RECSÖP
- Részletek
- Fazekas Csaba
- 2013. augusztus 01. csütörtök, 06:42
Talán kezd unalmassá vagy elemzők számára érdekessé válni, de a Fidesz prominensei (különösen szóvivőinek lassan követhetetlen méretű csoportja) minden, a demokratikus ellenzékkel kapcsolatos kritikájukba belefűzik a rezsicsökkentés ügyét, bármiről legyen is szó. Akár Tavares-jelentés kommentálása a téma, akár Kónya Péternek megválasztása a Szolidaritás elnökévé, akár Szanyi Tibor indulatos sajtótájékoztatója, akár bármi, a fideszesek felállítják a képletet: a baloldalon azért mondanak, tesznek, gondolnak bármit, mert a rezsicsökkentés ellenségei, féltékenyek és tehetetlenek a népet oly nagyon szerető rezsicsökkentő kormánnyal szemben. Legutóbb már talán maguk is érezték, hogy Móricka sorsára juthatnak – neki is mindenről egy dolog jutott csak eszébe –, mert viccesen úgy fogalmaztak, hogy a szocialisták már a „sorok között támadják” a rezsicsökkentést, vagyis akkor is a rezsicsökkentés ellen beszélnek, amikor valójában nem. De kétségtelen, lassan ott tartunk, hogy Selmeczi Gabriella, Kocsis Máté és Hoppál Péter együttesen sem képesek érdemibb mondanivalót összehozni annál, minthogy a baloldal a rezsicsökkentés ellensége.
Régóta nyilvánvaló, hogy a Fidesz kampánykommunikációjának meghatározó eleme, a jobban-teljesítő népboldogítás szinonimája lesz a háztartások közüzemi díjainak kormányzati csökkentése, és mint látjuk, nem is eredménytelenül. A Fidesz támogatottságának stabilitásához ez jelentősen hozzájárul. Sőt, a kommunikáció már túlnőtt önmagán, hiszen a rezsicsökkentés a kormánypártiak ajkain nem pusztán népjóléti intézkedés, hanem már-már ideológia, a politikai pártok közti különbségeket generáló filozófiai alapvetés, amely felismerhetővé teszi, sőt, lelkünkbe égeti a jó és rossz, Isten és ördög között az átmenetet nem ismerő demarkációs vonalat. A lakossági megtakarításokra irányuló közvetlen haszon hangsúlyozása mellett a fideszes ideológiagyártók számára fontos, hogy az emberek nagyon is érezzék az erőteljes állami beavatkozás fontosságát, továbbá lássák felsejleni a pár száz forinttal kisebb összegű sárga csekk mögött a nagy hatalmú miniszterelnök magabiztosságot sugárzó arcélét. De a rezsicsökkentés nagyon is alkalmas a gátlástalan multikkal való riogatásra, az energiaszolgáltatóktól és a bankoktól a Velencei Bizottságig húzódó, könnyen fogyasztható, egységfrontba tömörült ellenségkép megrajzolására. Az erőlködés, ahogy a Fidesz a baloldalt és a liberálisokat a rezsicsökkentés természetes ellenségeinek akarja láttatni, lassan oda vezet, hogy már nem is látunk más fontos dolgot a hazai és a nemzetközi politika világában, mint a rezsicsökkentés kérdését. Háttérbe szorul az alkotmányosság, az oktatáspolitika, a gazdaság, a beruházások, a munkahelyteremtés, a külföldre vándorlás, az állattenyésztés, az útkarbantartás, a közbiztonság stb. – csak a rezsicsökkentés ügye marad a szemünk előtt. Vicces kedvünkben már azon sem csodálkoznánk, ha a Fidesz megváltoztatná a nevét Rezsicsökkentő Magyarok Nemzeti Szövetségére vagy rövidebben Rezsicsökkentők Pártjára (röviden: RECSÖP, az EU konzervatív pártcsaládja Európai Néppárt helyett: ERECSÖP), az ellenzéki pártokat pedig Alaptörvénybe emelt passzus kötelezné rá, hogy a „rezsinövelő” szót beiktassák szervezetük hivatalos elnevezésébe.
