Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. szeptember 2
- Részletek
- 2010. szeptember 04. szombat, 04:51
- Megbeszéljük
Hallgató: - Jó napot kívánok Donáth Ferenc vagyok.
Bolgár György: - Jó napot kívánok doktor úr, parancsoljon.
– Én csak arra szeretnék emlékeztetni, miután itt a bíróságokat és ugye a Fővárosi Bíróság bíróit érte fenyegetés egy párt és a párt parlamenti szervezete részéről, csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy a Legfelsőbb Bíróság falán van egy emléktábla. Azoknak a bíróknak a neveit sorolja fel, akik 1956 után nem vállalták, hogy részt vesznek a büntetőeljárásokban. Ők mind nem büntetőbírák voltak, hanem egyéb bírák. Nem vállalták ezeket a pereket, és ezért elvesztették az egzisztenciájukat, kirúgták őket állásukból. Úgyhogy ha a bírókat ez vigasztalja, és ha ez számukra jelent valamit, vannak olyan elődök, akikre visszatekinthetnek, amikor éppenséggel nem úgy emlékeznek 2006 őszére, ahogy azt a párt előírja, és nem oly módon kívánják a bűnösöket, a jókat és a rosszakat megkülönböztetni, ahogy azt a párt előírja. És ha ezért az egzisztenciájukat vesztik, akkor legalább elődeikre emlékezhetnek.
– Révész Máriusz azonban arra figyelmeztetett, vagy arra utalt a megnyilatkozásában, hogy éppenséggel az előző kormány lehetett az – ezt ki nem mondta, csak utalt rá –, vagy valakik, akik a bírákat kvázi instruálták, hogy milyen döntéseket hozzanak. Nem ítéleteket, csak ugye hogy helyezzék előzetes letartóztatásba ezeket az embereket. Tehát mintha azok a bírók függtek volna valakiktől, az elöljáróiktól vagy esetleg valamilyen politikai erőtől.
– Hát én meg azt gondolom, hogy Révész Máriusz nagyon jól tudja, hogy a Fidesz televíziója közvetített a tévészékház ostromáról. Véletlenül épp a Fidesz televíziója volt az, amelyik erre módot talált, és az őrjöngő tömeg odaengedte őket. És ennek a tévének a képein keresztül értesült a magyar lakosság milliószám arról, hogy mi történt ott. Úgyhogy ha meg akarja másítani a lakosság benyomását, akkor valóban az ÁVH-hoz hasonló államrendőrséget kell felállítania, és valóban azt a mintát kell követnie, amit akár az ötvenes éveket megelőzően vagy az ötvenes évek elején, illetve az 56-ot követő periódusban az állampárt felállított.
– De azért írjunk annyit Révész Máriusz javára, hogy a beszélgetés végén eljutott oda, hogy szerintem egy képviselő – és ebben ő egyetértett velem – maximum odáig mehet el, például egy vizsgáló bizottság ülésén is vagy bárhol a nyilvánosság előtt, hogy kéri a Legfelsőbb Bíróság elnökét, vizsgálja ki, történt-e bármiféle szabálytalanság a bírói karban, és innentől kezdve a képviselő befejezte. Mert – de lehet hogy ezt én teszem hozzá, ő már nem mondta, de megpróbáltam így értelmezni – azt már nem mondhatná, hogy és tessék eltávolítani az ilyen olyan bírókat.
