Balog Zoltán beszél cigányokról

Balog Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, tehát felelős ember. Éppen ezért kutya kötelességünk, hogy komolyan vegyük a megszólalásait, és igyekezzünk megérteni a mondatait. Íme, négy, fontos gondolat a közelmúltban adott nyilatkozataiból, melyeket most sorra veszek.

„Az a gyerek nem fog elmenni iskolába, akinek a szülőjének nincs munkája, és nem kelnek föl, mert nincs hová menni”– hangzott el az ATV Reggeli Jam című műsorában.

Mit állít ebben a mondatban Balog Zoltán? Először is azt, hogy csak az minősül munkának, ami miatt el kell menni hazulról, vagyis a szervezett, üzemszerűen működő munkahelyen végzett tevékenység. Otthoni, ház körül végrehajtott vagy korai felkelést nem igénylő cselekvés nem munka – a háztartási feladatokat végző, kiskerti répát egyelő vagy gyerekeiket szoptató nők például ezek szerint soha nem kelnek föl, gyakorlatilag egész nap ágyban vannak. Másodszor: akinek reggel nem kell elmenni dolgozni, annak általában véve sincs hová mennie – fölkelésre kizárólag a szervezett munkába járás késztet. Ebből következően ahol a munkahely miatt nem kell felkelni, ott nem fognak kiszállni az ágyból csak azért, hogy a gyereket iskolába vigyék vagy oda elindítsák, mert az iskolába járás önmagában a számukra nem érték.

Végül pedig a legfőbb mondandója ez: egyöntetűen a munkanélküliek gyerekei azok, akik nem járnak iskolába.

Természetesen cigány emberekről van szó.

És természetesen az állításnak egyetlen eleme sem igaz. Maradjunk a legfőbb mondandójánál, és szembesítsük a tényekkel:

A magyarországi cigány embereknek átlagban nagyjából a 75-78 százaléka munkanélküli, hivatalosan (ami nem jelenti azt, hogy ugyanennyi egyáltalán nem dolgozik, hiszen jelentős számban vannak jelen a fekete gazdaságban, a vidéki családok 57 százalékában van háztáji, s bármilyen szegényesek is a háztartások, konyhák, azokban a nőknek dolgozniuk – mosniuk, főzniük, takarítaniuk – kell). Ugyanakkor a gyerekek 82,5 százaléka elvégzi az általános iskolát. A maradék 17,5 százalék sem azt jelenti, hogy egyáltalán el sem indult, hanem azt, hogy menet közben lemorzsolódott a gyerek. (Ld. a Kurt Lewin Alapítvány jelentését is, melyet a Roma Integráció Évtizede Program [2005-2015] keretén belül tett közzé.).

Akiket egyáltalán el sem küldtek az iskolába, azok száma az 1 százalékot sem éri el.

Emellett több felmérés is tanúsítja, hogy a gyerekek gyengébb teljesítménye vagy lemorzsolódása, kimaradása mögött a család szociális helyzete csak egy az okok között, és nem az első helyen áll (ld. például Babusik Ferenc, Fónai Mihály vagy Szalai Júlia tanulmányait).

Nincs tehát olyan összefüggés, hogy azon cigány családokban, ahol a felnőttek nem rendelkeznek állandó munkahellyel, a gyerekek nem járnak iskolába. Balog állításának lényege tehát egy hazug összefüggés volt (a riporter nem tiltakozott és nem idézett fölméréseket), a többi eleme pedig kifejezetten a cigányokkal szemben táplált, előítéletes klisék megerősítése.

Menjünk tovább.

„Tíz év múlva Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden második ember cigány lesz. Ez azt jelenti, hogy minden második ember inaktív lesz, és semmivel nem tud hozzájárulni a közteherviseléshez. Egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy 700 ezer, uszkve egymillió embert a hátán cipeljen, anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy be akarnának tenni a közösbe”mondta ugyanez az államtitkár Bajnán, a ferences rend egyik találkozóján..

Tegyük fel, bekövetkezik az a helyzet, hogy BAZ megyében minden második ember cigány, és az új nemzedékek ugyanúgy nem találnak munkát, ahogyan az elődeik. BAZ megyében tehát a lakosok fele munkanélküli lesz. Vajon miért jelenti ez azt, hogy ettől kezdve az egész ország összes cigánya – „700 ezer, uszkve egymillió ember”– ugyanúgy teljes egészében munkanélküli lesz? S ha valóban ez a veszély fenyeget, akkor egy keresztény – értsd: elvileg tudatosan, vállaltan jó szándékú és emberséges – politikus ezt miért nem kezelendő problémaként, és miért a cigányokkal szemben felállított vádként emlegeti? (Hogy vád, azt a „bármit is be akarnának tenni a közösbe” kitétel egyértelműen bizonyítja.) Továbbá: Balog annak a jobboldalnak a képviselője, amely folyamatosan jajong a magyarság fogyása miatt, és egyértelműen értéknek, a nemzet gyarapításának tekinti a szaporodást. A cigány emberekkel kapcsolatban vajon miért nem tekinti annak? Aki cigányként szül sok gyereket, az szerinte miért nem tesz hozzá életbeli értéket a magyar nemzethez? Miért tekinti ezeket a gyerekeket Balog a társadalom számára eleve értékteleneknek? Milyen filozófia az, amely az emberi lét egyetlen értékmérőjének az aktuális társadalom meglehetősen esetleges, és korántsem feltétlenül mértékadó munkarendjébe való, simulékony beilleszkedést tekinti? Csak nem a fajelmélet filozófiája?

