rss      tw      fb
Keres

A Kövér-Bugár affér néma csöndje

2010. július 22-i írásában a szlovákiai Hunčík Péter két keserű kérdést is föltett, itt, a Galamusban. Az egyik, hogy vajon a demokratikus, tárgyaláselvű Híd párt útja szükségképpen a semmibe fog-e vezetni. A másik pedig (ezzel összefüggésben) ez: vajon jól érzi-e, hogy mindkét fővárosban azt szeretnék, ha Bugár és társai eltűnnének a politikai süllyesztőben.

Jelen pillanatban – legalább is innen nézve – a szlovák főváros inkább nyitva hagyja ezt a kérdést, semmint kemény igenekkel zárná le (ld. a szlovák alkotmánybíróság szerdai döntését is, a földrajzi megnevezések kétnyelvű használatáról).

Kemény és egyértelmű választ Hunčík és a hozzá hasonlóan gondolkodók most Budapesttől kaptak: igen, az anyaország azt szeretné, ha a Híd párt egyáltalán nem is létezne, és nekünk, magyaroknak nem kéne számolnunk velük.

Kövér László házelnök szeptember 30-án Pozsonyba készült, hogy ott részt vegyen a V4-es országok házelnökeinek találkozóján, s előtte sietett tisztázni: nem tárgyal az ottani magyarok által a parlamentbe juttatott, demokratikus Híddal, hanem változatlanul és kizárólag nacionalista eszmetársát, a Magyar Koalíció Pártját (MKP) tekinti stratégiai partnerének. (A helyzeten mit sem változtat, hogy a találkozó időpontja Kövér betegsége miatt eltolódott.)

Ezzel egyúttal arra is egy hatalmas „igen!” választ adott, hogy vajon jogos-e a Hunčík Péter által is megfogalmazott vízió: „létrejöhet egy fura képződmény, egy új kis-antant, ahol már nem szlovákok és románok (szerbek stb.) lesznek a másik oldalon, hanem a Híd meg az RMDSz stb. (?) magyar támogatói. Akik persze ezután már sokkal gyorsabb ütemben fognak asszimilálódni, mint elődeik”. A kisebbségi-többségi kérdéseket pedig „továbbra is a győztes-vesztes stratégiák alkalmazásával fogják megoldani”.

Igenmondja erre is a magyar parlament vezetője –, jogos, ha valaki ezt vizionálja: minket valóban csupán a „győztes-vesztes” szereposztás érdekel. Szlovákokkal, románokkal is csak akkor tárgyalunk, ha feltétel nélkül, minden téren elismerik a magyarság abszolút fölényét, valamint nemzeti sérelmeink egyedülálló, minden egyéb sérelmet felülíró voltát. Kölcsönösségekről, saját történelmi hibák beismeréséről szó sem lehet: a mai magyar kormány a magyar történelmi-politikai elitnek kizárólag a diadalittas, agresszív, konfrontálódásban jeleskedő részével azonosul. Az ő működésükből következő, szükségszerű kudarcokhoz, a magyar történelem árnyoldalaihoz semmi köze, áldozatokkal, alulmaradókkal nem vállal közösséget.

Mi nem foglalkozunk azzal – sugallja Kövér viselkedése –, hogy a magyar politikai elit hosszú évszázadokon át milyen bonyolult módon, nehezen kibogozható szálakon keresztül csorbította a nemzetiségi jogokat. Mindez szerintünk a társadalmiság olcsó, alantas, hétköznapias része. Semmi látványos és magasztos nincsen benne. Minket nem ez érdekel, hanem az, ahogyan a Horthy fel tudott ülni arra a lóra. Az igen! Abban van látvány! És főként van póz, amit mindenki megért. Most nekünk is van egy ilyen, fülkékből szalasztott, kétharmados lovunk, azon megyünk Szlovákiába. Arról nézve pedig az a szlovákiai 150 ezer magyar, aki most be tudott juttatni a szlovákokkal közös parlamentjébe egy kisebb pártot, nem is látszik. Innen nézve pontosan olyanok, mintha szlovákok lennének, semmiben sem különböznek tőlük. Mind a magas lovunk, mind pedig a magas kormányunk vakfoltjára esnek. Ha ezt valaki nem értené, gondoljon csak arra, hogy is járt a képviselője, amikor mindezek ellenére partnernek képzelte magát.

Hát így:

Bugár Béla és pártja, a Híd megtudta, hogy delegáció készül Pozsonyba az anyaországból, és úgy gondolta: magyarok jönnek, tehát van ezzel dolguk. Kapcsolatot kerestek hát Kövér titkárságával, és időpontot kértek egy találkozóra.  Ott először azzal kecsegtették őket, hogy „Talán húsz percet sikerül szorítani az elnök úr programjából”. Ám végül mégis kiderült, hogy „ilyesmire nem lesz lehetőség”– olvashatjuk a pozsonyi Új Szó tudósításában.

