rss      tw      fb
Keres

Éretlenek



„Értetlenségének adott hangot Mesterházy Attila az Együtt-PM szövetség legutóbbi kritikus közleménye miatt. Az MSZP elnöke hangsúlyozta: ősszel így vagy úgy, de lezárják a tárgyalásokat, Bajnai pedig használhatta volna a forródrótot a közlemény kiadása helyett.”

Szavam sincs már erre. Most akkor forró az a kurva drót vagy nincs? Egyszerű mezei demokrata választópolgár vagyok, és nem értem, mit akarnak ezek. Meddig lehet a mi türelmünkkel így játszogatni, miközben csak ráncigálják az oroszlán bajuszát? Nekem már tele van a hócipőm azzal, hogy mikor, kire, miért igen és miért nem. Nyakunkon a választás, a Fidesz meg csak hízik, dagad a demokrácia romjain. Már egyszerűen nem lehet ennél többet hibázni és rontani ezen az országon. Mégis.

Most itt van a Szilvásy-ügy. Mind az MSZP, mind az Együtt mind a DK érintett és érdekelt ebben a csúnya, 1958 óta a legócskább, legmocskosabb koncepciós perben. Erre mind a három nagy csak nyüszít, és nem harap, pedig itt is valóban jó nagy fogást lehetne találni a magyar kommunisták legjobb tanítványian, a fideszkdnp szörnyön. Mi lenne, ha egymás fogdosása helyett a Fidesszel foglakoznának, vita nélkül, mert ha nem vették volna észre, a Fidesz már hónapok óta gőzerővel kampányol. Ők meg egymást kergetik jelölt vagy nem jelölt listákkal. Ha nem hagyják abba záros határidőn belül, akkor én máris hozzákezdek a csomagoláshoz, lemondok róluk, mert menthetetlenek. Akkor én már megyek is el innen.