Egy konferencia interpretációi

 Kezdjük a vicces részével: azzal, hogy mit tudott nagy kínnal összehozni a jobboldali sajtó – például a Magyar Hírlap – a Fapados Alapítvány "100 nap - Becsapott Magyarország" című, múlt szombati rendezvényének kigúnyolása tárgyában.

Hát nem sokat. Csak azért érdemes szót pazarolni rá, mert némileg szórakoztató, a hatását illetően pedig semlegesnek tekinthető.

Megszokott módszerei közül a lap ezúttal csupán négyet alkalmazott.

1. Hangsúlyosan használt az aktuális témával semmilyen módon nem összefüggő jelzőket, illetve önkényes megnevezéseket: A konferencián részt vevő Gyurcsány „bukott miniszterelnök” (itt illett volna jelezniük Gerő András szerzői jogát, hiszen ő honosította meg a jelzős szerkezetet Orbán bukása után, de a forrásokat a Magyar Nemzet is rendre elhallgatja – úgy látszik, jobbfelé konszenzuális a lopás), valamint „egykori KISZ-vezető”. A jelenlévők a „balliberális krém” tagjai, a rendezvény számára helyszínt biztosító Verók Istvánnak „felségterülete van”, a rendezvény maga pedig egy „szeánsz”, pontosabban – ahogyan a címben áll – „rettegő szeánsz”.

Bevallom, a címben felrajzolt képet – hogy ugyanis a rettegő szeánszon „balliberális ballisztikus rakétákat vetettek be” – rendszertanilag jelen pillanatban nem tudom besorolni, vélhetően az extrém, kettős fronthatás miatt, amiért is elnézést kérek.

2. A gúnyolandó ellenfél némely kijelentését – annak igazságtartalmától függetlenül – a lap úgy kezelte, mintha az illető azzal valamely, addig eltitkolt bűnét vagy titkát vallotta volna be:

[Gyurcsány]Nem kertelt, közölte, az új szerephez mindenképpen rendszerváltásra van szükség az MSZP-n belül is, mert ha a szocialisták ezt nem tudják végrehajtani, akkor nem válnak olyan politikai erővé, amely „alternatívát és valódi szabadságot” kínálhat az embereknek. (Az általa elképzelt részletekről nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak a rendezvény után.)”.

3. Elővette és egyúttal többes számba tette a „hazudik!” klisét:

[Gyurcsány] nem kevesebbet állított, mint hogy ők, a ’89-esek kerültek most ellenzékbe, így a legfontosabb feladatuk, akár népszavazással megvédeni az 1989-es szabad alkotmányt, szemben Orbán Viktor erkölcsi és politikai nézeteivel”, illetve „Göncz Kinga MSZP-s EP-képviselő pedig azt állította, hogy a szlovákok elég érett módon reagáltak e magyar jogszabályra. A volt külügyminiszter egyébként azt bizonygatta, hogy Brüsszelből olyannak látszik az Orbán-kabinet, amely nyitott a szélsőjobboldal irányába, miközben veszélyezteti az előző kormány által elért pénzügyi-gazdasági eredményeket”.

4. Revelatív, leleplező közlésként állított be olyasmit, amire az adekvát válasz a „na és?”:

Rögtön a címben az áll, hogy „Gyurcsány mégis visszatérne”, a szövegben pedig ott a nagy „leleplezés”: „Az eseményt szervező Fapados Alapítvány és Gyurcsány Ferenc kapcsolatának amúgy más vonatkozásai is vannak, hiszen az utóbbi által vezetett MSZP-s pártalapítvány az idén (is) bőkezűen segítette a „fapadosokat”. Mint a Táncsics Mihály Alapítvány honlapjáról kiderül, 2010 januárjában a Gyurcsány elnökölte kuratórium úgy döntött: az idén a Fapados Alapítványt ötmillió forinttal támogatja. Az állami nyilvántartás szerint a „FAPADOS” Alapítványnak Budapesten az V. kerület egyik legfelkapottabb részén (a Körút egyik mellékutcájában, egy lakásban  – L.J.) van a székhelye”. Vagyis egy baloldali konferenciát az MSZP civil pénzekből működő, saját alapítványa szervezett meg, ami azt jelenti, hogy ő fizette ki a terem bérét. Én elkerülném az ilyen helyzeteket, mert finnyás vagyok, de azért tudnám, hogy ez messze áll az igazi, nagy hangon leleplezendő korrupcióktól.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a szélsőjobboldali olvasók kedden csupán egy gumicsontot kaptak, a konferenciáról olvasottak tehát vélhetően semmilyen mértékben nem rendítették meg őket. Véleményük Gyurcsányról és az MSZP-ről valószínűleg jottányit sem változott, vagyis az ő köreikben minden maradt a régiben.

A civilizált (többnyire baloldali és liberális) fórumok alapvetően szakszerű tudósítást adtak az eseményről, tehát mellőzték mind az egy irányba orientáló jelzőket, mind a hírekkel összemosott értelmezéseket. Ugyanakkor a címekben jól érzékelhetően jelen volt egy határozott tendencia: többségükben látványosan kiemelték Gyurcsány személyét, sőt, olykor azt sugalmazták, mintha a rendezvény kifejezetten a volt miniszterelnök egyszerű, társasági ügye volna. (A Kossuth klubbal kapcsolatos cikkekben több helyen is ez állt a címben: „Nem fogadták Gyurcsányt”, illetve „Gyurcsányékat”.)

Így hiába, hogy a tudósítások tartalmilag korrektek voltak, attitűdjükkel nem ellensúlyozták, hanem némileg még föl is erősítették azt, amit viszont a Fidesz akart sugalmazni, és amit Szijjártó Péter így fogalmazott meg: „a szombati összejövetelből arra lehet következtetni, hogy a Gyurcsány-korszak újra és újra vissza akar tolakodni”.