A Híd párt ebből megtanulhatta, hogy Kövér László számára Bugár nem partner. Ha a húsz perc meglebbentését komolyan vette, magára vessen: ő az, aki rosszul értelmezi a realitásokat, és félreérti, ami félreérthetetlen. Nem kell! A szlovák-magyar viszony formálását tárgyalásos-konszenzusos alapon elképzelni a konfrontatív-etnicizáló hozzáállás helyett – merő utópia! A „talán húsz percet sikerül” ígérete pedig nem volt egyéb olyan, hipermaszkulin szívatásnál, amely a lábunk között jelen lévő ló nagyságából ered.

A magyar parlament elnöke tehát kizárólagos partnerként a nacionalisták pártját választotta, őket emelte maga mellé a nyeregbe. Ugyanakkor még ott is hátra vannak az önkormányzati választások, amelyeken bármi megtörténhet. A helyzet úgy is alakulhat, hogy a változások megint látványosan meggyengítik a szlovákiai magyar nacionalisták pártját, s ettől akár nevetségessé is válhat a magyar kormány, amely őket tekinti egyedüli, stratégiai partnerének. Kiderülhet, hogy sem ő, sem a fajsúlyosabb helyett választott, könnyű léptű „menyasszony” nem tudja megülni a lovat. Ráadásul a többiek már rég motorral járnak: a kutyát nem érdekli Kövér László lova, amelyről nemhogy lovasa szívathat másokat, hanem amely hidegebb időkben maga kényszerül szívatóra.

De természetesen megtörténhet az ellenkezője is, sőt. Még az ottani választásoktól függetlenül is bekövetkezhet, hogy az egész magyar társadalom a legkülönfélébb, rozzant gebéken kényszerül poroszkálni, a nacionalizmus szégyenletesen provinciális, kisszerűségek, etnikai konfrontációk tankcsapdáival tarkított útján.


flickr/h.koppdelaney

Van itt egy istentelenül nagy baj, az, hogy ehhez nálunk nem pusztán a hatalmi szférában, hanem a társadalomban magában is minden feltétel megvan. Nem véletlen, hogy azok vannak hatalmon, akik. Kövér László a napokban Szlovákia egyik demokratikus, európéereket képviselő pártjával került szembe, kisstílű nacionalistaként. A nyilvánosság pedig nincs tele az ennek kijáró, elementáris felháborodással. A magyar társadalom nem először, és vélhetően nem utoljára bizonyítja: minden érdekli a határon túl élő magyarokból – slingolt gatya, magas hegy, archív néprajzi relikvia –, csak az nem, hogy az emberek ott milyen helyzetben vannak, és hogy milyen szándékok segítenék elő a boldogulásukat. Nem vezető hír a nagyobb híradókban, s nem vezető interjú politikai-közéleti műsorokban, hogy kiderítsék, mi rejlik a Kövér-Bugár affér mögött, s hogy mi következik ebből Magyarország szomszédsági viszonyaira, valamint a szlovákiai magyarok csoportjaira nézve. Kik dörzsölik most a kezüket, és miért, a magyarok áskálódásai láttán? Ki tud majd mindezzel visszaélni, és hogyan? Mit jelent az, hogy az MKP vezetője „nem kívánja kommentálni” Kövér egyoldalúságát?

Az esemény érintettjei nem ülnek ott éjt nappallá téve a rádiók-tévék közéleti műsoraiban, sem ellenzéki pártok, sem civil szervezetek nem fogalmaznak meg semmit – a szlovákiai affér nem kiemelt téma.

S mivel nem kiemelt téma, a kormány – hogy képzavarral éljek – továbbra is nyugodtan hátradőlhet a magas lovon: itt a határokon kívüli magyarokról (kivált, ha demokraták) senki nem akar mondani semmit. S ha ez így van, akkor biztos, hogy a kormányt a jövőben sem fogja semmi sem akadályozni abban, hogy ezt a hallgatást egyedül ő töltse be, a maga viszolyogtató, konfrontatív eljárásaival, otromba szívatásaival és abszurd helyeken meghúzott határvonalaival.

A demokrata módjára gondolkodók pedig megállapítják, hogy hiszen tessék, már megint eltalálták, mi fog következni, nem fogtak mellé a jóslataikkal, és ha sírva fakadnak, okkal teszik.

Ez aztán az igazi elégtétel: Szlovákiában úgy maradnak magukra a magyar demokraták, hogy közben a saját diagnózisaik feltétlen igazságából meríthetnek önérzetet, és innen, az anyaországból mi is meg tudjuk üzenni nekik, mennyire igazuk van.

Azt viszont nem tudjuk megüzenni, hogy van ennél kevésbé öncélú, s nem feltétlenül az izolációt erősítő elégtétel is, konkrétan a társadalom szolidaritása, az ellenzék felháborodása, a sajtó méltányossága, bátorsága és felvilágosult alapállása.

Egy ilyen üzenet azonban ma a legnagyobb hazugság volna, mert ma az egyetlen igazság, az eseményeket körülvevő hallgatások igazsága az, ami érvényesül.


Lévai Júlia                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!