Ki az áruló?
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2013. szeptember 18. szerda, 07:04
Bármennyire is lezártnak szeretnék tekinteni az MSZP és az Együtt–PM a maguk megállapodását, vannak jelei, hogy a közvélemény nem elégedett a paktummal, amely a két résztvevőn kívül mindenki más számára, aki a kormányváltásban és az Orbán-féle antidemokratikus rezsim leváltásában amúgy egyetért, kirekesztő. A demokratikus térfél maradék médiumainak beszélgetős műsoraiban (Megbeszéljük a Klubrádióban, Fórum az ATV-ben ) a hallgatók és nézők többsége, akik összefogás ügyben telefonálnak, morális fenntartásaiknak és felháborodásuknak adnak hangot, azt kifogásolják, hogy kész tények elé állították a Demokratikus Koalíciót.
Még lehangolóbb, hogy a megállapodók papgájkommandók módjára kezdtek bele egy narratíva terjesztésébe ugyanezeken a médiafelületeken arról, hogy azért nem jött létre valódi megállapodás a harmadik legnagyobb ellenzéki párttal, a Demokratikus Koalícióval, mert a párt elnöke a pártja érdekei elé helyezte a saját érdekeit. Ismét „valóságértelmezési verseny” indult tehát, ahogy ezt Mihancsik Zsófia keddi írásában már kifejtette.
Működik a lejárató gépezet
Nézzük meg kicsit közelebbről, miként működik ez a gépezet ma már a baltérfélen is, ugyanazzal a céllal, és ez bizony deprimáló. Szigetvári Viktor például azt mondta múlt csütörtökön, a Republikon Intézet konferenciáján: „Gyurcsány Ferenc…a személyes ambíciói és érthető önrehabilitációs törekvései oltárán feláldozta a DK felépítésén dolgozó munkáját.”
Érdemes a mondat mögé nézni, hogy megértsük, valójában milyen motívumok mozgatják a feleket. Ez a mondat egészen pontosan azt jelenti: itt vagyunk mi, a „korszakváltók”, megállapodtunk abban, hogy Gyurcsány Ferenc testesíti meg a Fidesz-rezsim mellett azt a múltat, amelyet leváltunk, tiszta sor, hogy ha ő ez ellen a stigma ellen tiltakozik, vitatni meri, akkor pusztán önrehabilitációs törekvéseket valósít meg.(Az önrehabilitál szónál érdemes külön is elidőzni, mert jól kifejezi a leplezett indítékot: nem érti meg a „csökött” agyával, hogy nekünk az a jó, ha ő megmarad ebben a státusban. Ennek érdekében együtt hazudjuk reggel, délben és este a Fidesszel, hogy 2004-es népszavazás a nemzet elárulása, az őszödi beszéd hazugságbeszéd, a 2006-os őszi események meghatározó vonása pedig a rendőrterror volt. Azért hazudjuk ezt, hogy elhitessük, a „korszakváltás, generációváltás” lényege a demokratikus minimum alapján való együttműködés helyett – a gyurcsánytalanítás.)
Ugyanott Szigetvári azt is mondta, hogy az MSZP korrektül tárgyalt. A „korrekt” tárgyaláson Szigetvári azt érti (persze a „korrekt” feltételeket mindig elfelejti felsorolni), hogy megállapodás esetén a DK nem képviselheti a saját politikáját sehol és soha a kampány során, (tehát azt, amire létrejött, kiválva az MSZP-ből), nincs joga meghatározni, hogy kit delegál közös jelöltként a szavazókerületekben, illetve egy esetleges közös listáról a vezető politikusai közül néhányat eleve kizárnak, és nem kaphat még a támogatottságával közel arányos részt sem az összefogásban. (Noha az Ipsos szeptemberi felmérése szerint az Együtt–PM-nek 5, a DK-nak 3 százalékos a támogatottsága a biztos pártválasztók közt.)
Ki is kívánja a DK felépítésére fordított munka beáldozását? Nem azok, akik megakadályoznák, hogy a DK azt politikát képviselje, amelyet felépített három év alatt? Nem azok, akik jogot formálnak arra, hogy megmondják, kit delegálhat a saját jelöltjeiként, akik elvárják, hogy ne vállalja a saját elnökét? Ez a narratíva tudatosan felcseréli az okot az okozattal, a támadót a sértettel, a védekezést a támadással. Vagyis átírja a valóságot.
