rss      tw      fb
Keres

Bánáti Diána cáfolja, hogy a GM növények mellett lobbizna

MTI 2010. szeptember 29., szerda 19:43

Bánáti Diána, a Központi Élelmiszer-tudományi Kutató Intézet (KÉKI) főigazgatója az MTI-nek szerdán cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a génmódosított (GM) növények mellett lobbizna.

Bánáti Diána felháborítónak nevezte és visszautasította a Libération francia napilap szerdai számában megjelent állításokat, amelyek kapcsán megszólalt a Greenpeace Magyarország is.

A Greenpeace azt állította a Magyarországon a KÉKI-t 2000 óta vezető, s az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, az EFSA (European Food Safety Authority) igazgatótanácsának elnökeként is tevékenykedő magyar szakemberről, hogy a géntechnológia vezető szereplői által finanszírozott Nemzetközi Élettudományi Intézet, az ILSI (International Life Sciences Institute) elnökségi tagja is, ami szerintük összeférhetetlen. A Libérationnak nyilatkozó José Bové, a Zöldek francia európai parlamenti képviselője szerint Bánáti Diána ezt az összeférhetetlenséget nem jelezte érdekeltségi nyilatkozatában (Declaration of Interest). A zöldek lemondásra szólították fel Bánátit az EFSA elnöki posztjáról.

Bánáti Diána elmondta: az EFSA 2010 októberi tisztújításáig elnök, megbízatása ugyanis június 30-án lejárt. Mivel azonban július 1-jétől újra négyéves mandátumot kapott az igazgatótanácsban, újra is választhatják elnöknek. 2010. június 30-ig két éven át volt elnök, előtte az igazgatótanács alelnöke, szintén két évig. Az ILSI Europe tudományos tanácsadó testületének 2003-2005 között és 2006-tól 2009-ig volt a tagja, 2010 tavaszán választották be az ILSI igazgatótanácsába.

Közölte: az EFSA-s érdekeltségi nyilatkozatában fel van tüntetve az ILSI. Az is alaptalan vád, hogy az ILSI a géntechnológia lobbiszervezete, a tagok tagdíjat fizetnek, a függetlenség azonban deklarált. Az EFSA is független, az igazgatótanács pedig nem avatkozik bele sem a tudományos tanács, sem a tíz tudományos panel munkájába, ezek közül egy foglalkozik a génmódosított szervezetekkel. A panelekben nem az EFSA alkalmazásában álló, független kutatók alakítják ki a tudományos szakmai véleményeket. A tudományos kockázatbecslés az EFSA feladata, de nem foglalkozik döntéshozatallal és engedélyezéssel sem - hangsúlyozta a szakember.

Az Európai Bizottság szóvivője, Frédéric Vincent szerdán közölte: Bánáti Diána kinevezése az EU-ban bevett szabályoknak megfelelően történt az EFSA egyik fontos posztjára, az Európai Bizottság "elégedett" az eljárással. Arra a kérdésre, hogy Bánáti valóban meghamisította-e az életrajzát, mint azt a francia lap állítja, a szóvivő azt mondta, hogy az életrajz olvasható az interneten, és a bizottság elégedett azzal a procedúrával, amelynek nyomán a szakembert kinevezték. Emlékeztetett: a Bánáti Diána elnökölte testület adminisztrációs kérdésekkel foglalkozik, közvetlenül nincs hatása az EFSA készítette tudományos állásfoglalásokra.