A közrendvédelem felszabadít

Amint az várható volt, a neonácizmus „jóvoltából” menetrendszerűen megérkeztünk a koncentrációs táborok gondolatához.

”Szegedi Csanád, a párt EP-képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: pártja elsőként Miskolcon szeretne létrehozni egy ’minta közrendvédelmi telepet’. A ’kettős kordonnal’ körbevett területen ’rendőri, illetve csendőri felügyelet mellett’ élhetnének az emberek, akik csak ’regisztrálva’ hagyhatják el az este 10 óra után kijárási tilalom alatt álló telepet” – olvasom a szeptember elsejei tudósításban. Az uniós képviselő szerint azért van szükség a közrendvédelmi telepekre, mert Miskolc egyes lakótelepein a cigányok „a saját családjukat, és a környezetükből 20-30 embert beköltöztettek másfél-, kétszobás lakásokba”, amivel „az egész környéket rettegésben tartják".

Hogy miért kell egy – akár önkényesen elfoglalt – lakás túlzsúfoltságától a környezetnek rettegnie, illetve hogy ez a „mások rettegtetése” miért minősül bűnözésnek, az ezekből a nyilatkozatokból nem derül ki. Ahogyan az sem, hogy amennyiben valóban tűrhetetlenek az állapotok, akkor miért nem lépett eddig semmit ebben az ügyben az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottsága, a védőnői hálózat vagy a szociális gondozói hálózat, miért nem próbálták meg a kapcsolatok elrendezésével konszolidálni legalább a helyzet viselkedésszintű részét, ha már a szociális részének konszolidálására képtelenek.

Ismerve a viszonyokat, ezeknek a helyzeteknek az elmérgesedésébe jelentősen belejátszik, hogy a többségi állampolgárok igen gyakran képtelenek a legegyszerűbb konfliktusok elrendezésére is, ha cigány emberekről van szó. Ugyanazokat a mondatokat, amelyekkel meg tudnak egyezni bármelyik többségi szomszédukkal, cigányokkal szemben nem fogják kimondani, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy egyenrangú partnernek, tárgyalásra alkalmas feleknek tekintsék őket. Magyar ember cigány embert csak felszólítani vagy utasítani képes (ráadásul reflexszerűen letegezve), megkérni, megkérdezni, megérteni és egyeztetni vele képtelen – hát ahogyan a saját gyerekeivel is ezt csinálja a leggyakrabban: abszolút normának képzeli magát a másik fölött, és olyannak, akinek egyetlen feladata a regulázás. Aztán csodálkozik, hogy a válasz dacos vagy ellenséges.

Feltételezem, hogy ha Miskolcon a túlzsúfolt lakások lakói valóban komolyan – tehát a kriminalitás szintjén – veszélyeztették volna a közelükben lakó, többségi állampolgárokat, és nem pusztán randalírozásokról vagy esztétikai jellegű anomáliákról, koszról, rendetlenségről, zajról lenne szó, akkor azt ezen a sajtótájékoztatón nagy kéjjel és élvezettel részletezve tálalták volna. Ám semmi ilyesmit nem hallottunk, ezért azt kell feltételeznem, hogy a többségi állampolgárok (már akik) Miskolcon nem annyira rettegnek, mint inkább undorodnak, utálkoznak vagy gyűlölködnek. Ami szintén nagyon rossz állapot, ám erősen kérdéses, hogy egy koncentrációs tábor látványa, tudata, folyamatos jelenléte csökkentené-e ezt az undort. A tapasztalatok alapján legfeljebb differenciáltabbá tenné, amennyiben a lakosok fele immár a tábor lététől, esetleg önmagától is undorodna, amiért mindezt tűri.

A sajtótájékoztatón  szintén részt vevő Vona Gábor pártelnök szerint az elmúlt húsz évben „csődöt mondott a cigányság integrációja”, ezért a cigányokat rá kell kényszeríteni erre, s a cigány gyerekeket illetően „az esetek többségében a szegregáció lenne a leghatékonyabb” nevelési módszer.

