Miért (nem) szavaztam?
- Részletek
- 2010. október 04. hétfő, 03:01
- Galamus-csoport
Lévai Júlia
Behúztam – nem nyert – nem vesztettem
Szégyellem, de nem emlékszem, ki rajzolta a nyolcvanas években azt a karikatúrát, amelyen egy úthengert látunk, alatta pedig egy derékig már palacsintává lapított férfit. A férfi még él, amire abból következtethetünk, hogy a szeme pingponglabdaként guvad. Az úthenger vezetőjéé úgyszintén kidülled, ám az övé inkább a méltatlankodástól. S miközben kihajol áldozata fölé az üléséből, ezt kérdezi tőle:
– Na mi van, nem látott még úthengert?
Tulajdonképpen ezzel a képpel már el is mondtam, hogy miért mentem el szavazni: azért, mert láttam már úthengert, viszont még guvad a szemem. Egy demokrata pedig szeme utolsó guvadásával küzd azért, hogy ha már mindent lehengerelnek, akkor legalább ott, ahol lehet, és ahol még van tétje, ne lehessen totális ez a kisimítás. Mégis folytatom, mert talán nem érdektelen, hogy milyen módszerekkel haladt mifelénk az úthenger, és milyen végkifejlettel kezdhetünk neki a területrendezésnek.
A XI. kerületben, ahol lakom, a polgármester, Molnár Gyula ellen az utolsó pillanatban egy külön ütvefúrót is beindítottak. Mint ismeretes, az ügyészség szeptember végén két alkalommal is idézést kézbesített a polgármesternek, mellette Lakos Imre alpolgármesternek, egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán. (Ld. a hírünket, illetve a folytatást.)Az ügyben a XI. kerületi önkormányzat jogi bizottságának fideszes elnöke, Schneller Domonkos tett feljelentést, még 2007-ben. A múlt héten pedig – mintha nem is ő lett volna a följelentő – minden lehetséges fórumon lenyűgöző ujjongással tette közzé, mennyire örül annak, hogy „megtörtént a meggyanúsítás”.
Az alpolgármester, Lakos Imre az alábbiakat mondta az ügyről Bolgár György műsorában:
„2006-ban volt maga az ügylet, tehát négy évvel ezelőtt. 2007-ben volt a feljelentés. A BRFK kettő évig foglalkozott ezzel az üggyel, majd 2009-ben átadta a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amely egy év után most hirtelen megvilágosodott. Tehát négy évvel ezelőtti ügyet három évig vizsgáltak. Egy olyan ügyet, amelynek a három, négy szerződését és a négy-öt testületi előterjesztését egy jól olvasó ember egy óra alatt végig tudja olvasni. (…) Én ennek az önkormányzatnak egy vezető tisztségviselője vagyok, alpolgármester. (…) ebben az ügyben még hatásköröm sincs, egyetlen papíron sincs aláírásom, mert a tulajdonosi jogokat ebben az ügyben egy bizottság gyakorolja (…) soha nem egyszemélyi döntést hoz itt ilyenkor az ember. De ami igazán megdöbbentő számomra, az az, hogy egy olyan ügyben mozgunk, amely ügyben semmilyen károkozás nem történt. Egyetlenegy dolgot lehet rásütni, hogy ez a terület közel van a Kopaszi-gáthoz.(…) De nem a Kopaszi-gát ügye, ezt hangsúlyozom, amely egyébként nem kapott ekkora nyilvánosságot, mint ez.”
Később pedig Lakos a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy ráadásul jogilag teljesen rendezett annak az ingatlanátruházásnak az ügye, amelyben egyébként neki nem is volt semmiféle szerepe.
Ezt a kijelentését ellenfelei közül senki nem cáfolta, ugyanakkor a fideszes polgármester-jelölt, dr. Hoffmann Tamás a jobboldali kommunikációs technikára jellemző sejtetéses- lebegtetéses módszert alkalmazta. Választási szlogenje ez volt: „Törvényes rendet Újbudán!”. A gondolat tehát azon a feltételezésen alapult, miszerint nincs törvényes rend Újbudán.
Alatta pedig ez következett a plakátjain és szórólapjain: „Rendet kell tenni az önkormányzatban, a korrupciógyanús ügyeket ki kell vizsgálni.” Hoffmann azt már nem engedte meg magának, hogy egyértelműen hazugságokba keveredjen, és bizonyíthatatlan vádak terhét vegye magára – konkrét korrupcióról nem beszél, csak annak gyanújáról –, de abba belement, hogy meglovagolja a mások által keltett hullámokat.
A témát a maga módján a Jobbik is ébren tartotta, de természetesen nem a Fidesz nyomvonalán haladt, hanem a saját stílusa diktálta úton. Ez az út pedig mi egyébbel is lehetne kirakva, mint az alpáriság és a közönségesség köveivel.
Az ügy érdekében egy nagyméretű képernyőt is felállítottak a Körtér közepén, amelyen a felirat szerint Újbuda speciális híradóját vetítették. A híradóban azonban legkevésbé sem a szóban forgó ügyről adtak „tájékoztatást”, hanem egy 2006-os felvételt konferáltak be, úgymond „a XI. kerületi testületi ülésről, ahol Molnár Gyula polgármester beszél Lakos Imre SZDSZ-es képviselőről”.
A felvétel egyáltalán nem függött össze a Fidesz és az ügyészség által közösen görgetett váddal: a bejátszásban Molnár Gyula káromkodva keresi az alpolgármestert, aki éppen eltűnt a látóteréből. (A valóság szerint egyébként nem a közgyűlésen, hanem annak szünetében kereste, de ezt csak az tudja, aki utánanézett.)
Ám mint végül kiderült, a részletek eltérései lényegtelenek voltak: mindegyik módszer bejött. Molnár Gyula – aki egyébként az MSZP stílusához képest kivételesen mintaszerű, mértéktartó és elegáns stílusban kampányolt – alulmaradt. A végeredmény szerint itt sem az számított, hogy mi történt az elmúlt években a XI. kerületben, hanem az emberek ügyes manipulálása, a piszkos ügyek mindenre való rávetítésének, képzeletbeli kiterjesztésének taktikája győzött.
Ám tegyük hozzá, hogy ez esetben igen szorossá vált a verseny. A XI. kerületben elég sokan húztunk máshová ikszeket ahhoz, hogy ne érezhessük magunkat totális veszteseknek, s a fideszes polgármester a legkevésbé se tekinthesse magát úthengernek: épp hogy győzött, s az ellenfelei nem fekszenek a lába alatt, kiguvadt szemmel.
Hogy aztán milyen egyéb pózokban lesznek majd jelen, az már egy másik kérdés.