rss      tw      fb
Keres

Lapszemle: októberben alakul meg a cigányügyi tárcaközi bizottság

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 5:01

Októberben alakul meg a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság, amelyet a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár "legfontosabb munkaeszközének" nevezett a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Balog Zoltán elmondta, hogy a testület munkacsoportjaiban a minisztériumok szakemberei közös előterjesztéseket dolgoznak majd ki.

Az államtitkár a lapnak hangsúlyozta, hogy elsődleges feladatának a "hagyaték" felmérését tekinti. Utalt az Állami Számvevőszék megállapítására, miszerint 10 év alatt mintegy 120 milliárd forintot fordítottak a romák támogatására, ám az összeg jó része nem a megfelelő helyen kötött ki.

Úgy vélte, bár vannak, akik szerint aggályos, valamilyen formában mégis lehetővé kellene tenni a támogatási rendszeren belül az etnikai adatok nyilvántartását, természetesen a személyiségi jogok figyelembevételével. "Biztosítani kell ugyanis, hogy a romáknak szánt pénz valóban a romákhoz kerüljön" - mondta Balog Zoltán.