rss      tw      fb
Keres

Gyurcsány Ferenc nem megy el

Beszélgetés Gyurcsány Ferenc  miniszterelnökkel
(Részletek)


– Jó estét kívánok Baló György vagyok az Este Külön kiadásának vendége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Miniszterelnök úr, jó estét kívánok.

– Jó estét kívánok.

– Hogyan érzi önmagát személyesen? A lelke érdekel.

– Eltökélten, tele küzdésvággyal és mondjuk a második át nem aludt éjszaka után kicsit álmosan.

– Tegnap este nézte, ami történik.

– Persze.

– Meddig?

– Reggelig. Egyáltalán nem aludtam.

– Egyáltalán nem aludt, és telefonált közben?

– Sokat.

– Rendőröknek is telefonált?

– Ők telefonáltak nekem.

– És?

– Hát láttuk, hogy csak nem akar elindulni az oszlatás. Civilként ugyanúgy éreztem, mint mindenki más, csak azzal, hogy én eközben miniszterelnök is vagyok, és érzem ennek a felelősségét. Közvetlenül tartottam a kapcsolatot az országos főkapitány-helyettessel.

– Miért a főkapitány hol volt?

– A főkapitány talán az Interpol Világkongresszusán van, de hazaindult, nagyon bölcsen döntött azonnal, amikor megtudta, itthon mi történik, és gondolom, hogy lassan haza is fog érkezni a világ túlsó feléről. A főkapitány-helyettes úr irányította közvetlenül az országos teendőket, fél 10-től voltunk kapcsolatban reggelig.

Erre vissza fogok térni rögtön, valamivel részletesebben. Azt szeretném javasolni, hogy beszéljünk mind a ketten a lehető legegyenesebben, és egyben a legfelelősségteljesebben. Ön érez személyes felelősséget azért, ami történt?

– Természetesen, erről beszélek hetek, hónapok óta.

– És azért, ami mára virradóra történt?

– Része a folyamatnak.

– Ön elismeri, hogy hibázott valamiben?

– Elismerem, hogy részese vagyok ugyanannak a politikai elitnek, amelyik az elmúlt legalább 10 évben képtelen volt… hát egyenes mondatokat mondani, és az országot folyamatosan féligazságokkal, helyenként hazugságokkal traktálta.

Kicsit közelebb megyek: a köztársasági elnök úr azt mondta, hogy alkotmányos eszközök nincsenek a kezében arra vonatkozóan, hogy beavatkozzon ebbe a helyzetbe, ezzel szemben úgy érzi, hogy az országban a morális válságot Ön elmélyítette, és ezért elvárja Öntől, vagy szeretné, nem tudom pontosan idézni, itt van, de hosszú ideig tartana, ha Ön ezt elismerné, nyilvánosan elismerné. „Ennek nyilvános elismerését várom a kormányfőtől”.

– Én a köztársasági elnök úrral való kapcsolatomban mindig tartózkodtam attól, hogy a kritikámat, az egyet nem értésemet nyilvánosan fogalmazzam meg. Nyilván, ha ezt eddig nem tettem meg, akkor azt jelenti, hogy ezen a ponton nem értek egyet az elnök úrral. Az, ami történik az országban, azt muszáj azonos mércével nézni mindenfelé, és nem az a mérce, nem attól függ, hogy most éppen ki van a kormányon, hanem hogy ki, milyen politikát képvisel, képviselt. Azaz, ha valaki a morál nevében egyenes beszédre szólít fel valakit, akkor azt gondolom, hogy mindenkit fel kell hogy szólítson a morál nevében.

– Tehát mindenki kért volna bocsánatot?

– Nem. Mindenki tisztázza a pozícióját. Én tisztáztam a pozíciómat, tisztáztam egy zárt ülésen, de igazából tisztáztam az elmúlt három hónapban, amikor a kiigazítás és a reformok politikáját csinálom a népszerűségre való tekintet nélkül.

Erről mindjárt szeretném, ha beszélnénk alaposabban, de kicsit arról, ami történt. Legelőször is arról, ami történni fog. Meglehet hogy ma is hosszú éjszaka előtt állunk, ma működni fog a rendőrség?

– Olyat kérdez tőlem… erre csak azt mondhatom, hogy két órával ezelőtt váltam el a rendőrség vezetőitől, amikor utoljára magamhoz kértem őket, hogy számoljanak be, mit tettek. Amennyire egy politikus, ha rendőri értelemben civil, átlátja az intézkedéseket, az alapján azt kell mondjam, hogy az országos főkapitány-helyettes és a budapesti főkapitány minden előkészületet megtett. Hogy helyes döntéseket fognak-e hozni alkalmas pillanatban, jól fogják-e végrehajtani, ezt őszintén szólva csak utána fogjuk tudni megállapítani, remélem hogy ezt fogják tenni.

Jó. Nézze miniszterelnök úr, én nem tervezem, hogy hosszabban beszéljünk a Magyar Televízióról ma este, valószínűleg nem is lenne ildomos. Azt is elismerem, kétségtelen, hogy mi, meg a kollégáim, nem vagyunk a lelki, szellemi és fizikai képességünk csúcsán, nagyon sokan hajnalig itt voltunk, egy csomó kollégámnak, nekem is, leégett az autója, a személyes tárgyaink stb. Az is kétségtelen, hogy a Magyar Televíziónak készen kell állnia minden bírálatra, és az is kétségtelen, hogy a Magyar Televíziót nagyon sok jogos kritika éri ettől a társadalomtól. És hogy sokkal tartozik a társadalomnak. Az is kétségtelen, és ezt külön a figyelmébe ajánlom, hogy az összes híradások Állami Televízióként említették ezt a televíziót, szemben minden nyugati köztelevízióval, mert mindegyiket köztelevíziónak említenék, itt is lenne még tennivaló. Mindezzel együtt is Ön nem gondolta tegnap este, hogy a Magyar Televíziót mégis meg kellene védeni? Hát látta hogy mi történik!
– Azt mondta, hogy egyenesen fogunk egymással beszélni.