De ha már a munkarendbe illeszkedést tartja az egyetlen mutatónak: miért nem azon gondolkodik, hogy akkor hogyan lehet ebbe belesegíteni azokat, akik a jelen pillanatban kívül rekedtek rajta?

„Őszintén kell beszélni azokról a problémákról, amelyeknek etnikai vonatkozásai vannak, mert különben nem szerezzük meg a többség támogatását” – mondta ugyanezen a találkozón az államtitkár.

Fordítsuk le. (Nem nehéz, a Magyar Nemzetben például nagyjából kétnaponként pontosan elmagyarázzák.) Őszintén beszélni ez esetben azt jelenti, hogy ki kell mondani: akivel problémánk van, az cigány származású (ugyanennek az élősdiség-hipotézisű koncepciónak a másik végén: zsidó). És amikor ezt kimondtuk, akkor ezzel mindent meg is mondtunk róla, ennél több információ szükségtelen. Aki a miénktől eltérő származású, annak a teljes létét, emberi mivoltának minden dimenzióját ez az egy elem, a származás határozza meg.

Ha ezt nem így fogjuk fel – sugalmazza Balog –, akkor a feltételezésünk szerint ugyancsak rasszista-antiszemita többség nem fog minket támogatni. Miben is, egyébként? Hol a felzárkóztatási koncepció, amelyhez bármely társadalmi réteg támogatását várja az államtitkár?!

„Nagy liberális hazugság és képmutatás, hogy a társadalom többségétől elvárható lenne, hogy egy szülő a gyerekét olyan iskolába járassa, ahol az csak leszakadni tud” – határolta el magát az államtitkár ugyanitt, egyfelől az emberi jogokat védő – kisebbség-ügyekben tehát történetileg kikerülhetetlen – liberalizmustól, másfelől a társadalmi realitásoktól.

Nem félek kimondani – de hogy egy esetleges, jogi elábrándozásban egyértelművé tegyem a fantáziáló számára: ez itt az én VÉLEMÉNYEM, nem tényállítás, kellő terjedelemben megcáfolható –, hogy ezt a legaljasabb gondolatnak tartom, amit az utóbbi időkben politikusoktól hallottam. (Gondolatot mondtam! Nem azt, hogy „Balog teljes egészében aljas” – mondom ismét csak a jogi jellegű ábrándozáshoz.)

Tehát több szempontból is aljasnak látom a gondolatot.


God’s fury – flickr/emarquetti

Először is gyalázatos dolog bármiféle kisebbségi ügyet leválasztani a liberalizmusról, amelynek történeti lényege, hogy univerzálisan az emberi jogok védelmében lép fel.

Másodszor: senki nem mondta, semmiféle liberálisok közül, hogy a többség liberálisan gondolkodik, vagy hogy ez a többségtől elvárható. Minden liberális tudja, hogy gondolkodása jelen pillanatban kisebbségi gondolkodás. Harmadszor: azt állítani, hogy a vegyes iskolákban szükségképpen leszakadnak a többségiek, minden lehet, csak liberális gondolat nem. Balog tehát egy kifejezetten antiliberális gondolattal – történetesen a sajátjával – vádol liberálisokat. (Megszokhattuk: a jobboldalon szinte már járvány a kivetítés.)

De nézzük a lényegi mondandóját:

Balog mondata szerint a leszakadás kifejezetten a gyerekek összetétele miatt jön létre: ahol sok a cigány gyerek, ott a többségiek szükségképpen és automatikusan leszakadnak. Hiszen a cigány gyerekek jelenléte eleve és automatikusan devianciát, s egyúttal mindennél hatékonyabb destrukciót jelent, amely előtt a pedagógusok csak tehetetlenül állnak: konstruktív hatékonyságot nem tudnak ezzel szemben felmutatni. A probléma megoldása értelemszerűen az, hogy akkor ki kell iktatni a cigány gyerekeket.