A viccet félretéve, a dolog érdemi részével kapcsolatosan sokan elmondták a véleményüket, s bár az ellenzéki pártok a legmagasabb szinten, lépten-nyomon hangoztatják, hogy nem ellenségei a rezsicsökkentésnek, csak igazságosabb és kevésbé kockázatos módon akarják a lakossági megtakarításokat elérni, kommunikációjuk rendre elhal a fideszes morajban. Számítgatják, hogy amit nyerünk a réven, azt már elbuktuk a vámon, merthogy bárki könnyen utánanézhet, hogy hány rezsicsökkentésnyit vittek el új adók, járulékok, a 27 százalékos áfa, tranzakciós adók, árak stb., vagyis hogy a rezsicsökkentés csak hűs fuvallat az égető sebre, de nem gyógyítja be.
Fotó: Népszava/Tóth Gergő
Mégis, a rezsicsökkentés ügyét komolyan kell venni. Ne legyintsen rá a baloldalon senki, azt hívén, hogy az emberek majd átlátnak a szitán és nem eszik meg a demagóg, tisztán szavazatmaximalizáló célzatú szöveget. Lehet, hogy sokan átlátnának, de nem akarnak. A Fidesz jól számolt azzal, hogy a magyar választók aktivizálása hagyományosan nehéz olyan kérdésekben, amelyek nem lebegnek a szemünk előtt a hétköznapokon (alkotmányosság, jogállam stb.), illetve nem közvetlenül megfoghatók, míg viszonylag könnyen olyan ügyekben, amelyek tétje akár pár száz, de jól látható forint, amelyért a zsebükbe nyúlnak. Orbán arra játszik, ami – szégyen ide vagy oda, tény – sokáig lényegében sikeressé tette a Kádár-rendszert, amikor is a nép bebizonyította, hogy hajlandó együtt élni egy puha diktatúrával, hajlandó tudomásul venni egy viszonylagos jólétért, sőt még azért is, ha a jólétnek legalább a látszatát elhiszi. 2008-ban a Fidesz brutális kampányt indított pár száz forintos vizitdíj, kórházi napidíj és egy összességében vállalható tandíjrendszer ellen. Annak a vizitdíjnak hányszorosát is fizettük már meg az államnak azóta? De a politikai haszon Orbán számára óriási volt, vagyis a szociális demagógia fegyverével elérte a célját. Manapság nem rengeti meg alapvetően a közvélemény-kutatásokat a pártalapon létrehozott, azóta rendszerszerűen módosítgatott Alaptörvény, az állami pénzforrások szintén rendszerszerű – politikai alapon foganatosított – irányítása, az oktatás államosítása, az ideológiai átnevelés célzatossága, az olyan példátlan botrányok, mint a trafikoké vagy a földpályázatoké. Mert sokan úgy érzik, nem róluk van szó. (Tévednek, de ez más kérdés.) Amikor azonban pár ezer forintot a szemük láttára vesz el vagy ad nekik nagylelkűen az állam, arra érzékenyen reagálnak pro vagy kontra. (Kitérő, de Orbán alighanem tévedni fog abban, hogy olyan pozitívan viszonyuljon hozzá majdan a nép, mint Kádárhoz, Kádár ugyanis nem akart ilyen rövid idő alatt ennyire drasztikusan új gazdasági-politikai elitet – ha úgy tetszik: uralkodó osztályt – létrehozni.)
Az egész kádári gyökerű (vagyis a nagyhatalmú állami gondoskodásba vetett parttalan bizalomra épülő) politikai légkör lassú felszámolásának megindítására talán 2006-ban kínálkozott alkalom, amikor Gyurcsány nemcsak választásokat nyert, de ezt úgy tette, hogy nem akarta a legtöbbet ígérni. Orbán pedig – később kihasználva a gazdasági válság adta lehetőséget is – azóta is arra épít, hogy félelemmel is vegyes bizalmunkat minél inkább az állam mindenható szerepébe vessük, ezért szerfelett hálásak leszünk minden „fentről” érkező forintért. Valójában ebbe a folyamatba illeszkedik a rezsicsökkentés is, amelynek persze nincs ember, aki ne örülne. Ez az öröm akkor lenne valóban felhőtlen, ha tényleg tudnánk, hogy ez a megtakarítás pontosan mibe is kerül, és hogy később mibe is fog kerülni. Mire mindenki számára kiderül, alighanem lezajlanak a 2014-es választások, és ez az, ami fontos a Fidesznek. Akarom mondani, a RECSÖP-nek.
Fazekas Csaba