– Szeretném.

– Akkor a „nem gondolta, hogy meg kell védeni” kérdést talán pontosítsuk úgy, hogy „gondolta-e, hogy meg kell védeni”?

– Kérem szépen. Gondolta-e, hogy meg kell védeni?

– Nem csak hogy gondoltuk, hanem én, amikor a rendőri vezetőkkel beszéltem, akkor nagyjából két dolgot mondtunk, politikusként, azt hiszem, helyesen. Egy: nem szabad fegyvert használni, kettő: meg kell védeni a televíziót.

– Nem sikerült.
– Nézze, beszéljünk továbbra is egyenesen. A politikusnak eddig tart a lehetősége és a felelőssége. Sem én, sem Petrétei miniszter úr nem állhat oda a negyvenedik mellé negyvenegyediknek. Ahogyan egyikünk sem. Ma reggel a Nemzetbiztonsági Kabinetet meghallgattam, személyesen. Megkérdeztem a titkosszolgálatok jelenlévő vezetőit, és rendőri vezetők rendelkezésére álló értékelő csoportokat, volt-e bármilyen fajta előzetes információ arról, hogy a korábban már két napja – egyébként békésen – tüntető parlamenti csoport egy része erőszakos cselekmények szándékával máshova fog menni, és azt mondták, hogy nincs.

– Nem volt.

– De van okom, hogy higgyek nekik. Nagyon-nagyon sok nagyon értékes információt kapunk mi a magyar szolgálatoktól. Erről nem szoktunk beszélni. Ez a dolog…

Miniszterelnök úr, bocsásson meg, nekem nincs bajom a rendőrséggel, de azzal van bajom, nekem is meg a kollégáimnak is, ami tegnap este történt. Kérdezem Öntől, hogy ha a rendőrök és a parancsnokaik élő televíziós közvetítésben x-csatornán azt látják, hogy a bajtársaikat, a kollégáikat verik, miért nem mozdulnak meg. Azt mondja ma reggel a budapesti rendőrfőkapitány büszkén, hogy negyed 5-re vagy negyed 4-re, nem emlékszem pontosan, tán negyed 5-öt mondott, rendet raktak. Hát ez tíz óra körül kezdődött, nem volt idő odavezényelni egy egységet?

– Egyenes beszédet és felelősséget kért, énnekem pedig a felelősségem őszintén szólva abból indul ki – látva, hogy mi történik még ma, meg holnap –, hogy minden, a rendőrség szemére vethető jogos kritikán túl, most kedden este, amikor elmúlott 8 óra, és újra vannak az utcán, én inkább azt mondjam, hogy ez nem alkalmas pillanat arra, hogy ezt a vitát lefolytassuk. Ennek a rendőrségnek most támogatás kell, a rendőrség vezetőjének azt kell mondanunk, hogy mögöttetek vagyunk, és tegyetek meg mindent, hogy ne következzen be még egyszer az, ami tegnap. Ez az a pillanat, amikor lelket kell önteni a csapatba – és ott voltam, beszéltem a szolgálatot teljesítő emberekkel –, nem alkalmas arra, hogy a tegnapi fiaskó okait megvitassuk, ráadásul úgy vitassuk meg, hogy ebből azt hihesse a magyar rendőrség, hogy mi nem értjük, milyen körülmények között tették a dolgukat. Ezért ha nem haragszik…

– Elfogadom. Elfogadom, hogy ma este itt és most ne beszéljünk többet.

– Van egy közös intézményünk, a rendőrség, és minden tévedése és hibája ellenére csak azt kérem, hogy ugyanolyan jóhiszeműen bánjunk vele, mint ahogyan Ön azt mondta, hogy a Magyar Televízió…

Azt mondtam, hogy nincs nekem bajom a rendőrséggel. Ha elmondanám Önnek, hogy nekem miket mondtak a rendőrök éjjel, hogy milyen felszerelésük van és milyen nincs, és így tovább, és így tovább, akkor sokat kellene erről beszélni, ne beszéljünk róla. Rendben van. Mondok valami mást ezzel kapcsolatban, ami sokkal meredekebb, de arról volt szó, hogy egyenesen. Nagyon sokan azt feltételezik, hogy ezt a kiszivárogtatást, az Ön tudtával vagy anélkül, tudatosan az MSZP tette meg annak érdekében, hogy lesz "egy kis balhé", nagyon sokan látni fogják a balhét, esetleg felgyújtanak néhány autót, történik ez, az, amaz, ezáltal – véli ez a teória – megijednek a jobboldaltól, és Önökre szavaznak. Hallotta Ön ezt, vagy én vagyok az első, aki ezt Önnek mondja?

– Nem, de mindjárt tegyünk mellé egy másik teóriát, és nézzük meg, hogy melyikünknek van a teóriájára több bizonyítéka. És mondja, Ön hallott arról a teóriáról, hogy ez a felvétel az elhangzását követően pár héttel a Fideszhez és annak elnökéhez került? Aki, amikor a választások elvesztését követően, alig 3 hónappal később, július közepén először megfogalmazta a teóriáját a szervezett és nyílt hazugságról, akkor ezt már birtokolta, akkor már ismerte a hangfelvételt…

– Ez teória vagy tény?

