Olvasói hozzászólás
- Részletek
- 2010. március 08. hétfő, 04:53
- Olvasók
Kedves dr. Gaál Szabolcs!
Megtisztelő, hogy ilyen hosszasan reagált az írásomra. Fejtegetéseivel azonban nem értek egyet. Véleményemet az Ön által leírtak idézetei után olvashatja, az alábbiakban:
„1. Hozzászólás ahhoz, amit a cikk leírt"
"Önök, feltételezem, Gyurcsány Ferenc példáját követve a 'köztársaság híveinek' tartják magukat".
– Feltételezése rossz. Én például biztosan nem Gyurcsány Ferencet követve tartom magam a köztársaság hívének – ha már követést emlegetünk, már csak a koromnál fogva is előbb érkeztem meg ehhez az eszméhez. Mégsem vagyok olyan kevély, hogy Gyurcsányt a követőmnek nevezzem – azt gondolom, a saját belátásai révén jutott ehhez a végeredményhez. Ismerve a galamus.hu többi szerzőjét, szerintem ezt a többiek nevében is elmondhatom.
„A köztársasági eszme nem az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását jelenti? Többek között azt, hogy az államhatalom, mint intézmény semmi szín alatt nem irthatja ki, semmisítheti meg az állampolgárait, az állampolgárok tulajdonát tisztelnie kell. Éppen azért kell mind a két diktatúrát elítélni, mert alapvető, az ENSZ Emberi Jogi Chartájában is lefektetett emberi jogokat sértett”.
– Nyitott kapukat dönget: senki sem vonta kétségbe, hogy a kommunista diktatúra is diktatúra volt.
„Önök a holokauszt (HK) azon "egyedi" attribútumát hozzák fel, hogy nők, öregek és gyerekek is áldozatául estek és az áldozatokat faji alapon szelektálták”.
– Igen, ez a holokauszt egyik legfontosabb attribútuma. De még léteznek továbbiak is – ide most ezek illettek. Elkerülte a figyelmét, hogy a „faji” szót én következetesen idézőjelbe teszem, ami fontos. Az emberi fajon belül további fajok nincsenek, csupán rasszok vannak. Fajnak csak náci ideológia nevezi a rasszokat, éspedig azért, hogy a keverhetetlenséget bizonyítsa (fajok nem keverhetőek). Ezért szerencsésebb lenne, ha Ön is használná az idézőjelet, a félreértések elkerülése végett. Mert különben valaki azt hiheti, hogy Ön is külön fajnak és nem keverhetőeknek tekinti a zsidókat vagy a cigányokat.
„Hadd világosítsam fel önöket, hogy a Sztálin által a 30-as években Ukrajnában kirobbantott éhínségnek 8 usque 10 millió áldozata volt. Ha utánaolvasnak az ukrán éhínségnek, Önök is tudni fogják, hogy például a szülők a saját gyermekeik holttestét ették meg, olyan nagy volt az éhínség. Nem szóltam még a Vörös Khmerekről, akik Kambodzsa lakosságának mintegy negyedét irtották ki. Önök előtt is ismertek az áldozatok koponyáiból rakott gúlák.
Nem szóltam Észak Koreáról sem, ahol a "Szeretett Vezér" ellen "felségsértést" elkövetők családja is büntetést szenved. Emigránsok szerint rajtuk (igen, gyerekeken is ) kísérletezik ki a koreai harci gázokat.”
– Ezek olyan tények, amelyek nem függenek össze a holokauszttal, melynek végrehajtása során nem egyes országokban, hanem egy egész térségben, államok és azok erőszakszervei szerveződtek egy egész népcsoport – s ezzel együtt egy jelentős és meghatározó kultúra – módszeres és nagyüzemi kiirtására, az egész térségre kiterjesztett háború körülményei között.
„A kommunisták (Rákosiék) által rendezett (Önök által elbagatellizálni kívánt) népirtás meg abban volt "egyedi”, hogy az embereket nem a faji, hanem társadalmi alapon szelektálta”.