A Jobbik elképzelései szerint minderről, a tábori lét rendjének szabályozásáról egy önkormányzat által létrehozott testület dönthetne, ahogyan az általuk vágyott csendőrségről is az önkormányzatoknál döntenének.

A koncepció nyilvánvalóan és egyértelműen alkotmányellenes, több szempontból is. Egyrészt mert jogfosztást tervez: embereket akar korlátozni a szabad lakhatásukhoz és a szabad helyváltoztatásukhoz fűződő jogaikban. Másrészt mert ezt  jogfosztást egy egész kollektívára nézve akarja érvényesíteni, vagyis a kollektív büntetés elvét alkalmazná. Harmadrészt mert mindezt egy határozottan megjelölt származási csoport negatív megkülönböztetésével tenné.

A környezetükben rettegést okozó, deviáns, tanulatlan, piszkos, zsúfoltságban élő és hangos, alkalmanként tolvajlásokból pénzhez jutó vegyes származásúakat, nem cigányokat a Jobbik még véletlenül sem akarja táborba zárni.

A közrendvédelem eszméje mind a mércék egységes használata, mind az alkotmány betartásának kötelezettsége alól felszabadítja a pártot.

A helyi önkormányzat pedig minden nagyobb nehézség nélkül végrehajthatja a Jobbik tervét, hiszen módjában áll speciális bizottságokat létrehozni, és az ott eldöntött feladatokat rendeleti úton érvényesíteni.

Itt tehát már nem arról van szó, hogy jön egy náci szellemiségű társaság, és borzasztó, de valójában csak közérzetrombolásnak minősülő ötleteket ad elő, amit szimplán gyűlöletbeszédnek értelmezhetünk – itt már az előtt a pillanat előtt állunk, amikor a szó tetté is válik.


Freedom Tunnel – flickr/Pro-Zak

A szó pedig szándékoltan, tudatosan ellenséges és rosszindulatú, kifejezetten mások megalázása és szabadságának korlátozása céljából hangzik el. Nem érv, hogy ez ügyben további mások érdekének védelmére hivatkozik. Az emberek szabadságjogai nem mások szabadságjogaihoz képest léteznek, hanem kizárólag a megszületésük tényéhez képest. Olyan nincs, hogy az én szabadságjogomnak egy másik ember szabadságtalansága legyen az ára.

Kérdés, hogy ki és mi tudja megakadályozni ennek a többszörös alkotmánysértésnek a tervét akkor, amikor az egész témát egyszerű, önkormányzati technológiai kérdéssé tették.

Az akció jelenlegi fázisában az államon kívül senki és semmi. A koncepciót jogi úton csak akkor lehet majd megtámadni, amikor realitássá válik: amikorra már behurcoltak embereket a koncentrációs táborokba, és aberrált nacionalisták elkezdték csendőrként kiélni a szadista hajlamaikat, a tőlük eltérő bőrszínű, szagú és viselkedésű embereken. Addigra azonban a helyzet ennél már sokkal bonyolultabb és kezelhetetlenebb lesz: romák tömegei kezdenek el menekülni, részben külföldre, ami újabb bonyodalmakat jelent, részben más, itthoni területekre, ami csak fokozza majd a többi roma rettegését. Akik pedig ott maradnak, ételemszerűen harci álláspontra fognak helyezkedni, és gerilla módszerekkel tervezik a szembeszállást a vélhetően fegyveres csendőrökkel. Ha létezik polgárháborús veszély, akkor ez most létrejött, a Jobbiknak ezzel a koncepciójával.

A kérdést egyetlen módon lehetne megoldani: ha a fennálló politikai erő nem csupán jogi, hanem alapvetően morális-filozófiai problémának tekintené. Mert hogy arról van szó. Megkerülni az alkotmányban rögzített szabadságjogokat, és azt állítani, hogy ezeket holmi helyi, rendészeti, etnikai, együttélési, lakáselfoglalási, összezsúfoltsági, tolvajlási vagy félelemkeltési problémák miatt föl lehet függeszteni: egyértelműen morális jellegű lépés. Éspedig egy tűrhetetlen morál, a barbárság moráljának lépése ez.

