A zagyvaság politikai logikája
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. augusztus 30. hétfő, 03:31
Nem lehet elég sokszor elmondani, milyen veszélyek leselkednek a Harmadik Köztársaság alkotmányára. A rombolás intézményi és szimbolikus értelemben is megkezdődött. Egy ilyen rombolás következményei beláthatatlanok, még ha ezt most a társadalom többsége nem is érzékeli. Tévedés azt gondolni, hogy az eddigi intézményi változások pusztán a kezdeti kormányzás kapkodásaiból származnak. Határozott szándékok szerint zajlik a leépítés és – ami ennek sikeréhez szükséges – az ideológiai meggyőzés. Lépten-nyomon csak azt lehet hallani, hogy a rendszerváltás alkotmánya nem fejezi ki a társadalom állapotát, sőt a nemzeti ünnepen egy meglehetősen alulművelt politikai vezető azt találta mondani, hogy a hatályos alkotmány nem méltó hozzánk.
Itt most el lehetne időzni annál, hogy egy alkotmánynak mi is lenne a feladata, mindenkor le kell-e képeznie egy közösség aktuális állapotát, minőségét, vagy a jövőre nézve kell meghatároznia azokat az értékeket és morális alapokat, amelyeknek be kell épülniük a társadalom viselkedési arzenáljába. A nagy demokratikus átalakulások, alkotmányozási folyamatok ezt az előremutató normatív funkciót szokták felvállalni. A jelenlegi hatalomgyakorlók számára azonban idegen a rendszerváltás alkotmányossága, annak minden szabadságával, republikanizmusával és demokratikus moráljával együtt. A debreceni polgármester és politikai rendje egy ezekkel az értékekkel teljesen szembenálló értékrendszert képzel el, amely azonban a második világháború utáni európai fejlődéssel is szemben áll. Egy olyan alkotmány, amely minden jel szerint készülőben van, kiszakítja az országot a vágyott jövőből, és visszarángat a múltba, ám ott nincs olyan elem, amely megfelelne egy modern alkotmányosságnak. Világosabban és provokatívan: a magyar alkotmányos múltban elenyészően kevés ma használható elem halmozódott fel a rendszerváltást megelőzően, ezért nincs olyan hagyomány, amely biztosítaná az országban a demokrácia stabilitását és az alkotmányosságot. Az 1945 előtti korszakok átírása, a mítoszteremtés, a tömény és visszataszító historizálás csak addig esztétikai vagy történettudományi probléma, ameddig a múlt sötét elemei bele nem rögzülnek egy alaptörvény testébe.
Az autoriter, predemokratikus, irredenta figurák, avas eszmék és múlt századi társadalomképek nem a konzervativizmus elemei, hanem egy nyílt és gátlástalan jogállami ellenforradalom eszközei. Azt a szándékot igyekeznek igazolni, hogy kidobják a szabadságban eltelt két évtized erős fejlesztésre szoruló alapjait és olyanokkal váltsák fel, amelyek a múlt századi jobboldal közép-európai hagyományának felelnek meg. Ebbe a tradícióba nem fér el az egyén szabadsága, nincs helye a toleranciának, idegen tőle minden, ami nem egy monolit hatalomnak való alárendelődésre épül. A magyar nemzeti-keresztény kurzusnak nincsenek olyan részei, amelyek elősegítenék, hogy Magyarország a modern európai államok közösségében maradjon.
Augusztus 20-a – és valószínűleg ezentúl minden állami ünnep – jó alkalom mindezek szimbolikus kifejezésére, az ideológiai meggyőzésre és egy képzelt múlt újraalkotására. Az a zagyvaság azonban, amely idén kiömlött látszólag értelmes emberek szájából, inkább ijesztő. Ennyi képzavar, hülyeség, gejl romantika és hazugság még a politikusi bornírtsághoz szokott magyar társadalom gyomrát is kikészíti. Vagy nem. És ez a legfontosabb kérdés, amelyen jövőnk múlik. Hogy mennyire lesz akadálytalan egy olyan hatalomfelfogás megszilárdulása, intézményesítése és az alaptörvénybe való beépülése, amellyel egy volt jobboldali miniszterelnök lepte meg azokat, akik egy rövid ideig hittek abban, hogy létezik modern konzervatív politikus hazánkban. Boross Péter a magyar jobboldali hagyomány legrosszabb elemeit hordozza, annak cizellálatlan változatában, és ez soha nem is volt másként.
2010-es naptár – internetfigyelo.hu
A mai magyar kormányfő gondoskodott róla, hogy az ő alkotmányát olyanok készítsék elő, akik bizonyosan ilyen szellemiséget képviselnek. Vajon vevő-e a magyar társadalom arra, hogy nemzetpolitikai kérdéssé tegyék a gyerekvállalásról szóló döntést (tudják: „magyar nőnek szülni kötelesség”)? Elfogadja-e, hogy a misztikus, irredenta elemekkel telítődött és rendi tartalmú szentkorona-eszme felváltsa a hatalom megosztását? Tétlenül nézi-e, hogy a kormányfői pozíció további erősítésével a putyini Oroszország berendezkedése felé meneteljünk? Engedi-e, hogy az alkotmány leegyszerűsítése címén megfosszák alapvető szabadságaitól? Elfogadja-e, hogy mindegy legyen, királyság vagy köztársaság az államforma? Hogy nincs a köztársaságnak tartalmi eleme, értéke, amely szemben áll a társadalom többségét kirekesztő magyar rendi hagyománnyal? Lesz-e egyetlen szava ahhoz, hogy egyetlen, a nemzeti mítoszképzést elősegítő történelemkönyvből tanítsák gyerekeiket egyházak által fenntartott iskolákban? Hogy a baloldal szétzúzásának igényével Magyarország tartósan egypólusú, a pluralizmust tagadó nem demokrácia lesz? Mindezek ugyanis a magyar jobboldali gondolkodás szerves részét képezik, és éppen gyalogolnak bele a védtelenül hagyott alkotmányba.
A zagyvaság tehát bizonyos értelemben nagyon is tudatos, szándékos és koherens tervet követ, még ha igazi sületlenség és kulturálatlanság szüli is. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen tartalmú alaptörvényt a közösség magáénak érezzen, le kell bontani az értelmes beszéd szövetét, az érveket kívül kell helyezni az eddigi logikákon, új nyelvet kell alkotni, amelyben nem lehet szerepe semmi olyasminek, ami a régire emlékeztet. Ez a régi a porig alázott demokratikus rendszerváltás és annak sokat kárhoztatott jogállami forradalma. Az ellenforradalmi nyelvezet készen áll rá, hogy bűzös nyálát beleengedje az alkotmányozásba.
