rss      tw      fb
Keres

Nyilvános értékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc

MTI 2010. március 9., kedd 17:10

Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg az MTI-nek a szervezet ügyvivői kedden.

Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a szervezet kérte fel a beszéd megtartására.

A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát.

Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.

A társadalmi kirekesztés elleni fellépés jegyében 2008. szeptember 6-án alakult meg a Magyar Demokratikus Charta. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2008 július elejei melegfelvonulás másnapján a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet kezdeményezett Magyar Charta néven. Eredetileg szeptember 6-ára gyűlést terveztek, később azonban a kormányszóvivő jelezte, aznap alakul meg a Magyar Demokratikus Charta.