitelkeret-szerződés, utána eleget kell tennünk a szerződési feltételeknek. Nem arról van szó, hogy megszakítjuk a nemzetközi szervezettek a kapcsolatot, csak másként képzeljük el az életünket, és úgy látjuk, hogy Magyarország inkább az EU felé tájékozódik, és számunkra például a költségvetési iránymutatások az EU által előírt különböző programok kapcsán és a mi akcióterveink kapcsán az EU-kapcsolatrendszer és az EU iránymutatása sokkal lényegesebb, mint az IMF-é.”

„Ha valaki [Orbán] azt mondja, hogy nem lesz velük dolgunk, attól még tárgyalhatunk. Ez nem azt jelenti, hogy ezentúl mindenféle kapcsolattartás, kapcsolatrendszer megszakad, és én úgy látom, hogy kicsit az IMF is újragondolja azt, főleg a nemzetközi fizetési válság miatt, hogy meddig megy el a különböző országokkal kapcsolatban, mert – mint ezt már korábban is hangsúlyoztuk – muszáj az IMF-nek is a realitások talaján mozogni.”

A kapcsolat az IMF-fel megmarad, „de ebből nem következik az, hogy egyből az az igényünk, hogy nem tudom, milyen újabb hitelkeretet szeretnénk nyitni, vagy már most megmondanánk, vagy tudnánk, vagy elgondolnánk, hogy Magyarországnak egyáltalán szüksége van-e erre. Az IMF-fel való kapcsolattartás, tárgyalás lényeges lehet, mert a nemzetközi pénzpiacok számára fontos jelzés. Látjuk, hogy amikor most a Nemzeti Bank elnöke csak egy olyan félmondatot mondott, hogy nem hiszi azt, hogy az IMF a közeljövőben finanszírozná Magyarországot, akkor egyből megingott a svájci frank árfolyama…

Kárász Róbert: – Zárójelben: amikor Önnek is volt az az ominózus kijelentése, akkor is erőteljesen megingott a forint.

Kósa Lajos: – Igen, ebből a szempontból szerintem van különbség… Én nagyra értékelem, ha valaki azt gondolja, hogy a debreceni polgármester összeborítja a New York-i tőzsdét, de szerintem van különbség.

– A piac reagált rá, az biztos.

– Hát hogy mire reagált, az egy másik kérdés, mert ott ugye egy nyitott helyzet volt, mert az IMF-nek a negyedéves vizitje előtt álltunk, ráadásul az első gazdasági akcióterv bejelentése előtt. Egyébként László Csabát eddig senki se tudta felülmúlni, mert az ő egykori mondása rengette meg a valutaárfolyamokat, de ezek időleges mozgások, mert látjuk, hogy az árfolyam- tendenciát nem ezek határozzák meg.”


[A fejtegetés alatt futó nézői sms-üzenet: „Ha átélnéd velem az éj ízét, teleholdkor, benned lüktetve elégnék, angyali ajkaid csókjait várom, ölelő combjaid, kebled kívánom, lelkedbe osonnék. Azt az éjt várom. Tépj ízekre, angyal, én ugyan nem bánom.” Aláírás: m!s?]


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!