Az előválasztás hátulütője
- Részletek
- 2013. augusztus 26. hétfő, 08:36
- Bitó László
Megdöbbenve hallottam Mesterházy Attila javaslatát, hogy mind a 106 választási körzetben előválasztásokat kell tartani. Már csak azért is megdöbbentem, mert már több mint egy éve leírtam, hogy – szemben a nálunk is jól ismert közvéleménykutatással – az előválasztás olyan drága megoldás, amelyet nem engedhetünk meg magunknak.
Tóth Zoltán választási szakértő ugyan felvázolt egy előválasztási rendszert, amely szerinte az Egyesült Államokénál jóval olcsóbban megvalósítható, de akkor is milliárdokról lehet szó. Legalább ilyen súlyos probléma, hogy egy párt előválasztása értelemszerűen nem mindenki számára nyitott. Vagyis csak azok vehetnek részt rajta, akik annak a pártnak a regisztrált szavazói. Nálunk nincsenek regisztrált szavazók, és a hátra lévő időben már nem is lehet megszervezni a regisztrációt. Már csak azért sem, mert a regisztrálás nyomban értelmét veszti, ha közvetlenül az előválasztás előtt történik meg, hiszen akkor olyan pártok emberei is regisztrálhatnak, amelyek befolyásolni akarják az előválasztás kimenetelét. Ráadásul a Mesterházy-féle javaslat még bonyolultabb helyzetet teremtene, hiszen az előválasztást nem egy párton belül tartanák, hanem legalább két párt, az MSZP és az Együtt–PM jelöltjei közösen méretnék meg magukat rajta. És itt újra az nem világos, hogy már létező regisztráció nélkül hogyan lehetne kizárni a Fidesz-KDNP és a Jobbik híveinek a részvételét, ami az értelmezhetetlenségig eltorzíthatja az előválasztás eredményét.
Mindezeken a technikai problémákon túl az ilyen előválasztásnak csak akkor van értelme, ha a jelöltek megvitatják a nézeteiket, elképzeléseiket, vagyis konfrontálódnak egymással, és leleplezik egymás gyengeségeit. Ismerve a magyar valóságot, elkerülhetetlen, hogy ne túrják fel kölcsönösen egymás múltját is. Így van ez az Egyesült Államokban is, csak éppen ott megvan ennek a sok évre visszanyúló tradíciója és kultúrája, amibe az is beletartozik, hogy bármennyi piszkot túrt fel egymásról a két versengő fél az előválasztások során, a döntés után a nyertes kezet fog a vesztessel, s a vesztes beáll a nyertes mögé a másik párt előválasztásának a győztese ellen. Itt megint csak egészen másról lenne szó, hiszen az előválasztás nem egy párt két jelöltje között játszódna le, akik az előválasztás után egy párton belül működnek tovább, hanem két párt jelöltjei között – őszintén szólva nem is egészen értem, hogyan lehet ezt előválasztásnak nevezni. Amit Mesterházy javasolt, talán helyesebb lenne fél-választásnak nevezni, hiszen a négy legnagyobb párt közül kettőt állít szemben egymással, míg a másik kettő – a Fidesz és a Jobbik – röhög a markába. Hogy a DK és az LMP hol állna ebben a versenyben, az nem egészen világos, de lehet, hogy ők lennének a legnagyobb nyertesei ennek az önrombolásnak.
Lennének írom, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy ekkora baklövést bárki is elkövessen. Már az is megdöbbentő, hogy ezzel valaki egyáltalán előállt: azt mutatja ugyanis, hogy reménytelen lehet a jelenlegi tárgyalási mechanizmussal – amely elég jól működött az 106 egyéni választási körzet majd minden jelöltjének a kiválasztásában –jutni valamire a miniszterelnök-jelölt kiválasztásában. Ezen azonban egy csöppet sem kéne csodálkoznunk, hiszen a körzetek jelöltjeinél lehetett alkudozni (egy baranyaiért adok két tolnait), de a csúcson, a miniszterelnöki szinten egyetlen pozícióról van szó, tehát nincs alkulehetőség. És amíg a választási körzetek jelöltjeiről a két párt hierarchiájának magasabb szintjén döntöttek, a miniszterelnök-jelöltnél erre nincs lehetőség: nincs a pártokban magasabb autoritás, aki dönthetne a két jelölt között, így ők egymással találták magukat szembe a tárgyaláson, ami lássuk be, elég reménytelen helyzet.