– Nem. Azt javasoltam, hogy tegyünk egymás mellé két teóriát. Ön mondott egy teóriát, én azt mondtam, hadd mondjak én is egyet, és a kettőt nézzük meg egymás mellett, mert így lesz fair az összehasonlítás. Folytatom: és úgy építi fel a következő 2 hónapot, hogy másról sem szól, mint a hazugságról, hogy neki kell menni drasztikus eszközökkel a kormánynak, hogy most vagy soha, hogy bármit meg lehet tenni, hogy illegitim, hogy növekszik a feszültség – egyre radikálisabban fogalmaztak. Egyre radikálisabbak a tüntetők, és 2 héttel a választás előtt, hogy, hogy nem, két nappal azután, hogy azt mondja az elnök úr egy külföldi tudósítónak, hogy talán a zendülés túlzás lenne, de majdnem azt is megérteném, ez a [felvétel] nyilvánosságra kerül. Ez legalább olyan biztos talajon álló spekuláció, mint az Öné, és csak azt kérem, hogy ha spekulációkból indulunk ki, nem pedig tényekből, akkor egyformán spekulatív forgatókönyveket nézzünk meg.

– Jó, de akkor az egyiket legalább utasítsa vissza.

– Azt mondtam, hogy először egymás mellé tesszük őket, és utána határozottan azt állítom, hogy a Magyar Szocialista Párt az ott működő viszonyok, az emberek minősége, az, amit Ön mond, azt nemcsak hogy nem teszi valószínűvé, de azt gondolom, hogy kizárja.

Jelzem, hogy hallottam olyat Magyar Szocialista Párt politikusától, nem is kis rangú politikusától, hogy ez szörnyű, de nekünk politikailag jó. Bocsásson meg, tudom, meredek dolog, hogy ne mondom meg, kitől, nem is fogom megmondani, de létező idézet.

– Én meg azt gondolom, hogy ez egy buta, önző megjegyzés, és talán az sem gondolja komolyan, aki mondta. De nyilván hallott olyat is, aki szerint ez a forgatókönyv a mai ellenzéknek jó. Ugye?

– Nem nagyon, tényleg nem nagyon. De kevés politikussal, beszéltem.

– Minden arról szól, amit csinálok az elmúlt hónapokban, hogy szakítsunk már azzal, hogy arról szól a politika, hogy mit mond az egyik párt, és mit mond a másik, és végre arról szóljon a politika, hogy mit csinálunk ebben az országban, amit nem csináltunk meg 15 évig. Hogy nekem miniszterelnökként ne az ellenzék szövegére kelljen válaszolnom, és viszont, hanem arról beszéljünk, hogy az országgal mit csinálunk. Ez a politika, a miniszterelnök dolga, és ez nem egyszerűen egy szakma, nem fizetésért csináljuk, nem a ribillióért csináljuk, hanem hogy megváltoztassuk az országot. Ez a politika.

– Akkor beszéljünk a felvételnek arról a részéről, ami nyilvánosságra került.

– Az egész nyilvánosságra került.

– De állítólag van 3,5 óra én azt még nem hallottam.

– Hát igen, de ma már ott van az interneten az egész.

Én most arról beszélek, ami a nagyon széles nyilvánosságba nagyon gyorsan bekerült, de annyit még vissza kell Öntől kérdeznem, hogy Ön személyesen legkésőbb vasárnap este, amikor a Szólás Szabadságából elment, ahova jött 1100-1200 sms és üzenet az adás alatt, a TV2 Naplóba valami 70 ezer sms, aminek a nagy része azt mondta, hogy Önnek le kellene mondania, azon nem gondolkodott el, hogy mi várható itt? És nem kezdett el valamit szervezni, még egyszer visszakérdezve, az intézmények védelmében?

– Vasárnap este, amikor ezen túlvoltunk, akkor az igazságügyi és rendészeti miniszterrel és a kancelláriaminiszterrel beszéltem Az egyikkel azért, mert hozzá tartozik a rendőrség, a másikkal azért, mert hozzá tartozik a titkosszolgálat. Áll-e- rendelkezésükre olyan információ, amely az előttünk álló órákban bármilyen rendkívüli eseményre utal.

Nem állt?

– Nem kaptam ilyen jelentést, majd visszahívtak egy jó órával később, és aznap éjjel adtam még egy interjút, akkor is hajnalig voltam fent, akkor pedig egy hetilapnak, visszahívtak később, hogy ellenőrizték is, nem áll rendelkezésre ilyen információ.

Zárójel, ez persze mond valamit az Ön teóriájáról, amit most nem akarok hosszabban megvitatni, mert ha nem állt rendelkezésre semmilyen információ, akkor az egy teória maradt, hogy mire készül az ellenzék.

– Egyáltalán nem.

Szerintem igen, de jó, nem volt ilyen információ, ezért úgy gondolták… Na most akkor nézzük meg magát a dolgot, amit széles körben idéznek az egész világon. Első, és külföldre megyek egy pillanatra. Önök nem vették figyelembe azt, hogy a médiumok, különösen a televíziók, rövidítő műfaj, röviden foglalnak össze dolgokat, ennek következtében a Reuterstől a CNN-ig a SKY Newstól a Gardien nevű nagyon liberális, de rendkívül magas színvonalú brit lapig mindenki azt írja röviden és egy mondatban, hogy Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy hazudott azért, hogy megnyerjék az áprilisi választásokat. Erre nem gondoltak?

– Most nem értem a kérdését. Az, aki az anyagot kiszivárogtatta az első nap, vasárnap délután, ő maga mit szivárogtatott ki?

– Nem tudom pontosan, nyilván ezt a huszonvalahány percet.

– Nem. Három-négy mondatot. Ezt a pici részt.

– Utána nagyon gyorsan jött a többi hozzá.

– Amit Ön kérdez, az éppen arról szól, hogy aki ezt tette, minden tisztességtelensége vagy nem tudom mi mellett, még annyival sem rendelkezett, hogy az egészet nyilvánosságra hozza, hanem csak négy mondatot. Azaz nekem a kérdés…

– Ellenállhatatlan karriert csinál vele.

