„Bűnös vagy, Bakács!”
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2009. november 26. csütörtök, 16:32
- Lánczos Vera
2009. november 19-én a Fővárosi Bíróság Masszi Katalin vezette tanácsa ítéletet hirdetett a Bakács Tibor kritikus, újságíró ellen rágalmazás miatt indított büntetőperben. A Gój Motorosok Egyesületének elnöke (Mészáros Imre) vádolta meg rágalmazással Bakácsot, egy rádióműsorban elhangzott mondata miatt. (A Pont FM Rádióról van szó és a „Kelj fel Jancsi” című műsorról, amelyben Bakács néhány napig Fiala János műsorvezetőt helyettesítette.) Nem hallottam a műsort, a sajtóból tudható, hogy az ominózus mondat, pontosabban kérdés apropója egy történelmi esemény, „a hitleri Németországhoz hű magyar csapatok utóbb dicsőségesnek láttatott, Bakács szerint meg inkább vérfürdővé vált budai kitörése volt.” De az apropó már régen feledésbe merült. Ő maga így számolt be a történtekről: "Az adás egy pontján feltettem egy kérdést, ami így szólt: 'Na mi van, Gój Motorosok, na mi van fasiszták, nem ismeritek a történelmet?' Ezt a kijelentést megperelte, nagy nyilvánosság előtti rágalmazás címén a Gój Motoros Egyesület, ahol felszólították a rádiót, Fialát és engem, hogy kérjünk bocsánatot, különben per lesz. A rádió és Fiala bocsánatot kért, én nem. Volt békéltető tárgyalás, ott is bocsánatot kellett volna kérni, de az az igazság, hogy akkor is és most is azt gondolom, hogy nem követtem el bűncselekményt avval, hogy ezt a kérdést feltettem."
***
Olaszliszka, 2009. július 12. - MTI Fotó: Vajda János
(Közbevetőleg: hogy kik a gój motorosok, azt bárki megítélheti, aki ellátogat a honlapjukra, olvassa a közleményeiket, szemügyre veszi a programjaikat, túráikat Olaszliszkától Kerendesen át a Népszava székháza előtt megrendezett motoros demonstrációig, amellyel egy újságcikk miatti nemtetszésüket fejezték ki. Ha a nevük nem gondolkodtatja már eleve el az érdeklődőt, pontos képet alkothat tevékenységükről, értékrendjükről az önmagukról közzétett információk alapján.
A honlapszemle után ítélhető meg igazán, mi kerül egy képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe, amikor a másikba a sérelmezett mondatot helyezzük. A perben nem áll más ezzel a mondattal szemben, mint a magánvádló és kérelme a sértő kifejezés szankcionálása iránt. A bíróság az eljárásban ezt az egy mondatot értékeli. Természetesen a peren kívüli világban ez a mondat olyan kontextusban van jelen, amely a perben nem vizsgálható, ám az ítélet a peresített mondaton túlmutat, és erre a kontextusra is kivetül majd.)
***
Az elsőfokú bíróság a mondat boncolgatása után arra jutott, hogy Bakács Tibort nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségét követte el, és ezért 150 000 Ft, 150 nap elzárásra átváltható pénzbüntetést szabott ki rá. (1)
Bakács fellebbezett. Egyrészt, mert a sérelmezett kérdés, szerinte, két részre bontható: a történelemismeret hiányát ő külön-külön kérte számon a gój motorosokon és a fasisztákon. Másrészt és főleg azért, mert ezt diktálta a sajtó- és a szólásszabadság érvényesítéséről vallott meggyőződése. Annyira fontosnak tartja saját igazságát, hogy még a másodfokú eljárás előtt bejelentette, ha a döntésen nem változtat a fellebbviteli bíróság, akkor sem fizeti ki a kirótt összeget, hanem – tiltakozása jeléül – bevonul a börtönbe, és szabadságvesztésként tölti le a büntetést.
***
(Közbevetőleg: hagyjuk most a grammatikai magyarázatot, mert ha a magánvádló mondatértelmezéséből indulunk ki, akkor is Bakácsnak van igaza. Igaza van abban, hogy a véleménye bőven belefér a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába. Különösen azért, mert a gój motorosok közszereplőknek tekinthetők. (Erről ugyan a bíróságon nem esett szó, de nehéz lenne másképpen értékelni azt az egyesületet, amely tevékenységével aktívan részt vesz a politikai közvélemény alakításában.
Egyébként is nehéz megérteni, hogy abban az országban, ahol a szólásszabadság olyan széleskörű alkotmányjogi védelmet élvez, hogy a gyűlöletbeszéd megfékezésének egyik akadályát már szakemberek is abban az értelmezési gyakorlatban látják, amely függetleníti magát a konkrét történelmi helyzettől, és nem veszi figyelembe, hogy Magyarországot a demokratikus vitakultúra hiánya jellemzi, miként lehetséges az, hogy egy véleményt kifejező kérdő mondat nem kapja meg ugyanezt a védelmet.)