Nyilvánvalóan ebből az ördögi körből akart kitörni Bajnai Gordon a közvéleménykutatási javaslatával. Erre kontrázott rá Mesterházy Attila az előválasztással. Hogy melyik mérce a mérvadóbb, arról vitatkozhatnánk. Mindenesetre ismét hangsúlyozom: az előválasztás, amellett, hogy nálunk nincsen sem tradíciója, sem infrastruktúrája, sokkal könnyebben manipulálható, mint a közvéleménykutatás, amelynek megvannak a maga jól meghatározott statisztikai szabályai (és persze a jól ismert baklövései is). Fentebb említett cikkemben és azóta többször, ezen a fórumon is elemeztem már mindkét módszert, de nem érdemes újra elvégezni az összevetést, már csak azért sem, mert szerény nézetem szerint a miniszterelnökség nem pártfunkció, így nagyon rövidlátónak tartom azt az álláspontot, hogy a nagyobbik párt adja a miniszterelnököt.
MTI/Kovács Attila
Azzal még kevésbé volna szabad egyetértenünk, hogy az legyen a miniszterelnök, aki a legtöbbet tette a pártja megerősítéséért, mert nagy valószínűséggel megválasztása után is elsősorban a pártja érdekét fogja szem előtt tartani, ami egy ország szempontjából nem erény – ez a legkevesebb, amit mondhatunk. Mindettől függetlenül is korainak tartom a döntést a miniszterelnök-jelöltről, mert eddig semmi érdemlegeset sem hallottunk arról, ki hogyan, milyen formában állítaná fel a kormányát.
Bajnai Gordonról legalább annyit tudunk, hogy egyszer már sikeresen összerakott egy válságkezelő kormányt, bár 2014-ben nemcsak egy gazdasági válsággal kell majd szembenéznie az új kormánynak, hiszen Orbánék az egészségügytől és az oktatástól a dohányárusításig mindent válságba sodortak.
Mesterházy Atilla kormányzási képességeiről semmit sem tudunk. Nem csak azért nem, mert sosem volt ilyen pozícióban (jól néznénk ki, persze, ha csak azok jöhetnének számításba miniszterelnökként, akik egyszer már betöltötték ezt a pozíciót). Engem inkább az az állítólagos kijelentése aggaszt, hogy nem fogadható el számára egy harmadik személy jelöltsége anélkül, hogy tudná, az illető alkalmasabb-e ennek a nagy képességeket és alázatot követelő posztnak a betöltésére. Ez a hozzáállás ugyanis azt valószínűsíti, hogy nem keresne a kormányába maga mellé nálánál tehetségesebb embereket, aminek nagyon vészes hosszú távú következményei lehetnek.
Persze az ilyen aggodalmakat eloszlathatná ő is, ahogy a hasonló aggodalmakat eloszlathatnák a lehetséges jelöltek, ha elhalasztanánk a döntést a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltjének a kiválasztásáról addig, amíg többet tudhatunk meg a jelöltek azon képességeiről amelyek esszenciálisak ennek a magas posztnak a betöltéséhez. És amíg a kampány első fázisában elnyerhetik a választók bizalmát, mert enélkül nem leszünk képesek mozgósítani azokat a százezreket, akik torkig vannak a csak a pártérdekeket szem előtt tartó politikával és politikusokkal, ám akik nélkül – előválasztás ide vagy oda – nincs esélyünk a kormányváltásra.