– Nekem, aki nem szivárogtattam, a kérdést úgy teszi fel, hogy erre nem tudok válaszolni, hogy kinek miért állt érdekében, de nagyon fontos lenne, ha próbálnánk a dolog mélyére ásni.

Van még egy-két ilyen nyelvtani rész. Beszéljünk a hazugságról. Az első kérdés: mikor hazudott és ki, az Ön értelmezésében, a teljes szöveg alapján, mert ezt sokféleképpen értelmezzük. Tehát mi a mondatnak az időtartama, hogy az másfél év, négy és fél év, öt és fél év, vagy tizenhat év, Önök szerint, az Ön felfogásában. Illetve ki az alanya.

– Az egész szövegben – és mára hála Istennek nagyon sokan olvassák az egész szöveget, gyanítom, hogy Ön is olvasta az egészet, illetve feltételezem – van másfél éves hivatkozás, van 4 éves, és van 15 éves, nem pontosan 16, hanem 15 éves hivatkozás. Az anyagban egyetlenegyszer nem hangzik el az MSZP kifejezés, gondolom ezt Ön is észrevette, általában rólunk beszél, a politikai elitről beszél. Arról beszél, hogy nem tettük tisztába a dolgokat és nem nagy ügyekkel, egészségüggyel, nem a nagy reformokkal, hanem a politika belső világának kicsinyes ügyeivel foglakozunk. Ez egy befoglaló közös nagy többes szám, amely nem nevez meg konkrétan politikai szereplőket, hanem a politikai elitről beszél, és mindegyik tekintetben 1,5 év, 4 év, és 15 év tekintetében más és más kritikát ró fel, hogy mikor mi nem történt, vagy éppen mi történt meg. És azt gondolom, nagyon-nagyon helyén való, hogy ez a fajta erőteljes kritika megszületik.

Mi történik akkor, ha nyilvánosságra kerül, és utána Ön azt mondja, bocsánat, egyet elfelejtettem ezen a felvételen mondani, többet nem hazudunk, első tétel. Második, a költségvetési hiány pontos tételes listája itt van, Magyarország, tessenek nézni.

– Mind a kettő megtörtént. Az első a kormányprogram vitájának napján. A költségvetési hiány pontos mértéke ennyi, a pénzügyminiszter aznap délután a nyilvánosság elé áll, és le is vezeti. És erről szól egyébként a kiigazítás egésze is, a konvergenciaprogram egésze, amelyről azt mondják még a legnagyobb kritikusok is, még itthon is, hogy egy érdeme biztosan van, hogy pontosak a számai és őszintén szembenéz. Az megtörtént, amit kér. Kettő: hogy nem fogok hazudni, mondja Ön, annak a legékesebb bizonyítéka az elmúlt három hónap, hiszen a hazugság ennek a szövegnek az értemében micsoda? Az, hogy több mint egy évtizede elhazudjuk a szükséges változásokat, a reformokat, hogy alkalmazkodni kell, én meg három hónapja mást se csinálok. Azt teszem, hogy nem foglalkozva a rövid távú személyes népszerűséggel, nem foglalkozva a[z önkormányzati] választással, azt teszem, hogy reformokat, kiigazítást egymás után jelentünk be. Azaz ma már visszafelé nézve is hiteles, amit teszek.

Ebbe beleakadok egy pillanatra. Önnek, ha ez így van, hogy a reformokat kell csinálni, hogy az ország a fontos, nem jutott eszébe az elmúlt napokban, hogy egyfelől Ön egy kicsit elhasználódott ebben a csatában, ami itt zajlik, a nyilvánossági csatában, talán károsult is, már úgy értem, hogy a személyisége mint miniszterelnöki személyiség, hogy mégis csak le kellene mondania, mert a reformok fontosabbak?

– Dehogynem, az ember mindig meggondolja, én is.

Állítólag vasárnap délben eszébe jutott, ezt valahol hallottam, hogy nyilatkozta a CNN-nek hogy 3 percre eszébe jutott.

– ….az volt a véleményem és ma is az, hogy az a helyes döntés, hogy maradni kell, és azt tudom Önnek mondani, és akkor ezt mondom a szemébe nagyon határozottan, hogy ma Magyarországon egyetlenegy politikai erő és annak vezetője Gyurcsány Ferenc az, aki erről nyíltan, őszintén és cselekvően beszél és tesz. Azaz, ha itt valakinek a felelősségéről kell beszélni, az be kell valljam, szerintem nem azoké, akik fogják magukat és szakítanak az egy- vagy másfél évtizedes hagyománnyal. Tudniillik ez a legnagyobb politikusi teljesítmény, azt mondani, hogy kitörök a csapdából. Ön is minden beszélgetésünkkor figyelmeztetett arra, hogy miniszterelnök úr, itt valami nem stimmel, itt nincsenek együtt az ügyek, és nem csak a politika dolga, a közéleté is, ebben benne van a médiaértelmiség is. És jön egy politikai csapat, benne a miniszterelnök, aki megváltoztatja, van hozzá bátorsága. Azaz úgy gondolom, hogy majd ha ott leszünk, hogy egymás után mindenki megteszi ugyanezt Magyarországon, akkor majd kinyitjuk azt a képet, hogy rendben van, megtörtént a nagy morális tisztulás, melyikünk a legalkalmasabb.

Ezt értem. Tényleg értem. De azért van egy mindennapi valóság. Most nem tudom, hogy mi van az utcákon és mi lesz az utcákon, de állítólag most is jelentős számban vannak tüntetők az Országház körül. Ország-világ ezt fogja harsogni. Ha ma nem nyílik meg az ENSZ 61. ülésszaka, és nem mond beszédet Kofi Anan, Geroge Bush és mások is, Ön a legtöbbet szereplő politikus ma ezekben a nagy hírtelevíziókban. Azt fogják mondani mindig, Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy hazudott. Magyarországon azt fogják mondani sokan, hogy jó-jó kellenek reformok, de nem Önnel, mondjon le.

