Köszönet a támogatásokért
- Részletek
- 2010. szeptember 02. csütörtök, 03:51
- Galamus-csoport
Kedves Olvasók!
Szeptember 6-ától új rovatot indítunk az Önök támogatásából.
Idén májusban Gerő András, Heller Ágnes, Lengyel László, Nádas Péter, Ranschburg Jenő sok-sok ímélcímre elküldött egy levelet*, amelyben arra kérte a címzetteket, hogy támogassák a Galamus-csoportot. Megköszöntük nekik, és most is megköszönjük az odafigyelésüket és a segítőkészségüket.
Nem köszöntük még meg az Önök támogatásait, amelyek elsősorban a levél nyomán, részben a címlapunkon közzétett kérésre érkeztek a számlánkra. Az ok, hogy szerettük volna „kézzelfoghatóvá” is tenni a köszönetünket. Most jutottunk el idáig. Az Önök támogatásából indítjuk el a Galamus új rovatát, a G-7-et.
Értelemszerűen nem a G 7-ek költöznek be a Galamusba (bár nem bánnánk, jót tenne nagyra törő terveinknek :)), hanem a Galamus-hét vendége. Heti vendégeinket arra kérjük majd, hogy hétfőtől péntekig minden nap válasszák ki azt a hírt, amely felkeltette a figyelmüket, és írják meg a véleményüket róla.
Bízunk benne, hogy a vendégeink is, Önök is szeretik majd az új rovatot.
És köszönjük a segítségüket, mindannyiukét.
(Azoktól, akik a címlap-felhívásunk alapján megírták, kérik-e a nevük feltüntetését a támogatók közt, és igennel válaszoltak, elnézést kérünk: nem tudunk támogatói listát csinálni, mivel az átutalások többsége a májusi íméles-felhívás nyomán érkezett, így nem tudjuk, ezek a támogatóink hozzájárulnának-e a nevük közléséhez.)
A Galamus-csoport nevében
Mihancsik Zsófia, felelős szerkesztő
* A levél szövege:
Tisztelt Hölgyem, tisztelt Uram!
2009 decemberétől látható és olvasható a www.galamus.hu weboldal, amelyet Mihancsik Zsófia szerkeszt. Az elmúlt öt hónapban sok értékes írás jelent meg itt, s úgy tűnik, sikerült létrehozni egy szabad, alternatív értelmiségi fórumot.
A weboldal működtetése és fenntartása pénzbe kerül. A szerzők és a szerkesztők eddig is ingyen dolgoztak, és maguk fizették a honlap költségeit. Most azonban a rendelkezésre álló források kimerültek, s ha ez így megy tovább, ez a szabad, alternatív értelmiségi fórum nemcsak fejlődni nem tud, hanem elpusztul.
Arra kérünk mindenkit, segítse a Galamus fennmaradását és fejlődését. Ehhez az kell, hogy támogassuk a lapot. A támogatást úgy képzeljük, hogy akinek ez fontos, a megadott számlaszámra a saját ízlésének, teherbíró képességének, akaratának megfelelő összeget küld. Úgy gondoljuk, hogy sokunk összefogásával ez az értelmiségi fórum fenntartható és megmenthető. Szerintünk szükség van rá.
Kérünk tehát mindenkit, ha tud, segítsen.
Kérjük, hogy ezt a levelet minél több emberhez juttassa el.
Számlaszám: Galamus Bt. 11701004-29902042-00000000
Gerő András
Heller Ágnes
Lengyel László
Nádas Péter
Ranschburg Jenő
2010. május