Küzdeni jöttem, nem vitázni!


Avagy: vége a meddő vitáknak és értelmetlen konfliktusoknak!
*


Harc és munka, mintha egy észak-koreai legendát olvasnánk! De van itt még valami, a kényszer… Most mindenki próbálja maga elé képzelni azt a társadalmat, amelyben az egyének és intézmények közötti viszonyokat a harcra és munkára kényszerítés jellemzi. Ez Orbán Viktor világa!”

Még néhány határozott kormányzati lépés, és Magyarországon megszűnik az értelmetlen vitákat generáló társadalmi párbeszéd, az egyeztetésnek pedig nem lesz többé tere. Vagy azért történik így, mert akik a korábbi kormányok partnerei voltak, ellenállnak, vagy pedig azért, mert térdet hajtanak az új politikai rendszert kiépítő hatalom előtt. Tulajdonképpen mindegy is, hogyan, ha már egyszer véget ér – gondolhatják sokan. Pedig nem így van, sokszor a hogyan a legfontosabb. Vannak azonban dolgok, amelyeket semmiféle módon sem szeretnénk elveszíteni, ilyen a párbeszéd lehetősége és mindennapi élménye is. Ugyanis csak azok nem tudnak egymáshoz beszélni, akiknek nincs mit mondaniuk, akiknek nem maradt semmijük, sem céljuk, sem jövőjük, amit érdemes lenne megvitatni. És persze azok, akik egyformák akarnak lenni, vagy éppen félnek különbözni. Csak azok tudnak egymással beszélni és vitatkozni, akik mások, akik különböznek, és ezért eltérő gondolataik vannak. Csak nekik van mondanivalójuk. A magyaroknak már nem sokáig lesz. Legalábbis a hatalmon lévők tervei szerint.

Ezek a tervek nem titkosak, már törvénybe foglaltattak, ott lógnak a falakon, és a hatalom jelenlegi birtokosai nagyon is világosan beszélnek a céljaikról. Persze a saját maguk által kialakított nyelvet használják, amely tele van közhasználatú szavakkal, de jelentésük teljesen más. Szövegeik ezért sokszor keltenek zavart, okoznak ambivalenciát az olvasóban, ez pedig elbizonytalanít.

Kellene talán egy szótár ehhez az újmagyarhoz, és jó lenne legalább felvázolni a szintaxisát. Az alábbiakban két szöveget elemzek annak érdekében, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a megértéshez, és persze azért, hogy tisztábban lássuk a jövőnket. Nem azért, hogy térdet hajtsunk az „elkerülhetetlen” előtt, hanem azért, hogy világosabbak legyenek a feladataink. A két szöveg a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat és a kormányfő OÉT előtt mondott beszéde.


A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat rejtelmei

A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat röviden és tömören adta tudtunkra a kormány terveit. Kiröhögtük, tojással kentük be, bohócot rajzoltunk rá, nem tudtunk vele mit kezdeni. Pedig benne van nem csak Orbán Viktor gondolkodásmódja, hanem az a jövő is, amit nekünk szán. Aláírta, és gondolom, a következményeiért vállalja is a felelősséget. Első ránézésre ez egy igen bárgyú szöveg, amely mintha értelmetlen állítások összefüggéstelen halmaza lenne, pedig nem az! Rendkívül rövid, mert csak a legfontosabbakat akarja közölni, ennek következtében viszont homályos, de még így is megfejthető belőle az új rendszer lényege. No persze ez csak a demokráciához képest új, egyébként nagyon is ósdi, és az igen fiatalokat leszámítva mindannyian jól ismerjük korábbi változatait.

Mielőtt belefognánk, elmondanám, hogy szerintem az együttműködés csak és kizárólag egyenrangú felek között jöhet létre, célja pedig az, hogy a résztvevők együtt találjanak megoldást közös problémáikra. Bármilyen különbség is van a szereplők között, csak akkor beszélhetünk együttműködésről, ha a közös tevékenység során mellérendeltnek tekintik egymást. Minden egyébfajta közös tevékenységnek más nevet kell adnunk. Ugyanez a helyzet, ha a megoldást nem együtt keresik, hanem valamelyikük oktrojálja a többiekre. Igen beszédes, hogy a NENYI-ben az együttműködés szó kizárólag a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” szókapcsolatban szerepel, az érdekegyeztető tanács ülésén mondott Orbán-beszédben pedig egyszer sem, semmilyen módon!