[…]

– Azt tudom mondani, hogy végig kell küzdeni ezt a meccset. Mit gondol, talán az lenne jó, hogy azok kormányozzák az országot, akik ma szítják az embereket, hogy csináljátok csak? Akik még csak fel sem teszik maguknak a kérdést, hogy talán nem hazugság-e a Bokros-csomagot az ördögtől valónak beállítani, majd megfigyelési botránnyal fenyegetni, majd APEH elnöknek a pártpénztárnokot kinevezni, majd egyébként még ebben a választási kampányban is azt tenni, hogy 14. havi nyugdíjat ígérnek csökkentett TB-ből. Egy politikai elitünk van. Ennek a politikai elitnek.

– Sokak szerint le kellene az egészet cserélni, az egészet úgy ahogy van.

–Csak azt szeretném, hogy ennek a politikai elitnek valamennyi tagjával szemben ugyanazt az egyértelmű erős, morális követelményt fogalmazzuk meg, és ha valaki majd a hasonló erővel szembenéz azzal, amivel mi szembenéztünk, és ilyen világosan beszél róla, akkor azt gondolom, hogy érdemes lesz végiggondolni, vajon megtette-e mindenki ugyanezt.

Azt szeretném miniszterelnök úr, ha Ön megértené, hogy nekem az a benyomásom mindösszesen, hogy Önben és Önökben nem volt elég, hogy is mondjam, együttérzés, rokonszenv és empátia ennek az egésznek a tálalásában. Nem figyeltek oda, nem gondolták végig, vagy rosszul gondolták végig, hogy milyen közegbe hullik ez a csomag. Hogy miért nem először a reform és utána az ún. megszorító intézkedések, és hova kerül ez. Nézzük meg, hogy mit is mond Ön. Ön azt mondja, hogy reformálni kell és az egész országot meg kell változtatni. Azt is mondja, ha jól érti az ember, hogy nekünk most x-ideig, mondjuk 2-3 évig, kőkeményen küzdenünk kell azért, hogy utána visszajussunk oda, ahol három évvel ezelőtt már egyszer voltunk. Azt is mondja, hogy az államért adjunk többet… az államnak a saját jövedelmünkből. Magunkról gondoskodjunk inkább, de azt nem mondja, hogy az állam mit fog értünk tenni. Ezer példát lehetne idézni. Azt szeretné mindenki, hogy ez látszódjon az államon is. Az igazságszolgáltatáson, a rendőrségen, mindenféle hatalmon és mindenféle állami szerven.

[…]

– Beszéljünk akkor egyenesen, Ön kéri. Mi az, hogy először ne kiigazítsunk? Ön hála Istennek azok közé tartozik, akik nézik a nemzetközi sajtót, akik nagyjából tájékozódnak a gazdasági és a pénzügyekben is. Tud-e mondani egyetlenegy olyan komoly gazdasági szaklapot, olyan megfigyelőt, olyan nagy befolyásos pénzintézetet, amelyik azt mondta volna, hogy nem a kiigazítással kellet kezdeni azonnal. Nem tud ilyet mondani.

Miniszterelnök úr, ha egy kocsmában ülnénk most, az asztalra vágnék egyet, de nem kocsmában ülünk, nem vágok az asztalra, Ön is az asztalra vágna egyet. Arról próbálok beszélni Önnek, hogy ez nem így működik, szerintem. Ez a közeg más, itt egy jószerével sok sértett, sok csalódott, keserű embert is tartalmazó országban élünk, akikre nagyon kell vigyázni, hogy hogy beszélnek velük, mit mondanak nekik, és hogyan mondják. Magyarul nem volt Ön körül valaki, vagy valakik, akik ezt a társadalmat értik és érzik? Ezt a közeget?

[…]

– Nekünk, a magyar értelmiség két tagjának, azt gondolom, abban is van felelőssége, hogy a kiigazítás szükségességét, a reformok szükségességét Magyarországnak elmagyarázzuk. És ha lehet, hogy ezt nem mi mondjuk a legjobban el Magyarországon, de tudja Baló úr, muszáj eldönteni, de Önnek személyesen is, hogy segít bennünket, ezt az országot abban a küzdelemben, hogy megértse az ország: csak azután tudjuk feltenni a kérdést, hogy mit tesz értünk az állam, ha mi, az állam alkotói, polgárai ennek az általunk alkotott demokratikus államnak a normáit betartjuk. És hogy igenis kell empátia, és biztosan lehet sokkal empatikusabban fogalmazni, de most az igazi tét az, hogy szembenézünk-e azzal, hogy másfajta megoldások kellenek, és változtatnunk kell sokunknak. Van egy kormány, amelyik ezt megteszi. Ön pedig azt kérdezi, hogy miért teszi meg. Én meg azt szeretném kérni Öntől...

– Nem azt mondtam, hogy miért teszi meg, hanem hogy hogyan teszi meg, bocsásson meg.

– Igen. Lehet hogy nem tesszük jól, azt szeretném kérni Öntől is meg minden nézőtől, hogy abban segítsen, hogy ha egyszer megérett ebben az országban a változás szándéka, legalább a kormányban, akkor mi lenne, ha közösen mutatnánk empátiát. Ön keresné a lehetőséget, hogyan lehet ezt a jó ügyet, nagy ügyet megtenni, én pedig teljesen nyitottan keresem azt a lehetőséget, hogyan lehet jól és okosan elmagyarázni az országnak.