Szijjártó rizikó nélkül megtehette, hogy úgy kösse Gyurcsány nevéhez a konferencia egészét, mintha annak egyetlen célja közvetlenül a politikus hatalomba való visszasegítése lett volna (és persze mintha egy politikus visszatérése már önmagában valami elképesztő skandalumot jelentene), s hogy úgy alkalmazza a „korszak” elnevezést, mintha a Gyurcsány-kormány uralma a mindenre kiható beavatkozások időszakát jelentette volna, vagyis zárt, izolált egységet a magyar történelemben.

Ahhoz persze, hogy ezt ne tehesse meg ennyire könnyedén, illetve hogy ez az unos-untalan ismételt gondolata végre súlytalanabbá váljon, nemcsak a sajtóban kéne másfajta attitűdöket látni. Szijjártónak akkor lett volna nehezebb a dolga, ha maga a konferencia is sokkal erőteljesebb és egyértelműbb üzenetekkel áll elő. Ha sikerült volna többféle, ma különösen fontos szakma tagjait mozgósítania. S ami talán ennél is lényegesebb: ha sikerült volna meggyőzően sugalmaznia, hogy képes garantálni a bedarálódás és a politikai elposványosodás veszélyeinek elkerülését, képes rávenni a szakértelmiséget, hogy felejtse el a politikai elit eddigi undorító gyakorlatát, és higgye el, hogy lehet értelme célirányosan aktivizálnia a tudásait.


Correction – flikcr/Art Rock

Ha arról hallottunk volna tudósításokat, hogy közgazdászok, szociológusok, szociálpolitikusok, jogászok, társadalomtudósok, pszichológusok egymás sarkára hágva sietnek egyértelművé tenni: itt most egy épkézláb politikai erőt látnak, és ezért hajlandók a tudásukat adni – íme, itt van –, akkor minden hamis, csúsztatásokon és eltolásokon alapuló értelmezésnek, köztük Szijjártó üzenetének is alapvetően más lett volna az akusztikája. Így azonban az ő szava és interpretációja még mindig sokkal nagyobb visszhanggal rendelkezik.

Pedig azzal, hogy a baloldal konferenciát szervezett, és nem mondjuk pártkongresszust, szándéka szerint tágított a saját hatókörén, és nagyon is megcélozta a szükséges, erőteljes üzeneteket: jelezte, hogy a megközelítése elsősorban nem pártpolitikai, hanem intellektuális, gondolati jellegű. Ráadásul a konferencián elhangzott előadások ennek az igénynek tökéletesen eleget tettek, s jó néhány karakterisztikus megfogalmazás („lehetséges népszavazás a tervezett alkotmány bizonyos kérdéseiről”, „kérdésessé vált az EU-s presztízsünk”, „alternatív gazdaságpolitikára van szükség”, „nem magától értetődő az abszolutizmus és az autokrata kormányzati stílus”, „Orbán előbb-utóbb meg fog bukni” stb.) valószínűleg sikeresen landolt a közvéleményben, követ jelentett az állóvízben. (Az alkotmányt érintő népszavazás kérdése mindenképp, hiszen ez vitát robbantott ki, amely most is tart.) Mindez akár megindíthat valamiféle változást is.

Ugyanakkor azonban a szakértelmiségi bázis (nem holdudvar, ami a sajtó mániája, hanem bázis, alap) csak nagyon csekély mértékben körvonalazódott, s az előadók köre meglehetősen esetleges, sőt szokványos válogatás alapján állt össze. Így ez a konferencia a felszólalások színvonala ellenére is sokkal inkább egy röpgyűlésre emlékeztetett, és kevésbé valódi konferenciára.

Eközben pedig az országnak változatlanul az egyik legnagyobb problémája, hogy az egyes szakmákban felhalmozott, hatalmas mennyiségű tény- és tudásanyag az istennek sem képes a politikába integrálódni. Bármelyik területet nézzük is, a cigány ügyektől az oktatáson át az energia-kérdésekig, mindenütt azt látjuk, hogy a tudásokon alapuló stratégiák, problémamegoldó modellek helyett a felvilágosulatlan abszolutizmus ideológiája az, amely mindent korlátlanul meghatároz. (Igaz, ez nem pusztán a pártok viselkedésének függvénye, de ez egy másik kérdés.)

Azt persze ostobaság volna állítani, hogy ezt a nyilvánvalóan többtényezős problémát bármiféle konferenciával meg lehetne oldani, de az már nem feltétlenül dőre elképzelés, hogy egy megújulásra kész politikai erő sokat tehet a tudás integrálásáért a politikába. A problémák megoldásának intellektuális háttere és a hatalmi érdekek által is befolyásolt politikai gyakorlat közti szakadék nem lesz sokáig fenntartható, ahogyan valószínűleg a „jobb-bal” felosztás is egyre értelmetlenebbé válik, hiszen a legfeltűnőbb választóvonal a „modern-antimodern” fogalmak közt húzódik. Mindezeken hosszasan el kell gondolkodni, és mindezekről valamilyen, sokak számára érthető koncepciót kell kialakítani, anélkül új, hatékony politikai erő ma nem fölépíthető.

Ha ehhez konferencia kell, akkor legyen konferencia, de akkor ezt kéretik komolyan venni, és megnyerni hozzá azokat, akik nélkül nincs érdemi gondolkodás. Ha ez megtörténik, akkor a formációt a társadalom is komolyabban fogja venni, a hamisan interpretálókat pedig egyszerűen kiröhögi, és akkor legalább egy kicsit otthonos lesz megint az ország.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!