Az első meglepetést a NENYI bevezető idézete okozza**. Zavaros mondat lenne, ha a köznapi magyar nyelven fogalmazták volna, de persze újmagyarul van. Vajon mit akarhattak ezzel a fura felszólítással? Óhaj ez, parancs vagy a távolban lebegő cél? Most még nem mondható meg, mi is akar lenni.

A nyilatkozat szókincse a társadalmi cselekvés három típusát írja le. Az első típus küzd, visszaszerez, kivív, megdönt. Tehát valamiféle harcot vagy háborút vizionál. ”Küzdelemre vállalkozom”– ezekkel a szavakkal lépett a kormányfőjelölt Orbán Viktor a parlament elé május 14-én. Küzdelemre, nem kormányzásra, tehetnénk hozzá.*** A harcot a magyar (ember, nemzet, ország) folytatja, mégpedig az önrendelkezésért, és nem más, mint a régi rendszer ellen. Néhány kivételtől eltekintve az egész szövegben ezzel az igen bizonytalan jelentésű alannyal találkozunk. Miért mondom, hogy bizonytalan ezeknek a gyakorta használt szavaknak a jelentése? Mert a NENYI és tulajdonképpen valamennyi újmagyar szöveg üres halmazként használja őket, vagyis nincs egyetlen (állandó) elemük sem. Senki se sértődjék meg, ez csak annyit jelent, hogy e szavak használója tetszés és érdek szerint konstruálhatja meg a jelentésüket. Tehát, még egyszer: csak az újmagyarban üres halmaz a nemzet, a magyar ember stb. Most és itt éppen az a magyar, aki küzd a régi rendszer ellen, a többiek nem. Jól látszik ez abból, amikor azt írja a nyilatkozatban, hogy a „győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és az új rendszer […] megalapításával vívták ki.”

Akik nem támogatták a Fidesz harcát a rendszer ellen, azok még csak nem is léteznek cselekvőként, a NENYI nem ismer más cselekvőt, mint a magyarok üres, illetve az országgyűlés és a kormány homogén elemekből álló halmazát. Vagyis, aki nem tartozik ide, az nem lehet cselekvő! Ne csodálkozzunk hát azon, ha a kormányzat nem akar egyeztetni az érdekképviseletekkel és szakmai fórumokkal. Mert ha engednek a kormányakaratnak, akkor nincs mit beszélni velük, ha pedig nem, akkor arra nem szabad teret adni nekik.

Aki viszont cselekszik, az nemcsak harcol, épít is (felépít, emel, megvalósít), ez a második cselekvéstípus. Harc és munka, mintha egy észak-koreai legendát olvasnánk! De van itt még valami, a kényszer.  Ennek a kényszernek enged a kormányzat és az országgyűlés. Ez az a pont, ahol a kormány is megjelenik cselekvőként, hogy „elszántan, megalkuvást nem ismerve irányítsa a munkát”. Az egyetlen konkrét cselekvést (az irányítást) tehát a kormány hajtja végre. Tegyük még hozzá, hogy e kormány irányította munkában részt venni mindenkivel szemben elvárás. Az ilyen típusú elvárás pedig igen közel áll a kényszerítéshez.

Most mindenki próbálja maga elé képzelni azt a társadalmat, amelyben az egyének és intézmények közötti viszonyokat a harcra és munkára kényszerítés jellemzi. Ez Orbán Viktor világa!


Előttünk van tehát a jobboldal gondolkodásának korábbról már jól ismert szentháromsága: a harc, a munka és a kényszer. Az általuk megrajzolt háromszögön belül nincs helye vitákkal járó egyeztetésnek és megegyezésnek. Az együttműködés újmagyarul tehát teljesen mást kell jelentsen, mint amit a bevezetőben megfogalmaztam. Aki megalkuvás nélkül csinál valamit, az nem egyezkedik, vagyis egyáltalán nem érdekli azok véleménye, akiket majd döntései érinteni fognak, ahogy nem érdeklik a következmények sem. Márpedig az új kormány – ahogy a nyilatkozat fogalmaz – „elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül” irányítja az új rendszer felépítését.