Sokszor leírtam már, de nem lehet elégszer: igazi korszakváltás az lenne, ha demokraták képesek lennének demokratákkal demokratákhoz méltó módon konszenzusra jutni. Mert nem az számít, hogy ki honnan jött, hanem az, hogy a demokratikus rend helyreállításában egyetértenek.
A megállapodó pártok prominensei és a maradék média sajtómunkásai imamalomszerűen ismételgetik, hogy közvéleménykutatási adatok azt igazolják, Gyurcsány személye többet visz, mint hoz, a DK szavazói meg úgyis át fognak szavazni, ha nem lesz más lehetőségük.
Ezek a megfontolások több szempontból is gyenge lábon állnak. Egyetlen arra vonatkozó vizsgálat számai sem lettek bemutatva sehol a nyilvánosságban (vajon miért nem?), amelyben a közvéleménykutatók azt mérték volna, hogy az egyébként baloldali koalícióra szavazni hajlandó kormányváltást akarók nem szavaznának egy ilyen összefogásra akkor, ha Gyurcsány Ferenc is szerepelne benne.
Az átszavazási hajlandóság nem automatikusan működik. Ha előtte identitásában megerőszakolják, lealázzák azt a pártot és a szavazóit, akiktől az átszavazást elvárják, az az eredményt lényegesen befolyásolhatja.
És végül, éppen a pártidentitás figyelmen kívül hagyása a legdurvább merénylet, a legcinikusabb húzás. A Demokratikus Koalíció ugyanis éppen azért jött létre, mert más mentalitású politikát akar meghonosítani. Nem egy személy kultuszára jött létre, hanem azért, mert a párt szembemegy azzal a felfogással, hogy a politikai valóság felcserélhető azzal a hamis képpel, amelyet róla sulykolnak. Szembemegy azzal a mentalitással, hogy érdemes elveket, értékeket, politikusokat cserbenhagyni, elárulni, ha elég sokan és elég erőszakosan folytatnak ellenük lejárató kampányt. Szembemegy azzal, hogy érdemes kiszolgálni a választói elvárásokat elvtelenül és bármi áron. Az a meggyőződés vezérli a párt tagjait, hogy hosszabb távon az hoz eredményt, ha a képviselt értékek és elvek, na meg a realitások mellett következetesen kiállnak. Ha ragaszkodnak az egyenes és világos beszédhez, a párbeszédhez a politikában is.
Most a megállapodók magyarázatai éppen ennek ellenkezőjéről szólnak. Arra hivatkoznak, hogy a lejáratáshoz való alkalmazkodás kifizetődőbb. Azt akarják, hogy a DK tagjai megint árulják el azt, aminek az elárulása miatti felháborodás vezette őket új párt létrehozásához. Arra hivatkoznak, hogy kisebb kockázat lealázni száz-kétszázezer biztos, meggyőződéses demokrata szavazót azokért a bizonytalanokért cserébe, akikről vélelmezik, hogy ezáltal megnyerhetők.
Ehhez képest nézzük meg, hogy miért is kérik mindezt!
Egy Republikon-vizsgálat tanulságai
Kezembe akadt a Republikon Intézet idén tavasszal készített, Pártok egy évvel a választások előtt című vizsgálata.
Van némi pikantériája annak, hogy éppen a Republikon Intézet konferenciáján hangzottak el a fentebb idézett mondatok az azóta szövetségre lépett MSZP és Együtt–PM politikusaitól, mert a Republikon vizsgálatának eredményei szembeállíthatók azzal, amit ők mondtak.
A tavasszal (áprilisban) készült vizsgálat adataiból finoman szólva sem az olvasható ki, amit a két párt ma sulykol. Az alábbiakban idézek a vizsgálat megállapításaiból. Az Együtt–PM a vizsgálat idején még nem volt pártszövetség, nem jött még létre a PM. Az idézett szövegrészekben a dőlt, boldozott kiemelések tőlem származnak, a csak dőltbetűs kiemelések az eredeti szövegben is így szerepelnek.