– Hát ez egy érdekes dolog. Van, amikor a politikusok túllőnek a célon. Amikor az amúgy is a kezük alá dolgozókat úgy próbálják megfélemlíteni, hogy már saját maguk ellen fordítják őket. Az alapvető problémája az igazságszolgáltatásnak az elmúlt húsz évben véleményem szerint pontosan az volt, hogy sok tendencián keresztül kifejezetten olyanfajta ítélkezés folyt, akár szólásszabadság vonatkozásában, amikor mindenki állította a politikusok részéről, hogy kérem itt a gyűlöletkeltésnek megvan a jogi környezete, csak a bíróságoknak megfelelő módon kell értelmezni. És a bíróságok úgy értelmezték, hogy itt minden szabad. Mármint a szélsőjobb részéről. Aztán folytatták a háborús bűnösök tömeges felülvizsgálati eljárását, mintha nem tudnák, hogy felülvizsgálati eljárás keretében olyanokat lehet felülvizsgáltatni, ahol újra lehet az ügyet tárgyalni. De miután ez már régen történt és itt mindenki meghalt, itt legfeljebb csak felmenteni lehet, és tömegesen felmentették őket. Aztán ez egy ilyen historizálásból politizálásba átmenő folyamat volt, amelyik folytatódott avval, hogy jöttek ezek a hihetetlen, randalírozó, tévészékház felgyújtó, a forradalom ötvenedik évfordulójára ide jövő nemzetközi államfők nagy csoportját veszélyeztető garázda társaságok, és ezekkel szemben minimális eljárás folyt és minimális értékű ítéletek születtek. Nem könnyes szemek a nem tudom milyen titkárnő szemében. Hanem a legsötétebb jobbra húzás volt. Itt nem egy-egy pert emlegetek én, hanem több száz perről van szó. Nem arról van szó, hogy én a bírói függetlenséget akarom bírálni, hanem arról van szó hogy egy tendenciát megrajzolni, hogyan is szolgált ez az igazságszolgáltatás az elmúlt húsz évben. És annak ellenére, hogy a bírói és az igazságszolgáltatási elit – nemcsak a bíróságokról van szó – döntő többségében ebben a tendenciába helyezkedett el, most jön a párt, és előírja azt, hogy még ki is kell szórni maguk közül azokat, akik esetleg nem álltak be.
– Igen, ez az, ami nekem is feltűnt. Igen.
– Még tisztogatni is kell, ha még eddig nem tették meg.
– Igen. Nekem is ez tűnt fel, mert hogy a bíráknak az Ön által ismertetett érdekes politikai felhangú vagy így is minősíthető ítélkezését bírálni lehetett, és bírálni bírálták is sokan, az rendben van. De akár bal- vagy liberális oldalról sem követelték a bírák eltávolítását, kirúgását, tisztogatást, semmi ilyet. Legfeljebb elvi vagy jogi alapon azt mondták, hogy ez egy rossz ítélet volt, vagy a törvény rossz értelmezése, hibás döntés és így tovább. De senki nem követelte azt, hogy a bírákat rúgják ki. Most először hallottam ilyen véleményt, hogy a másik ügyben esetleg rosszul, ki tudja, milyen módon és milyen alapon döntő, egyébként nem ítéletet hozó, csak előzetes letartóztatásról döntő bírákat el kellene távolítani.
– Én még egyetlenegy dolgot szeretnék elmondani. Nevezetesen azt hogy ahogy a Horthy rendszer rossz emlékezetű fehér terrorral jutott hatalomra, ahogy a Kádár rendszer rossz emlékezetű 56-os terrorral jutott vagy 57-es terrorral jutott hatalomra, úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány egy rossz emlékezetű 2006-os történetet kíván átfesteni. És ahogy át kívánta festeni a Trianon felelősségét Károlyi Mihályra Horthy Miklós, ahogy át kívánta festeni ellenforradalomra a forradalmat Kádár János, úgy most el kell hinnünk, hogy hazudott a szemünk, amit a Hírtévében láttunk 2006-ról. Hazudott a fülünk, amit hallottunk a Hírtévében 2006-ban. Rosszul emlékezünk, mert úgy van, ahogy azt Orbán Viktor láttatni kívánja. És ha mi nem gazsulálunk, akkor kirúgnak minket akárhonnan. Én azt gondolom, hogy két dolgot tehet az ember, a társadalom normális tagja ezzel kapcsolatban. Vagy elhiszi azt, amit annak idején a harmincas években elhitt Horthyéknak meg a hatvanas években is, hogy ha hallgatunk, ha alapvetően cinkosok vagyunk, akkor alapvetően kialakul egy paktum, és akkor lemondunk a tiszta emlékezet jogáról, de ők nem fognak minket nagyon bántani. Sőt esetleg még demokráciát is csinálnak. Csak hát már a 20. században kiderült, hogy sem Horthyék nem csináltak demokráciát, se Kádárék nem csináltak demokráciát. Ha hazugságban gyökereztetik a maguk legitimációját az Orbánék, akkor ugyanaz lesz a történet, hogy már megint egy zsákutcába fut bele a magyar társadalom. Ha azt játsszuk, hogy elhisszük, hogy nem azt láttuk, amit láttunk, és nem azt hallottuk, amit hallottunk.