Most talán már értően olvashatjuk újra a bevezető idézetet. A béke–szabadság–egyetértés kétségtelenül az új rendszer kulcsszavai és mindegyiket a harc–munka–kényszer mezőbe helyezve kell értelmezni. Problémát az okoz, hogy a három kulcsszó tautológiát tartalmaz, az egyes elemek nem függetlenek egymástól. A béke és az egyetértés újmagyar jelentése ugyanis azonosnak látszik: a kormányakarattal egyetérteni nem más, mint a béke, a magánéletben pedig a békesség. Tehát csak a szabadság és az egyetértés marad. Az utóbbi jelentése könnyedén kiolvasható a szövegből: a saját vélemény és ezért a kritika és a vita nélküli állapot. A nyilatkozat csak ornamentikai díszítőelemként használja a szabadság szót, ellentétbe állítja a kiszolgáltatottsággal, illetve az összefogás felszabadító erejéről beszél. Ugyan minek voltunk kiszolgáltatva a régi rendszerben, ha nem a vitáknak, annak, hogy az álláspontunkat nem nyers fizikai erővel, hanem érvekkel kellett megvédenünk? Ennek most vége, szabadok vagyunk tehát, roppant erőink felszabadulnak – amint olvashatjuk. A szabadság jelentése tehát: állapot, amelyben a az új rendért küzdő kormány megszabadul az ellenőrző és számonkérő vitáktól.

Befejezve ezt a részt, megkísérlem újmagyarról közmagyarra fordítani a NENYI legfontosabb tételeit, de előtte még egy kifejezést értelmeznünk kell, mégpedig a régi rendet. Csak annyit tudunk meg róla, hogy megdöntötték. Hiába nem mondja ki a nyilatkozat, és hiába erősködnek a kormánypárt politikusai, hogy nem igaz, nem gondolhatunk másra, a régi rend a demokrácia volt. A kormány ugyanis az egyetértés rendszerével a demokráciának életet adó sokféleség és az abból fakadó viták ellen indított harcot.

Újmagyar

Közmagyar

„Legyen béke, szabadság és egyetértés.”


„Mostantól a kormány szabaduljon meg minden kritikától és ellenőrzéstől.”

A paktumok kiszolgáltatottságot, szegénységet és válságot eredményeztek. (2. bekezdés)

A megegyezés és a kompromisszum rossz az országnak (és általában véve is rossz dolog).

A magyar emberek megdöntötték a régi rendszert és megalapítottak egy újat, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. (3. bekezdés)

A 2010-es tavaszi választás megdöntötte a vitákra, egyeztetésekre és megegyezésekre alapozott demokráciát, és létrehozott egy másik rendszert, amelyben nem lesznek viták, és nem lesznek egyezkedések.

Az országgyűlés és a kormány megalkuvás nélkül és rendíthetetlenül irányítja a NER felépítését. (3. bekezdés)

Az országgyűlési többség és a kormány nem tárgyal, nem egyeztet, és nem is egyezik meg senkivel, és ebben semmi és senki nem akadályozhatja meg.

Az új rendszerben részt venni lehetőség és elvárás mindenkivel szemben. (5. bekezdés)

Mindenkinek lehetősége van önmagától elfogadni az új rendet, aki ezt nem teszi, azt rászorítjuk erre.


A porosz állam kísértete

Az Országos Érdekegyeztető Tanács első választások után tartott ülésén Orbán Viktor látványosan megalázta a szociális partnereket, akik jó szolga módjára tűrték, sőt még el is fogadták ezt. Bizonyára nem tette volna, ha nem lett volna fontos a számára, például a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felépítése és az értelmetlen viták elleni küzdelme miatt. Talán ezért olvashattunk arról, hogy az érdekegyeztetés eddigi módját hamarosan egy új váltja fel, és ezért kell megváltoztatni a törvény-előkészítés eddigi folyamatát is, a betelefonálós műsorok mintájára.