Nem értem,  hová lett hirtelen az a mérhetetlen mennyiségű ember, aki az utóbbi választásokon a saját szavai szerint morálja magasabbrendűsége okán került hatalomba, s ott azóta is egy általa magasabb rendűnek tekintett morál képviseletében tartózkodik.

Nem hallom az erkölcsi felháborodástól csak elcsukló hangokra képes köztársasági elnököt, ahogyan nemzetének minden állampolgárát védi.

De még egy ócska kis helyesbítő mondatot sem hallok, egyetlen, kormányon lévő politikustól sem, amelyben arra hívná föl a figyelmet, hogy hiszen nem a romák integrációja mondott csődöt, hanem a kormányok eddigi integrációs programja – holott ezzel kiváló alkalma nyílna az előző kormány szenvedélyes becsmérlésére. Inkább elszalasztja ezt a lehetőséget.

Ha demokratikus kormányok idején a hírekben négy órakor elhangzik, hogy egy párt koncentrációs táborok felállítását tervezi az ország egy néven nevezett kisebbségének, négy óra ötvenkor (hogy még elérje az ötórás híreket) a kormány rendkívüli sajtótájékoztatón közli, hogy az ország alkotmánya szent és sérthetetlen. Az országban senkinek sem kell attól tartania, hogy állampolgárainak szabadságát bárki veszélyeztetheti, és hogy az alkotmányos jogok az önkormányzati törvények révén kijátszhatók. A kormány már meg is kezdte a tárgyalásokat az érintett kisebbség megfelelő szervezeteivel és több ombudsmannal. Emellett bizottságot hívott össze az önkormányzati törvény amúgy is esedékes felülvizsgálatára. Mindenki őrizze meg a nyugalmát: az országban nem lesz semmiféle koncentrációs tábor.

A kormány azonban nemhogy soron kívüli sajtótájékoztatót nem hívott össze, de semmilyen módon nem adott hangot a felháborodásának. Ezt másképp nemigen lehet értelmezni, mint hogy kivár. Teszteli, vajon milyen reakciókat vált ki annak a politikai ellenfelének a lépése, akinek farvizein nemzeti identitás-ügyben azért ő is úsztatná kissé a csónakjait. Mérlegeli, vajon oda kell-e vetnie koncként a miskolci romákat a szélsőjobbnak ahhoz, hogy asszisztálásával maga is népszerű legyen, vagy ez azért már sok a magyar társadalomnak.

Hogy az ország számára ez sok-e vagy nem, azt egyelőre nem lehet pontosan tudni. Azt viszont sejteni lehet, hogy a csöndbe burkolózó kormány számára nem morális kérdés az alkotmányos jogok megkerülése. A kormány számára az emberi szabadságjogokkal való játék ugyanúgy a taktikai játszmák terepe, ahogyan minden egyéb. Ha éppen szüksége van a hatalma megtartásához a szabadságjogok védelmére, akkor védeni fogja, de ha nincs, akkor nem érdekli. Ha az állampolgárok nem fogják fel, mit jelent, amit a Jobbik akar, akkor ő, mint kormány, nem fogja felvilágosítani őket. Jól jön még az a kis agybéli sötétség a maga felvilágosulatlan abszolutizmusának kiépítéséhez.

Így azután a társadalom számára maradnak az utólag bejárható, tisztán jogi utak.

Fel lehet jelenteni például a csendőröket, amiért visszaéltek a táborban rendfenntartói szerepükkel, és megalázó módon kényszerítettek szexuális tevékenységekre kiskorú cigány lányokat.

A törvény majd mérlegelni fogja, hogy a helyzetben mekkora szerepe volt a lányok kihívó öltözetének és ringó csípőjének. Meglehet, a csendőr is kap valami pénzbüntetést, de a lányoknak mindenképp megtiltják, hogy egy hétig elhagyják a tábort. Hiszen jól látható, hogy ezek így is, úgy is javíthatatlanok, a tábor sem használ.

Lehet gondolkodni a következő, végleges megoldást kínáló lépéseken.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!