De miniszterelnök úr, azt értse meg, számomra elegáns és nagyvonalú fordulat, ha Ön azt mondja, hogy segítsek én Önnek. Nekem nem ez a dolgom, nekem a dolgom az lenne – ha mondjuk egy másfajta médiatörvény lenne Magyarországon, és nem az, amit itt elfogadott az ugyancsak szociálliberális vagy szocialista-liberális kormány –, hogy Önt elszámoltassam, beszámoltassam, és tisztességgel, korrektül számon kérjem. Ha ebben segítség elemei nyilvánulnak meg tartalmilag, az rendben van, de nekem elméletileg, ha jól működök, vagy ha teszem a dogomat, az országot kell segíteni. Ha ebben véletlenül közös nevezőn, vagyunk akkor igen…

– Mindenképpen azt gondolnám, hogy a tájékoztatás is dolga Önnek, nem csak a beszámoltatás. És tudja a tájékoztatáshoz talán hozzátartozik az is, hogy segíti, hogy a bennünket nézők értsék azt a szándékot, amelyek az Ön beszélgetőpartnere a magyar kormány egyik tagja képvisel, mert akkor tudja tájékoztatni.

– Adott esetben Önön múlik, hogy értik-e, vagy nem.

– Igen rajtam is, de azt kértem, hogy segítsen, hogy értse az ország: lehet, hogy nem mindent mondunk el jól, lehet vitatkozni hogy reform vagy kiigazítás van először. De mondja el azt az üzenetet is, hogy Ön, a miniszterelnök, a magyar értelmiség egyik jeles tagja úgy gondolja, hogy ezt meg kellett tenni, és hogy Ön mint a magyar értelmiség egyik tagja örül annak, hogy lehet hogy konfliktusok árán, de itt van ez a pasi, ez a miniszterelnök, ez végre ki merte mondani, hogy tele van hazugsággal ez a világ. És ez változtatni akar rajta, hogy a maga körében beszélve, mély szenvedéllyel és átéléssel azt mondja, hogy változtatnotok kell, nem értitek? És hogy ebben is van teljesítmény.

[…]

– És én még egyet tudok, hogy tanulva az elmúlt 15 évből amikor mindig minden politikus megtalálta, hogy miért ne cselekedjen, nekünk ebben az első pár hónapban a cselekvést a legtöbb területen el kell indítani, akár azon az áron is, hogy a döntéseink nem mindig a legtökéletesebbek, mert olyan lehetőséget szalaszt el minden kormány, aki nem cselekszik az első egy évben, ami nincsen tovább meg. És nekem úgy kell feltenni a kérdést, hogy ismerve a kormány apparátusának, politikai világának kapacitásait, vagy nagyon visszafogok mindent azért, nehogy egyetlen egy hiba is legyen, de akkor a felét fogom tudni megtenni vagy talán még annyit sem, vagy számolok azzal a kockázattal, hogy az elején lesz hiba. Talán oktalanul is fogunk tévedni, de muszáj sok területen elindulni, hogy a végén az ország ebben a négy évben érezze, hogy a hétszázát, érdemes volt érte megküzdeni ezzel a miniszterelnökkel.

Ön azt mondta ebben a beszélgetésben valamikor korábban, hogy gyakorlatilag ma az MSZP-n belül Ön az egyetlen ember, aki erre képes. Az a kérdés miniszterelnök úr, Ön szerint a magyar társadalom teljes egészát, beleértve a kis számú értelmiséget és a nagy számú többséget, tízes skálán mennyire sikerült meggyőzni?

– Mennyire sikerül a végére meggyőzni. Gondolom, ma ebben nem állunk túl jól, de be kell vallanom, ne értse félre, a harmadik hónap végén nem ez a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy két-három-négy év alatt fogadja el, értse meg. Nem lehet azzal a Magyarországgal elfogadtatni az egészségügyi reformot, ahol demokratikus vita nagy rendszerátalakításról még soha nem volt. És az egészségügyi reform egyébként 7-8 fontos eleméből egyetlenegy elem, a 300 forintos vizitdíj az, amely körül forog a vita. Természetesen az ország ezt nem szereti első, második és harmadik látásra sem. De nemcsak az a kérdés, hogy mit szeret az ország, az a kérdés, hogy mi jó az országnak hosszú távon. És nem olyan politikusok kellenek, akik mindig azt [nézik], hogy te jó Isten, mit mértek, hogy mit szeretnek [az emberek]. Olyan kell aki hajlandó megküzdeni az igazáért.

– Ezt én értem. Bocsásson meg a vizitdíjjal még azt sem gondolom, és elmegyek addig, hogy nagyon népszerűtlen dolgot fogok mondani, hogy sokan valószínűleg elfogadják ezt a vizitdíjat, nem ez a probléma bocsásson meg. Az a probléma hogy Önök nem kínáltak arra tervet hgy a botrányosan alul fizetett magyar orvostársadalom hogy lesz jobban fizetve, el fognak menni az orvosok, egy. Kettő, ha valaki vizitdíjat fizet vagy kórházi ellátási díjat fizet akkor annak már jogosan vannak komoly igényei. Akkor legyen tiszta wc a kórházba akkor ne törjék rá az ajtót bármelyik, és így tovább, van ennek egy összetett része.

– Igen, de be kell valljam hogy annyira zavar, hogy ezt éppen Ön mondja. Tudniillik szerintem több mint igazságtalan, amit most mond… azt mondja, hogy nem tettük mellé, hogy ezért elvárás van. Nézze, tavaly június óta, több mint egy éve, az előző Gyurcsány-kormánnyal a száz lépésből a 21. lépésként csináltuk meg az egyéni egészségbiztosítási számlákról a döntést… Egy éve beszélek arról éjjel-nappal, hogy ez azt fogja jelenteni, hogy garantálni kell mindenkinek ugyanazt a minőséget, kikényszeríthetően. És egy év után Magyarország egyik legtöbbre tartott riportere azt mondja, hogy nem beszélünk erről. Ha nem tizenötször beszéltem egyszer sem, és ha Önnel nem tudom megismertetni a reform részleteit...