Balog gondolatában annyi igazság kétségkívül van, hogy sok pedagógus, illetve sok iskola valóban tehetetlenül áll az eltérő kultúrákból, szokásrendekből, beidegződésekből adódó konfliktusok előtt – a tehetetlenkedést tehát realitásnak tekinthetjük. Egyrészt azonban sok iskola, tanoda, felzárkóztatással foglalkozó szervezet nem így van ezzel. Léteznek helyek, ahol nem a részt vevő felek kiiktatását, hanem a dolgok megértéséhez való hozzásegítését, a szükséges szokások természetes (és nem kényszerként megjelenített) begyakorlását tekintik a helyzet meg- és feloldásának. Az ilyen helyeken azután sokkal kevésbé a gyerekek etnikai összetétele, mint alapvetően az iskola koncepciója, a tanárok összetétele, felkészültsége, speciális tudása és az oktatás szerkezete válik meghatározó tényezővé. Balog, aki a jelen pillanatban a téma felelőse, úgy tesz, mintha fogalma sem volna ezek létezéséről, de mintha még elvi szinten sem volnának ezek számára elképzelhetőek.

Másrészt – és ez sem lényegtelen – ha nem léteznének ilyen iskolák, tanodák, szervezetek, egy politikusnak akkor is tudnia kéne, hogy egy probléma megoldása során mit kell realitásnak tekinteni, és mit a helyzet esetlegességeinek. Realitás esetünkben az eltérő kultúrák, beidegződések, reflexek, az éppen össze nem illő (de nem feltétlenül összeilleszthetetlen) dolgok jelenléte. Esetleges a különféle iskolák tanárainak sikere-sikertelensége. Politikai feladat pedig az esetlegességek minél hatékonyabb kiküszöbölése, és az állandósítható módszerek preferálása.

A kép viszont mindezek alapján úgy fest, hogy adott egy szakpolitikus, aki a rábízott, általa elvállalt szakterületnek szemmel láthatóan nem ismeri a szociológiai-pedagógiai-kulturális szakirodalmát, holott ha létezik terület, amelyen ez nélkülözhetetlen, akkor ez az. Emellett azt a rasszizmussal átitatott, dogmatikus konzervativizmust képviseli, amely mások problémáit nem a problémáiknak, hanem a bűneiknek, jellemhibáiknak, univerzális hiányosságaiknak, értéktelenségeiknek látja (a cigányok úgymond egyöntetűen nem akarnak semmit hozzá adni a közöshöz, a gyerek iskoláztatása kedvéért nem kelnek föl, amit munkaként elvégeznek, az valójában nem munka, ha gyereket szülnek, az nem érték). És mivel az erkölcsi megoldást reménytelennek találja, a problémát az általa erkölcsteleneknek látott emberek kiiktatásával, merev elkülönítésével akarja megoldani.

Normális esetben ilyen politikus nem lehetne politikus. De az, és akkor ezt tekintsük realitásnak.

A kérdés az, hogy mit kezdjünk ezzel a realitással.

Választ eddig Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő adott, akit megleptek az államtitkár mondatai, és aki ezért találkozót kért, nemcsak Balogtól, hanem egyúttal Hoffman Rózsa oktatási államtitkártól is. Balog Zoltánnal tehát hozzáértők el fognak beszélgetni.

Gyógypedagógiai szempontból mindenképp adekvát megoldás, jobbat én sem tudok, csak erősen kétlem, hogy hatékonnyá is válhat.

Balog Zoltán nem egy serdülőkori problémákkal küszködő, komplexusait, rossz beidegződéseit már nyűgnek érző, ezért azokat feltárni vágyó ifjonc, hanem öntudatát a hatalmi pozíciójával is bőven megtámasztó politikus. Lássuk be, ilyen helyzetben senki sem tudja könnyedén azt mondani, hogy „jaj, bocsánat, tetszik tudni, én még járatlan vagyok a témában, de most, hogy mondja, hát tényleg! Őszintén sajnálom, hogy hülyeségeket mondtam, máris megyek haza, és éjt nappallá téve olvasom Kemény István műveitől kezdve Janky Bélán át Liskó Ilona, Kende Anna, Neményi Mária, Dupcsik Csaba írásait, és még sorolhatnám. Már itt se vagyok.” Azt hiszem, ennek nincs túl nagy esélye, de hát a fene tudja.

Ami azt illeti, az ilyen alkalmakkor őszintén szeretném, ha tényleg volna egy Isten. Bármilyen, végül is mindegy. Nem kell az se, hogy mindenható legyen. Csak egyet kérek: ha Balog Zoltán politikus a látszat ellenére mégis nagy jellem akar lenni, és azért imádkozik, hogy képessé váljon a helyzet megkívánta, nagy erejű belátásokra, akkor – könyörgök –, azt az egy imát hallgassa már meg!

A többi ráér, még úgyis csak most kezdik fogalmazni, és leragadtak az alkotmány preambulumánál.


Lévai Júlia                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!