Választás 2010 - Jobbik-hirdetés - A kisebbségi ombudsman szerint jogszerűen járt el az OVB és a két közmédium

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 11:07

A kisebbségi ombudsman szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) és a sugárzást megtagadó két közmédium is a hatályos törvények alapján járt el a Jobbik kampányfilmjével kapcsolatban; Kállai Ernő úgy véli, a Legfelsőbb Bíróság feloldhatja a két vonatkozó szabályozás közötti ellentmondást.

Az OVB hétfői ülésén úgy döntött, nem lépi túl a véleménynyilvánítás alkotmányos határát az a politikai reklámanyag, amely a "cigánybűnözés" kifejezést is használja, ezért álláspontjuk szerint a Magyar Televíziónak (MTV) és a Magyar Rádiónak (MR) le kell adnia a Jobbik kifogásolt reklámfilmjét.

A két közmédium viszont felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz (LB). A bíróságnak a legkésőbb péntekig döntenie kell, ám a kifogásolt reklámok ezután az önkormányzati választásokig esetleg csak szombaton kerülhetnének adásba. Ezzel a Jobbik nem elégszik meg, ezért ha az LB a pártnak ad igazat, kártérítési pert indítanak az érintett közmédiumok ellen.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön leszögezte: mivel az ügyben bírósági felülvizsgálat indult, arról, hogy a reklámanyag sugárzását jogszerűen tagadták-e meg a közmédiumok, nem foglalhat állást, de az ügyet elvi jelleggel nézve úgy látja, a két médium és az OVB is törvényesen járt el.

Kállai Ernő kifejtette: az MTV és a Magyar Rádió a médiatörvény azon rendelkezését alkalmazta, amely kimondja, hogy "a műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére".

Ezzel szemben az Országos Választási Bizottság hatásköréből adódóan a választási jogszabályok alapján járt el, és kizárólag a választási alapelvek megsértésére alapozta határozatát - tette hozzá.

Az ombudsman szerint a jogorvoslati eljárás lehetőséget ad a Legfelsőbb Bíróságnak arra, hogy együttesen alkalmazza a médiatörvény és a választójogi törvényi rendelkezéseit, és feloldja az ellentmondást a két szabályozás között. Mint hozzátette, az LB az Alkotmány rendelkezéseit közvetlenül is értelmezheti, és így megvonhatja a véleménynyilvánítás szabadságának határait a választási hirdetések sugárzása kapcsán.

Kállai Ernő azt mondta: indokolt lenne az is, hogy a törvényhozás az ügy tanulságaiból okulva áttekintse, melyek azok az általános jogelvek, amelyeknek akkor is érvényesülniük kell a választási kampány során, ha azok korlátozzák a pártok véleményének megjelenítését a nyilvánosság előtt.