– De én értem a reform részleteit…

– De akkor kell hogy tudja, hogy erről nem csak hogy beszélünk, de erről programok vannak. Legalább Önnek kell tudni, mert ha Ön sem tudja, nem fogja tudni Hajdúhadházán az, akinek tudnia kell. És Ön úgy mondja ezt nekem mintha ez nem így lenne.

– Kilépek ebből oldalra, nem adom fel, de nincs idő erre reagálni, 15 mp-ben mondja meg az orvosfizetésekről mi a véleménye?

– Hétfőn, véletlenül éppen akkor, amikor megjelent az őszödi szövegnek a híre, másnap egyoldalas hosszú írást írtam a Népszabadságban, amelyben elmondom, hogyan lesz ebből a fejlett világgal versenyt tartani tudó egészségügy, ugyanolyan jövedelmekkel. Sokszor beszélünk erről, hogy mi az a mechanizmus, aminek a végén ez a biztosítás alapú egészségügy magas jövedelmet hoz. Csak tudja, ha nagy cikket írok, azt mondják, hogy azt ne írjak, mert az hosszú, azt nem olvassák el. Ha eljövök Önnel beszélgetni, akkor leragadunk a 300 forintnál és hogy miért nem mondjuk el empatikusan és érthetően. Ha pedig van 12 másodpercem a híradóban, akkor megint csak bajban leszünk. Higgye el, miközben az ország mély reformokra vágyik, és hatalmas kincs, amikor 50 percet lehet beszélgetni, 20 perce azon vitatkozok és érvelek magával, hogy menjünk mélyebbre. Hogy beszéljük végig, hogy az egészségügyi reform erről szól. Hogy ne toljon abba a szerepbe, hogy ez nincsen készen, csak azért, mert a részleteket sajnos talán még Ön sem ismeri, és a miniszterelnök a legjobb szándékkal…

– Nem azt mondtam, hogy nincs kész, azt mondtam, hogy nem beszélünk róla.

– Dehogynem, 20 perc óta védekezik, és Önnek próbáljam meg elmagyarázni, hogy dehogynem…

– Nem akarom, hogy védekezzen csak válaszoljon. Jó…

– Ott van mindegyik eleme, és éppen ebből kellene kilépni a politikának, hogy gügyögés van és lassan gügyögés lesz a legjobb politikai műsorokban is. Kellő empátia, felkészültség, talán olvasás hiányában.

Miniszterelnök úr, van kb. 15 percünk. Nézzünk egy kicsit előre a mai mindennapi Magyarországra. Tüntetők vannak az utcán, nem tudjuk hány helyen, hány városban az országban, nem tudjuk, ma éjjel mi fog történni. Reméljük őszintén, hogy rendbontás nem lesz. Az ellenzék azt fogja mondani, hogy Önök tehetnek arról, ami történt. Önök meg azt fogják mondani, hogy ellenzék tehet róla. Hol van a kiegyezés?

– Nem. Egyáltalán nem. Nem. Miért mondja ezt? Onnan kezdtük a beszélgetésünket, legyen mindenki fair és egyenes. Azt kérdezte, hogy mennyi felelősségem van nekem ebben az ügyben meg nekünk.

– Igen, de egymás mellé tettünk két teóriát…

– De én nem mondom, hogy az ellenzék a felelős érte, ez nem így van . Az ellenzék úgy nyilatkozik, hogy mi vagyunk felelősök ezért, én meg úgy mondom, hogy mi, együtt. A megfigyelési bizottsággal és azokkal a megjegyzésekkel, talán emlékszik rá, az „Auschwitzba megy vonat” futballpályás megjegyzésekre mondja az egyik pártvezető, mikor megkérdezték igazságügyminiszterként, hogy mit gondol róla, hogy nem ért a futballhoz. Emlékszik erre a történetre. Ezek mind a magyar politika hazugságai. És én azt mondom, hogy mi vagyunk felelőssök... Az ellenzék azt mondja, hogy mi vagyunk a felelősök, mi viszont azt mondjuk, hogy mi együtt.

– Tehát, holnap reggel mi történik, holnapután reggel mi történik.

– Én még csak ott tartok, hogy van egy érdemi különbség ellenzék és kormánypárt között. Mi értjük, hogy a kialakult helyzetben a politika ilyen típusú morális válságáért közösen vagyunk felelősek, és éppen hogy nem azt a meccset játsszuk, amit Ön mond.

[…]

– Tehát?
– …ma reggel parlamenti vitát kezdeményeztem, azt nem akarták. Azt kértem, hogy vitassuk meg a parlamentben őszintén. Ön szerint sikerem volt abban hogy ott szemtől szemben mondjuk el hogy mi az ok? Ön szerint ki nem akarta ezt a vitát, a kormány? Én akartam, én javasoltam hogy legyen ötpárti nyilatkozat, nagy nehezen az legalább létrejött.

– Ez azért valami.

[…]

– Akkor, ha egy vitában mindenki merte volna az arcát is odatenni. Ha megkérdeznénk most a nézőket, hogy tudják-e, mi van abban a papírban, azt mondják, hogy fogalmuk sincsen. Ez egy arctalan papír, azt mondtam, hogy ezzel ne elégedjünk meg. A parlamentben nyílt vitában mondjuk meg, hogy mi történik itt, melyikünk mit gondol erről, de nem akarta az ellenzék megvitatni a parlamentben. Ott ült, és ma van olyan papírunk, amelyről fogalmunk sincs, Önnek sincs hogy mi van benne, igazából, legfeljebb egyszer átfutotta. És az emberekre nem fog hatni.