***
A november 19-ei tárgyaláson – ahol a döntés előtti tanácskozásra visszavonuló bíróság előtt Bakács Tibor megismételte, hogy nem érzi bűnösnek magát – az elsőfokú döntést megváltoztató ítélet született. A Főváros Bíróság a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége helyett becsületsértésnek minősítette az ominózus kérdést, és büntetés kiszabásának mellőzésével szóbeli megrovásban részesítette Bakácsot. A szóbeli indokolás szerint a bíróság arra alapozta a döntést, hogy a műsorban feltett kérdés nem tartalmaz tényállítást, ami a rágalmazás bűncselekményének fogalmi eleme, de mivel így is alkalmas a becsület csorbítására, a becsületsértés tényállása megáll. Nem kell tehát saját elhatározásából börtönbe vonulnia Bakácsnak, hiszen nem kell egy fillért sem fizetnie, az ítélet mégsem a felmentéséről szól.
***
(Közbevetőleg, dióhéjban: a rágalmazási és becsületsértési ügyekben a bíróság lényegében arról dönt, hogy az elé került esetekben szükségesnek tartja-e a sértett – az eljárást kezdeményező fél – becsületének védelmére büntetőjogi szankció alkalmazását. Ezekben az ügyekben a szabad véleménynyilvánításhoz való jog ütközik a mindenkit megillető emberi méltósághoz való jogból eredeztetett becsület védelmével. Alkotmányos alapjogok csak annyiban korlátozhatók, amennyiben egy másik alkotmányos alapjog védelme másképpen nem érhető el, és akkor is csak a szükségesség és az arányosság követelményének megfelelően. A magyar alkotmányos rendben a véleménynyilvánítás szabadságának (a sajtó- és szólásszabadságnak) kitüntetett szerepe van. A vonatkozó Ab-határozatokból (2) tudhatjuk, hogy az Alkotmánybíróság a szólás szabadságának állapotát a demokrácia fokmérőjének tekinti. A véleményt annak érték- és igazságtartalmára, esetleg sértő voltára tekintet nélkül illeti meg alkotmányos védelem, s a véleményszabadságot korlátozó törvényeket is megszorítóan kell értelmezni, büntetőjogi felelősség megállapítására pedig ezen alapjog kapcsán lehetőleg csak végső megoldásként kerülhet sor.
Egy ilyen írásban még a legfontosabb szabályokat sem lehet röviden vázolni, de annyit tegyünk hozzá ehhez a vázlathoz, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, de a határainak megállapításánál a joggyakorlat különbséget tesz az ún. értékítélet (vélemény) és a tényközlés között. Az értékítéletre a véleménynyilvánítási szabadság elve minden esetben kiterjed, tényállítások esetében már nem feltétlen. A szólásszabadság mibenléte, érvényesülése, tartalma valójában az Ab-határozatok útmutatásai alapján, a bíróságok egyedi ügyekben hozott ítéletei révén, tehát a bírósági gyakorlattal formálódik. Például azzal is, hogy egy-egy ügyben milyen cselekmény vagy kijelentés minősül rágalmazásnak, becsületsértésnek, netán egyiknek sem. Jelen esetben a „fasiszta” kifejezést is tartalmazó kérdést az elsőfokú bíróság rágalmazásnak, a másodfokú becsületsértőnek találta.)
***
A másodfokú tárgyaláson ezúttal nem voltak fölényben a hallgatóságban a gój motorosok és szimpatizánsaik. A külső szemlélő számára azonban a folyosói várakozások alatt lezajlott párbeszédek, illetve a tanácskozási szünet, majd a távozás jelenetei alapján sajátos kontraszt rajzolódhatott ki a szereplők habitusában. A teremben elmarasztalt újságíró a tárgyalás berekesztése után fegyelmezetten távozott azokkal együtt, akik elkísérték vagy miatta jöttek el. A magánvádló – aki úgy tűnt, nem volt elégedett az enyhítő ítélettel -, harsány kiáltásokkal – „Bűnös vagy, Bakács!” – hagyta el híveivel a helyszínt: közben egy kamerával buzgón rögzítették az utókornak a „győzelem” ünneplését. Paradox helyzet, hogy a becsületük csorbítása miatt éppen elégtételt kapott egyesület elnöke, alighogy kilépett a tárgyalóterem ajtaján, letegezve a ’becsületsértőt’ fennhangon „hirdette”: „bűnös” , mintegy verbális agressziót alkalmazva vele szemben. Láthatóan semmilyen következménytől nem tartott, hiszen tudható, Bakács azt vallja, hogy egy demokráciában a sértő véleményt is tűrni kell.
