Mikorra lesz kém Bajnaiból?
- Részletek
- 2013. július 21. vasárnap, 06:36
- Endrődi Gábor
Dramaturgiai szempontból talán a jövő év eleje lenne a legmegfelelőbb, a kreatív választási felkészülés jegyében. Nem gondolunk persze semmi visszafordíthatatlanra. Itt már egy ártalmatlan elsőfokú ítéletre sincs idő: hamarjában megtenné egy jól megszerkesztett gyanúsítás is. A sejtetés a lényeg, az aprómunkát elvégzi majd a délutáni és az esti műszak, elvégre ezért tartjuk őket ekkora költségvetéssel. Talán lehetne azzal kezdeni, tényleg találkozott-e Tavaressel egy eldugott kis faluban a spanyol-portugál határon, és valóban szolgáltatott-e ki fontos adatokat a villanyszámlájáról, a rezsicsökkentést szabotálandó. Ha ezzel megvolnánk, már fel is lehet tenni a kulcskérdést: vajon kinek a megbízásából? Nem mintha nem tudnánk, csak keresztkérdésként.
Az időzítés ilyen kényes ügyekben létfontosságú; a feszültségnek nem szabad alábbhagynia jövő áprilisig. Számolnunk kell azzal is, hogy a választék alaposan leszűkült: gyilkos volt már, off-shore lovagként mondhatni folyamatosan szerepel és szervezte a pártszékház kerítését fenyegető terrorbrigádokat is. („Ildikó, kell még valamit hozzátennem?”) Sajnálatos tény, hogy a publikum ingerküszöbe ma már jóval feljebb került a legendás kilencvenes évekétől – egy kis offshore-ozás fel sem tűnik a jó hírek áradatában.
Némi rezignáltsággal állapíthatjuk meg, hogy az idegenszívűek egyszerűen nincsenek tisztában a katolikus liturgia alapkövetelményeivel. A liturgiában az áldozat, a megváltás a csúcspont, megváltás viszont nem létezhet bűn és bűnösök nélkül. Valljuk be, van ebben az ügyben valami bosszantó aránytalanság. A kormány dolgozik, teremt, komplett szoborcsoportokat mozgat több száz kilométeres távolságra, nem törődve költséggel és útdíjjal; külön erre a célra kinevezett kormánybiztos állványoztat, öntet új szobrokat, önkormányzat és minisztérium soha nem látott összhangban vágatja ki a kozmopolitának bizonyult fákat, és cserébe annyit sem várhat el, hogy a kártevők ezekhez az erőfeszítésekhez legalább egy önkéntes vallomástétellel járuljanak hozzá? Hovatovább még erről is az államnak kell majd gondoskodnia!
A liturgiában külön fejezet illeti a mítoszokat. A nagy nemzeti mítoszok évtizedek, sőt évszázadok során formálódnak, bocsánatos bűn tehát, ha – ahogy mondják, szívességből és némi készpénzzel – segítjük a folyamatot. Hogy hogyan is adta át a stafétabotot a nemzeti gondolat nagy öregje a trianoni emléknapról kivonuló utódjának? Fantázia kérdése az egész. Gondoljuk el, micsoda szervezőmunkát igényel, hogy egyszerre gyúljanak örömtüzek falvakban és városokban, névadó bizottságokban és akadémiai műhelyekben: vége a bizonytalanság, a széthúzás időszakának – a nemzet új, friss erői helyrebillentik majd a kizökkent időt, ahogy azt Horthy is megtette a maga korában.
Milyen kár, hogy a nagy elődök ebben is megelőztek bennünket. 1933-ban Németországot elárasztották azok a plakátok, amelyekről Nagy Frigyes, Bismarck és az új vezér tekintett le a népre, azt sugallva, hogy az egész, háború utáni köztársasági tilitoli csak egy pillanatnyi kisiklás volt. Mint nálunk. A bakancsosok vonulgattak és őrjöngtek, várták a fényes jövőt, s csak egy-két év után derengett fel bennük, hogy a nagy felfordulásban ismét csak a szmokingosok maradtak felül. Mert lássuk be, ez azért így szokott történni; ha az elmúlt három év nem győzte meg erről a mi bakancsosainkat, akkor már soha nem fogják megtanulni.
Bizony, megújult és magabiztos államunk ma már nem szorul rá a körúti randalírozók és a megbízható, órabéres tojásdobálók szolgálataira; meg minek is fizetni, ha ott vannak a közmunkások meg a frissen szabadultak. Másnak van itt az ideje. A nemzet legjobbjai kiszabadítják az ifjúságot a nikotin rabságából és lefogják a játékszenvedély uzsorásainak kezét, hogy az asztalnál végre helyet adjanak az egyszerű, hollywoodi munkáskezeknek is. Szentimentálisan hangozhat, de talán még a nikotin is kevésbé rombol a trikolórral díszített kirakat mögött, arról nem is beszélve, mekkora különbség, ha nemzetbiztonságilag megkérdőjelezhető alakok nyerőgépei helyett becsületes magyar üzletemberek játékautomatáiba dobálják be utolsó filléreiket a fiatalok.
A vég kezdete – az Európai Parlament épülete Strasbourgban (Wikipedia/Coli Caranica)
Az ellenzéknek tanulnia kellene ebből az önfeláldozó magatartásból. Nem kérünk tőlük sokat. Első körben elegendő lenne annyi, hogy végeérhetetlen egyeztetések helyett egyszerűen ismerjék be: idegenek zsoldjában állnak. A magyar nép ellen szövetkeztek, itthon és Európában. Jogrendszerünk fejlődése ma még nem tart ott, hogy egy szimpla egyéni képviselői indítvánnyal megszüntessük a Európai Bizottságot vagy feloszlassuk az Európai Parlamentet, de a kezdő lépéseket azért megtehetjük. S ha végignézünk Ázsiában, a Közel-Keleten vagy az afrikai államok kémgyanús ellenzéki politikusainak körében, elégedetten dőlhetünk hátra: két évtizednyi, átmeneti zűrzavar után Magyarország végre ismét a többséghez tartozik.
Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