– Igen, abban volt egyedi, hogy nem rasszi, hanem társadalmi alapon szelektált, ezt senki nem tagadja. Én is többször írtam arról, hogy mit jelentett az „osztályrasszizmus” ebben a korban. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmét, hogy sem a durva és kíméletlen államosítások, sem a kitelepítések nem voltak azonosak a népirtással. Sem Recsken, sem Érden (melynek környékére például az én családom jó részét is kitelepítették) nem voltak gázkamrák, és nem öldöstek le gyerekeket. Magam is élek, mint láthatja, aki pedig akkor ötéves voltam. Nem tudom, miért áll Önnek érdekében, hogy a Rákosi korba népirtást vizionáljon, de nem volt ilyen, és Ön sem tudhat egyetlen olyan túlélőt vagy leszármazottat felmutatni, aki tanúként igazolná az ötvenes évekbeli, hazai népirtás tényét. Egyéb, kommunisták által vezetett államokban végrehajtott népirtásokért viszont a magyar állam nem felelős, akkor sem, ha a tömbhöz tartozott. A tömb Sztálin halála, majd nálunk 56 után nem a kommunizmus, hanem a konszolidált szocializmus antidemokratikus, gyilkosságokkal induló, de folyamatában nem gyilkos rendszerében élt. Ön is ezt tette.
„Lehet, hogy Önnek ez nem trauma, de az ország legalább akkora része szenvedett tőle, mint a Szálasi-féle gaztettektől. Nem gondolják, hogy ezen emberek érzékenységét is megsértik azzal, ha a kommunizmus bűneit degradálják, relativizálják és csökkenteni próbálják?”
– Senki nem próbálja csökkenteni a kommunizmus bűneit, csupán betartani próbáljuk azt az alapvető törvényt, mely szerint „hamis tanúbizonyságot ne tégy”. Senkiről, az ellenségemről sem teszek hamis tanúbizonyságot. A magyar kommunisták nem tereltek vagonokba zsidókat, cigányokat, és nem ölték meg őket, nagyüzemi módszerekkel. Tehát nem fogom rájuk.
„Ha a téma szóba került, akkor kíváncsian várom véleményét arról, amit Herényi Károly ez ügyben mondott. Szerinte a kommunizmus áldozatai maguk tehetnek arról, hogy áldozatokká váltak.”
– Nem ezt mondta, de itt fölösleges részletezni, kikereshető.
„Attól eltekintve (…) kívánom maguknak, hogy egy életet éljenek le sunnyogva, elveiket feladva. Hogy Istenben hívő emberekként a kommunisták istentelen, ateista szövegeit kelljen hallgatniuk nap mint nap. Hogy az évek hosszú sora alatt felépített vállalkozásukat egyik napról a másikra konfiskálják, és Önöknek még jó pofát is kelljen hozzá vágni.
– Azért nem érdemes ilyet kívánnia, mert az én családommal például megtörtént, rég túlvagyunk ezen. Családom tagjai többnyire hívők voltak, én is a Szerb utcai görögkeleti templomban töltöttem a gyerekkoromat (gyakorlatilag szinte szó szerint benne, mert a görögkeletiek egy része egy tömbben lakott, a templom körül, mi is), és minden nap hallgatták a rádióból „a kommunisták istentelen, ateista szövegeit”. S bár az elveiket akkor sem kellett feladniuk, ez egészen pontosan 1953-ig volt számukra elviselhetetlen, azután már egyre érdektelenebbé vált. A templomokban (és nemcsak a miénkben) ismét lehetett húsvétkor körmenetet tartani, minden egyebet szabadon lehetett tenni, és ha csak valaki nem akart pártkarriert befutni, akkor a kutya meg nem kérdezte, hogy mit hisz a világ teremtéséről. Ezért, szuverén és felnőtt emberekként vidáman függetlenítették magukat attól, hogy mit beszélnek „a hülye kommunisták” – ami miatt keserűség volt bennük, az az volt, hogy bornírt és hazug volt az egész berendezkedés, és hogy mindenfajta szabadság csak viszonylagos lehetett benne. Valószínűleg innen is adódik az én mélységes ellenszenvem a dolgok viszonylagossá tételével szemben. Mint amilyen például a holokauszt relativizálása is.
Ami pedig a vállalkozásokat illeti: 1948-ig a nagymamámé volt a később Kisnemzetinek átkeresztelt cukrászda a József körúton, a nagypapámé az az aligai telek és ház, amelyből azután pártüdülőt csináltak (és nem én nyaraltam benne), egy nagybátyámnak fa- és szén-nagykereskedése volt a Rákóczi úton, stb., stb., ezeket mind elvették, ami hosszú ideig valóban megnehezítette az életüket. De megnehezítette, és nem kioltotta. Ezenkívül mindig meg lehetett találni a menekülési útvonalakat. A tulajdonától megfosztott összes felmenőm összes gyereke tanulhatott és diplomát szerezhetett.