[…]

Van egy papírom Önnek, azt hiszem, a kollégák meg tudják mutatni ezt egy nagyobb táblán is, valamikor hajnalban a Magyar Televízió hírigazgatójának adta át egy illető, nem tudjuk, hogy kicsoda, ha megengedi, nem nagyon hosszú, felolvasom ezt a bizonyos petíciót, amit állítólag többször megpróbáltak éjjel a Televízió valamelyik vezetőjének odaadni és hajnalban sikerült. Így szól.
„A Magyar Nemzet követeli”
Szó szerint olvasom, ha nem haragszik
Hogy a Gyurcsány kormány azonnal mondjon le! Hogy a köztársasági elnök azonnal írjon ki új parlamenti választásokat, miután a jelenlegit feloszlatta. Követeljük, hogy igazi gazdasági szakemberek állapítsák meg, mekkora az ország eladósodásának mértéke. Nem a kozmetikázott hiányt, hanem az igazságot akarjuk tudni. Álljon össze egy független szakemberekből álló bizottság, ami kidolgoz egy rövid és középtávú gazdasági tervet. Követeljük, hogy az uniós képviselőket hívják vissza azonnal, és igazi, az ország érdekeit képviselő delegáltak váltsák le őket. Gyurcsány és kormánya teljes anyagi és erkölcsi felelősségrevonása megtörténjen, és amíg nem születik ítélet, addig zárolják vagyonukat, ők pedig ne hagyhassák el az országot, és hogy Magyarország végre a magyaroké legyen, ne a tőkeerős érdekcsoportok szabad prédája.
Nem tudom, hány embert képvisel ez, de ez is van ma Magyarországon
.

– Ó, persze. Meg az a nagyjából ma 200-300 e-mail a miniszterelnök postaládájában, amelynek mondjuk a 95 százaléka – azért ilyen meglepő, mert az elmúlt hónapokban éppen ellenkező volt az arány – ,100-ból 95-en azt írják, hogy miniszterelnök úr, nagyon hálásak vagyunk, meghallgattuk amit mondott, a rendszerváltás óta maga az első, aki szembe mer ezzel nézni.

–Ezt mondják most, mi után mondják ezt?

– Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatal után.

– Nem jó, mert az én teóriámat erősíti meg.

– Ne ebből induljon ki. Azt írják, hogy maradjon, miniszterelnök úr, soha nem szavaztam magára, de azt tudom mondani, hogy amit Ön tesz, az régóta először visszaadja a hitemet, hogy a politikusok nem gazemberek.

– És előtte mi volt 100-ból 95.

– Tavasszal, valamikor a választási kampányban volt hasonlóan ilyen az arány. A kiigazítás óta egészen mostanáig, 50-60 e-mailt kapok naponta, és abból az az arány, hogy hú a csudába miniszterelnök úr, és akkor az összes rokonságomat szidják, és engem elküldenek melegebb éghajlatra, és a maradék 5 az, ami kér valamit vagy esetleg támogat. Vasárnap óta megfordult a világ ebben. Én ebből semmilyen következtetést nem vonok le, csak azt, hogy van ilyen szöveg és van olyan szöveg. Sokfajta szöveg van, és biztosan van most 1000-2000 ember a Kossuth téren, lehet hogy 5000, de van 9 millió 900 ezer otthon, amelyik így vagy úgy gondolkodik.

– Nem biztos ,hogy egyetért Önnel attól hogy nincs ott.

– Azt mondom, hogy így vagy úgy gondolkodik. Azt gondolom, hogy őértük, az általuk képviselt mentalitásért és gondolkodásért, az ő félelmeikért, az aggodalmukért legalább olyan felelősséggel tartozunk, mint akik a téren vannak, és azt is ide kell tenni az asztal közepére. Mert tudja, Ön is nyilván sokakat hallott, kisgyerekes anyukákat meg időseket, hogy félnek és rettegnek, és tudja, azokért is van felelőssége azoknak is, akik kimennek és az utcára szólítják az embereket, mert kivinni könnyű, hazavinni nehéz.. És azt gondolom hogy talán érdemes lenne végig gondolni, hogy vajon meddig terjed ez a közös felelősség.

Ez világos, ezt végig is kell gondolni és erről beszélni is kell, de menjünk picit előbbre. Három nap múlva 1 hét múlva, stb. , gondolom, hogy nem lesz Magyarország az első a különféle hírtelevíziók hírei között, hírösszeállításai között, mert az szomorú dolog, hogy azt szerettük volna, ha majd októberben, a forradalom 50. évfordulóján kerülünk újra a világ médiaérdeklődésének középpontjába és politikai érdeklődésének középpontjába. Ez ehhez képest több mint egy hónappal korábban történt. De valahogy ez a történet, ez a sztori elhal, második lesz, harmadik lesz, negyedik lesz, de még mindig tüntetnek, még mindig követelik az Ön lemondását. Gondolkodtak-e azon, vagy gondolkoznak-e azon, hogy valamit változtatni kellene ezen az úgynevezett csomagon?

– Nem.

– És nem is fognak?

– Nem.

– Semmilyen körülmények között?

– Nem. Nekem ez a politikám. Csomag, meg reform, egy új Magyarország, több igazság, nagyobb bátorság az elmúlt tíz évvel szemben, nagyon határozottan fogalmazhatok. Amíg engem a kormány pártjai támogatnak, és úgy látom, hogy rendületlenül támogatnak, addig én ezt csinálom, megküzdök érte. Tízszer Önnel is itt a stúdióban meg nyilvánosan is. Szó nincs visszavonulásról, Magyarországnak erre van szüksége. Engem nem tudnak rávenni másra. Mert túl sokat fizettünk azért, hogy a politikusaink elgyávultak, megijedtek. Ez kell az országnak.

[…]


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Egy levél, két interjú