rss      tw      fb
Keres

Gerincropogtatók


Régebbi korok hatalmasai kevésbé voltak korlátozva szent feladatukban, a nép boldoggá tételében. Ha kellett, szimpla utasításra, majd, cizelláltabb korokban, bírósági eljárásnak nevezett színházi előadás után fejezte le a hóhér azokat, akik a hatalmas úr tyúkszemére léptek. Jó néhány évszázadnak el kellett telnie ahhoz is, hogy a habeas corpus a szó szoros értelmében vett szabadságot jelentse, az egyén védelmét a hatalommal szemben, belátva persze, hogy ők ketten sosem lesznek cimborák; ahogyan a skorpiót a folyón átutaztató teknős is szomorúan tapasztalta megmaratását, merthogy a hálás utasnak „ilyen a természete”.

Mifelénk az ember csak kivételes korokban érezhette, hogy „valaki”, e kivételes korokat kivéve általában egy nagy senki volt, akit a hatalom bármi eszközzel büntetlenül abuzálhatott; hiszen mire is volna jó a hatalom, ha annak rettenetes súlyát az egyén nem érezné magán nap mint nap, afféle atyai kézként a kicsinyke buksiján.

Mifelénk mindig megtalálja a hatalom, hogy miért is nem jogosult valaki „valaki” lenni. Mert nem szereti a királyt, mert zsidó, kulák, szabadgondolkodó, szegény, cigány, korengedményes, külföldi, nem a kormánytól kapta a földjét vagy a trafikját: megannyi ok a hatalomnak a beavatkozásra, hol keményen, deportálással, elkobzással, agyonveréssel, hol meg szerényen, diszkréten, épp csak „jogalkotásilag” biztosítva a megfelelő cél elérését, a kellőképpen megtört gerinc előállítását.

Az ilyen gerinc gazdája már nem „valaki”, hanem csak egy a sok közül, akiken a hatalom a maga hatalmát – tetszőleges mértékű önkorlátozással – gyakorolja, gyakorolgatja. Az ilyen gerinccel élő embernek füle van a hallásra, és a hatalom első hajnali szusszanására szolgálatba helyezi magát, hogy mire a hatalom méltóztatik fölébredni, már ki is legyen találva a gondolata, ne kelljen a megfogalmazásával is fáradoznia. A megfelelő mértékben megropogtatott gerinc még megtartja az embert, hogy elvégezze a hatalom által rá szabott feladatokat, de már nem elég erős ahhoz, hogy elbírja az „egyén” súlyát: teherbírásának határa a tömeg egy embernyi része.

A „jó gerinc” mély történelmi tapasztalat birtokában van, ezredévekkel ezelőtti emlékeket hordoz a meszes sejtek között; emlékeket keresztekről, máglyákról, inkvizícióról, tüzes vastrónról, dologházról, koncentrációs és átnevelőtáborokról, párthatározatokról, központi bizottságról. Különösen erős emlékek ezek, a megfelelő hangra (hívó- vagy jelszóra) előtörnek, mint a búvópatak a sivatag homokjában egy ritka eső után, hogy az emlékezők tömege félszavakból is értse, megint szolgálatba kell állnia, igazodni, tartani a megfelelő kar- és sortávolságot, „pofa súlyba”.

A hivatalokban és a szerkesztőségi szobákban tevékenykedők különösen érzékenyek erre a hangra. Vétkes, aki néma cinkosa a hatalomnak, és bűnös, aki szolgálatába szegődik az egyén ellenében!