Mint cseppben a tenger, úgy jellemzik az ilyen ellentmondások a hazai közállapotokat. Az agresszió ugyanilyen akadálytalanul tör utat magának a hétköznapokban, miközben a jog más dimenziókban ügyködik, ezért képtelen ennek gátat vetni.
***
Egy bírói ítélet sohasem önmagában formálja a közgondolkodást. Kiegészül azzal a képpel, amelyet az ügy hátteréről, szereplőiről tudunk, azzal a társadalmi reakcióval, amelyet a döntés kivált. A közgondolkodásba beépülnek a bírósági tárgyalásokon szerzett benyomások is, mindaz, amit a tárgyalótermekben és a bíróságok folyosóin tapasztalunk. A gyakran ellentmondásosnak tűnő bírósági ítéletek is üzenetek a laikus számára. Aki nemigen érti, miként lehetséges az, hogy a „hazaáruló” kifejezés beleillik a szólásszabadság kategóriájába, a „fasiszta” viszont nem.
Mindez növeli a bizonytalanságot a szólás- és sajtószabadság, a becsületvédelem fogalmai körül. Az átlagember fejében egymást erősítik a tárgyalótermi üzenetek az egészen más irányból és más csomagolásban érkező üzenetekkel, például a különböző tévé- és rádióműsorokéval, amelyek azt sugallják, hogy „nem érdemes” a véleményünkért kiállni. Nem érdemes, mert lehet egy sértőnek tartott újságcikk miatt nem válaszcikkel tiltakozni, hanem egy szerkesztőség előtt erőt fitogtató demonstrációval elégtételt keresni, hogy legközelebb az illető már le se merje írni, amit gondol.
„Nem érdemes”, mert még az újságírótársadalom egy része sem érti, miért fontos időnként – a szabad sajtó védelmében – egy cikk miatt rendezett erődemonstrációval szemben ellentüntetésen megmutatni a demokrácia erejét.
„Nem érdemes”, ha egy népszerű szórakoztató program műsorvezetője is arra használja a mikrofont és a rá irányuló figyelmet, hogy meggyőzze éppen rágalmazási per alatt álló kollégáját, „hagyja a csudába”, fizessen és felejtse el az egészet! Közben „viccesen” felajánlja, ő összehozza perbeli ellenfelével, „beszélgessenek el” a műsorban (azaz mintegy eljelentékteleníti az ügyét és célját).
Beépül a közgondolkozásba az is, hogy politikusok és közszereplők gyakran azért használják ki a rágalmazási, becsületsértési, személyiségi jogi perek adta lehetőséget, mert érzékelik, hogy az ítéletek szándékon túli üzenetként önálló életet élnek, politikai igazságként manifesztálódnak a társadalmi nyilvánosságban.
A passzivitásnak, az apátiának ezer és egy ilyen apró, egymásra épülő, egymást erősítő oka van. Ez a passzivitás azonban veszélyes. Például azért, mert átengedheti a szólásszabadság mibenlétének definiálását azoknak, akik visszaélnek a szólásszabadsággal. Örülni kell ezért, ha valaki néha vállalja, hogy szembemegy a trenddel. Felismeri, hogy nem elég a saját demokrácia-felfogásunknak megfelelően tisztelni mások véleményszabadságát, időnként meg kell küzdeni azért, hogy mások is tiszteljék a miénket.
Bakács Tibor saját műsorában azt mondta, hogy a megrovást sem fogadja el. Ügyvédje Schiffer András pedig ezt közölte a tárgyalás után: „…megvárja az írásba foglalt ítéletet, mert csak annak alapján határozhatnak arról, hogy próbálkoznak-e felülvizsgálati kérelemmel, vagy esetleg a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.(…) azért nem nyugodna bele szívesen a verdiktbe, mert elfogadhatatlannak tartaná, hogy olyan bírói gyakorlat alakuljon ki, amely szerint a szélsőjobb cselekedeteit egyáltalán nem lehet minősíteni. (…) utalt arra, hogy a Fidesz következmények nélkül minősíthette kommunista bankárnak Magyarország jelöltjét az EU-biztosi posztra, most pedig egy rádióműsorban elhangzott hasonló kijelentés miatt elmarasztaló ítélet született.”
Sok sikert kívánok ehhez, mindannyiunk érdekében!
(1) A rágalmazás a becsület csorbítására alkalmas tény állításával, ilyen tény híresztelésével, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával valósul meg, és e magatartásoknak más – harmadik – személy előtt kell megvalósulniuk. A becsületsértés a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával vagy sértő cselekménnyel valósítható meg. A két bűncselekmény elhatárolásának legfontosabb szempontja az, hogy a rágalmazás megvalósításához tényállításra van szükség.
(2) 30/1992. (V. 26.) AB határozat, 36/1994.(IV.24.) AB hat.