A kormányfő OÉT előtt mondott igen tömör beszédéből képet kaphatunk arról, pontosan hogyan is kell érteni az együttműködést, és milyen is az a gyakorlatban. A szövegben három szereplő van, ebből egy absztrakt: a választók, és két konkrét: a kormány (országgyűlés, kormányfő) és a szociális partnerek. Feladataik és lehetőségeik pontosan megkülönböztethetőek.

A választók szerepe nemcsak azért fontos, mert ők adták a felhatalmazást, hanem mert – mint a NENYI elemzésekor láttuk – az ő akaratuk látszik a legfontosabbnak. Sem törvény, sem egyeztetés felül nem írhatja. Ez ad mentességet (újmagyarul: felhatalmazást) a kormánynak a demokratikus értékek és szabályok követése és betartása alól.

A beszédből a maszkulin kultúrákból jól ismert viszony rajzolódik ki: a kormány (és parlamenti frakciója) az egyedüli aktív fél (vagyis férfias), mindenki más csak passzív (vagyis feminin) lehet. Ha mégsem elégednének meg ezzel a társadalom valóságos csoportjai, az értetlenséget és elutasítást vált ki a hatalomból: hogy merészelheti bárki is felülírni a választói akaratot?

De a választó csak egy fantom, sosem jelenik meg a szövegben úgy, ahogyan ténylegesen van, inkább valamiféle meghatározatlan akarat. Biztos túl sokat olvastak Bihari Mihályt, és elhitték, hogy a politika akaratképzés, holott ez csak üres szófordulat. Akár azt is mondhatnánk, hogy a heti bevásárlás nem más, mint akaratképzés. Hogy ez nem mond el semmit a bevásárlásról? Na és? A politikáról sem. Pedig a miniszterelnök ezt hiszi! Olvassuk csak, mit mondott erről még májusban: „egy demokráciában a hatalom legfőbb megnyilvánulási formája a választás és nem a kormányzás. A választáson a nemzet közössége, a nép gyakorolja a hatalmat, és meghozza a legfontosabb döntéseket. A kormányzás nem más, mint ezeknek a döntéseknek a végrehajtása. A választás során egy politikai közösség tagjai közös akaratnyilvánítással felhatalmazást adnak az általuk megválasztott vezetőknek.”**** Nagyjából így gondolhatta Szaddam Husszein is, amikor száz százalékot szerzett a választásokon. Szóval ettől még egyetlen politikai rendszer sem lesz demokrácia, ez ahhoz nagyon-nagyon kevés!

A kormány viszont hisz az akaratban, egészen pontosan abban, hogy amit ő akar, azt a választók mindig is akarták. Ennek következtében a kormány úgy jelenik meg, mint Hegel abszolút szelleme, vagyis úgy, mint a porosz állam kísértete. A választói akarat tehát meghatározatlanul, azaz jelentés nélkül áll előttünk, csak a megtestesülését, a kormányzati akaratot ismerjük, a definíció tehát inverz vagy post festum jellegű: a választói akarat az, amit a kormány mond és tesz. Ezért mondta az OÉT ülésén a kormányfő, hogy „mi nem tudunk eltérni a választói akarattól”. Nem is mondhatott mást, mert a kormány akarata a választói akarat, és a saját akaratától senki sem térhet el. Így minden egyeztetés feleslegessé vált, hiszen az egyetértés már megvan, és „nem lehet felülírni választói akaratot semmilyen egyeztetéssel”. Ezért gondolkodnak azon, hogy felszámolják az egyeztetés eddigi fórumait, és olyanokra cserélik, amelyek révén, mint egy nagy virtuális népgyűlésen, a választó közvetlen kapcsolatba léphet az ő kormányával.