„Hogy a padlásukról az utolsó szem búzát is lesöpörjék a Begyűjtési Minisztérium emberei. Az Andrássy út 60-at azonban nem kívánom Önöknek”.
– Az Andrássy út 60-ba kifejezetten politikai foglyokat vittek. Ön is tudja, hogy bármennyire is borzalmas volt, ez nem analóg az auschwitzi barakkokkal. Már csak azért sem, mert igen sok, a deportálásból hazatért zsidó származású személy is megfordult az említett helyen.
„2. Hozzászólás ahhoz, amit a cikk nem írt le”.
– Amit itt Ön mond, az MSZP-sek létező és fantáziált hatalommentéséről, mint a világot univerzálisan meghatározó jelenségről, valamint az országot úgymond szándékoltan eladósító tevékenységéről, annak romba döntése érdekében, arra semmi értelme reagálni, mert még viccként sem tartozik a tárgyhoz. De nem is igényel választ, hiszen a műfaját tekintve indulatkiélés. Emellett nevetséges volna arról beszélni, hogy vajon a holokauszt kérdése az MSZP pártügye-e, vagy csupán arról van szó, hogy ezúttal ők voltak bátrak végigvinni ezt a törvényt.
„Kedves Lévai Júlia. Megértem, ha Ön (elvi alapon vagy jól felfogott egyéb érdekből ) az mszpt és embereit támogatja”.
– Kedves dr. Gaál Szabolcs, Ön is tudja, hogy ez egy mélyen hazug mondat. Ön egyáltalán nem megértő, sem velem, sem másokkal szemben, ez egyértelműen kiderült indulatos és gyűlölködő leveléből. Emellett Ön egyáltalán nem tudhatja, hogy én milyen érdekből és melyik párt „embereit” támogatom, több oknál fogva. Az egyik – és erről több cikkemben is olvashat –, hogy a jelenlegi helyzet szorításában fogalmam sincs, melyik pártra fogok szavazni. Csak annyit tudok, hogy szeretném, ha a többpártrendszernek legalább a formális elemei megmaradnának a parlamentben. A másik oka, hogy ha véletlenül konkrét párt konkrét támogatásáról írtam volna, akkor az is egy hosszas latolgatás szigorúan elméleti megfogalmazása volt, mint pl. a Szavazópolgárságom története című írásomban is (galamus, 10-01-31). Idézek a végéről: „Ha nem veszi kézbe maga az MSZP is, meg még akinek kell, azt a bizonyos csipeszt, annak összes, további kellékével, és nem dolgozik ina szakadtából a saját hozzáállásai kidolgozásán, akkor személy szerint rám, mint szavazópolgárra nem számíthat”. Hát, ha Ön ezt érdek alapú támogatásnak tudja látni – lelke rajta!
„Annyit azonban még ekkor is megtehet, hogy a kambodzsai, az észak koreai és az ukrajnai történéseknek utánanéz, mielőtt cikket írna.”
– Az ott lezajlottak természetesen szintén bizonyítják, hogy az ember legalább annyira aljas és vérszomjas lény, mint amennyire nemes és humánus gondolkodású, valamint magasabb rendű, körültekintésen alapuló, civilizált törvények létrehozására is alkalmas szerzet. A magyar törvények jelentős részét a civilizáltság jegyében hozták. Ezek közül is kiemelkedik a holokauszt tagadását tiltó törvény, amely a népirtások népirtásának adja meg a tiszteletet. Ami értelemszerűen nem jelenti a többi népirtás alábecsülését, éppen ellenkezőleg: a népirtás „csúcsteljesítményének” szankcionálásával azt jelzi, hogy tilos elindulni azon az összes népirtási is szimbolizáló úton, amelynek végén szükségképpen az emberek rasszi alapú és nagyüzemi módon végrehajtott, koncentrált legyilkolása áll. Mert ennek bármely rassz vagy annak gondolt népcsoport az áldozatává válhat. A holokauszt attól egyedi, hogy koncentrált, sűrített változata volt az összes többi népirtásnak, és nem attól, hogy tagadná azok létét.
Egyébként pedig bármennyire is fájdalmas más népek történelme, Magyarország törvényei nem tartoznak felelősséget viselni sem a kambodzsai, sem az egyéb államok gyilkosainak múltbéli tetteiért. Magyarország törvényei a Magyarországon elkövetett cselekményekre vonatkoznak.
Üdvözlettel:
Lévai Júlia