Mivel a kormány akarata azonos a magyarokéval, nincs már szüksége kibicekre, akik nem tudják, mi is kell a népnek (magyaroknak, választóknak). Ez a kormány nem ügyeket intéz, ő maga minden ügy, ő maga az akarat, a küzdelem és a munka, ő maga a társadalom. A kormányfő beszédéből világosan kiderül, hogy vállalkozó és munkavállaló egyaránt csak alávetheti magát a kormány akaratának. A hatalom elvárja a passzivitást, azaz azt, hogy mindenki meghajoljon döntései és bölcsessége előtt. Újmagyarul: elvárja az együttműködést. Orbán csupán egyetlen szót használt, aminek köze lehet az együttműködéshez: a megegyezést. Azt is a múltra vonatkozóan, mint befejezett cselekvést. Ebből kiderül, hogy a konzultációk során egyeztek meg a választások során az emberekkel. Vagyis a megegyezés mint folyamat, mint tevékenység nem létezik a számára. Az egyeztetés pedig csak negatív jelentéssel fordul elő, úgy, mint a választói akaratot tagadó és támadó tevékenység. Az együttműködés tehát a kormány felfogásában egyenlőtlen felek közötti alá-fölérendeltségi viszony.

Azzal kezdtem, hogy azért érdemes újmagyarul tanulni, hogy tisztábban lássuk a feladatainkat, amelyek nem merülhetnek ki az újmagyarok szövegeinek értelmezésében. Az első lépés az, hogy megértsük, mit is mondanak nekünk, és mit akarnak tenni velünk. Ez azért is fontos, hogy ne az ő nyelvükön próbáljuk kifejezni a gondolatainkat, mert az zsákutcába vezethet. Csak példaként, a „fülkeforradalom”, bármily gúnyosan is, mégiscsak Orbán Viktor szavait használja. Máris elfogadtuk és terjesztjük: forradalom történt. Holott éppen azt szeretnénk mondani, dehogy történt! Létre kell tehát hoznunk azt a nyelvet, amelyen önállóan tudunk gondolkodni. Ez nem lesz könnyű, mert az újmagyar szókincs nagyrészt olyan ellopott és átértelmezett szavakból áll, amelyeket a demokratikus gondolkodású emberek szerte a világon használnak. A további lépésekről talán majd később még módom lesz írni.

Újmagyar szószedet

béke

állapot, amelyben nem háborgathat senki, ahol nincs ellenvetés

egyetértés

az az állapot, amikor már senkinek sem jut eszébe kritikusan közelíteni a hatalom döntéseihez és cselekedeteihez

együttműködés

kormány irányította cselekvés

felhatalmazás

felmentés a demokrácia értékeinek és szabályainak betartása alól

forradalom

a vitákat, az eltérő érdekek ütköztetését és a társadalmi kontrollt megszüntető aktus, amely kiteljesíti a devolúciót, azaz a demokratikus intézmény- és értékrendszer elsorvadását

Nemzeti Együttműködés Rendszere

olyan rendszer, amely tagadja a demokráciát, és éppen ellentétes vele

paktum

viták és egyezkedés révén létrehozott kompromisszum

régi rendszer

ahol eltérő vélemények fogalmazódhattak meg, ezeknek meg kellett mérettetniük különböző fórumokon, és a racionalitásnak lehetősége volt kiszelektálni a dilettantizmust, a hatalomnak pedig számot kellett adnia döntéseiről és cselekedeteiről – vagyis a demokrácia

szabadság

az az állapot, amikor a hatalom kontrollmentesen tevékenykedik

választói akarat

a kormányakarat inverze, azaz minden, amit a kormány tesz

magyar nemzet

a Nemzeti Együttműködés Rendszerében résztvevők közössége, senki sem tartozik hozzá, aki nem veti alá magát az „együttműködésnek”

magyar ember

az absztrakt, tulajdonságok nélküli választó, a kormányakarat misztikus forrása


* Orbán Viktor  felszólalása az Országgyűlés 2010. május 25-i ülésén.
** Politikai nyilatkozat a nemzeti együttműködésről (Nenyi): „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
*** Az Országgyűlés alakuló ülésén 2010. május 14-én elhangzott Orbán-beszédben mintegy tizenötször szerepelt a győzelemre utaló szó, a kormányzás vagy bármi, ami ezzel összefügg, viszont egyszer sem! Az egész beszéd összesen kb. ezer szóból állt.
**** Orbán Viktor  felszólalása az Országgyűlés 2010. május 25-i ülésén.


Krémer Ferenc                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!