A mérés szerint az „Együtt-szavazók közel fele korábbi szocialista szavazó, akik három éve az MSZP listájára szavaztak… szavazóinak csak ötöde korábbi Fidesz-szavazó, a kormánypártban csalódott szavazók integrálásában tehát nem volt sikeres a párt. Hasonló a helyzet a korábban a választásoktól távol maradókkal… Az új szavazók megszólításának sikertelenségét jól mutatja, ha a másik irányból közelítünk: kire szavaznának ma [áprilisban –L.V.] azok, akik 2010-ben nem vettek részt a választáson? Többségük nem tud vagy akar pártot megnevezni [56 százalék – L.V.], ám akik igen, róluk elmondható, hogy a Fidesz [14 százalék ], az MSZP [10 százalék], a Jobbik [10 százalék] sikeresebben szólította meg őket, mint az Együtt [3 százalék] vagy az LMP [3 százalék].” (22. old.)
Az Együtt–2014 szavazóinak 2010-es listás pártválasztása – republikon.hu
„A párt idősödő szavazóbázissal rendelkezik, szavazóik mintegy harmada hatvan évnél idősebb, további negyede pedig ötven és hatvan év közötti. Mindez azt jelenti, hogy csak a DK, illetve az MSZP bázisánál fiatalabb az E14 szavazótábora, a legfiatalabbak, elsősorban a 18–29 évesek megszólítására egyelőre nem volt képes.” (23. old.)
„Az Együtt 2014 elsősorban a fővárosi szavazók megnyerésében volt sikeres… Szavazótábora… karakteresen a baloldali liberális pólushoz kötődik. Tízből hat Együtt-szavazó baloldalinak tartja magát, míg a jobboldali önbesorolást húszból csak egy szavazó vallotta. Ebben a tekintetben az Együtt 2014 egyértelműen az MSZP és a DK szavazóival mutat hasonlóságot.” (25. old.)
„Minden más párt szavazóinál nagyobb arányban jelölték magukat liberálisnak az Együtt-szavazók, viszont konzervatív szavazókkal csak elvétve találkozni.”
A tanulmány egy ábrát is közöl, amely szerint a liberális önbesorolás aránya az E–2014 esetében a legmagasabb, 52 százalék, de a DK esetében is 45 százalék, míg az MSZP-nél 34. (26. old.)
A kutatás eredményeinek összegzése szerint „a választók nem tekintenek új, a politikából eddig kimaradt szereplőként az Együtt 2014-re: ezt a nézőpontot csak a népesség 15 százaléka vallja, míg a megkérdezettek 56 százaléka szerint az Együtt 2014 politikusai többségükben ismert, a magyar politikát régóta alakító politikusok.” (Ezzel kapcsolatban érdemes például Szigetvári Viktor eddigi pályafutására ránézni a Wikipédián.)
A kutatás legfontosabb tapasztalata, hogy „az Együtt megjelenése… inkább csak a baloldali tábor újrarendezését hozta, szavazóinak többsége már létező baloldali párttól érkezett, elsősorban az MSZP-től és az LMP-től.” (23. old.)
„Az Együtt megjelenése inkább bizonytalanságot hozott a kormányváltást akarók táborába, ahelyett, hogy új szavazókat mozgósított volna. A legfontosabb kérdéssé az MSZP és Együtt–2014, illetve Mesterházy Attila és Bajnai Gordon szerepe vált. Mivel a két párt támogatottságának különbsége nyilvánvaló, a vita elsősorban arról szól, ki képes több szavazót megszólítani, ki képes integrálni az ellenzéki voksokat.” (27. old.)
A vizsgálat idején arra a kérdésre, hogy milyen kormánynak örülne 2014 után, a teljes népességen belül még egy szűk többség (37 százalék) válaszolt úgy, hogy egy baloldali kormánynak. Fidesz-kormánynak 33 százalék, Jobbik-kormánynak 11 százalék örült volna, a többi vagy nem tudta (14), vagy egyéb választ adott.
A választásokat egyéni választókerületi szintre is szimulálták. Azt nézték hogy a pártok szavazói hogyan reagálnának arra, ha pártjuk egy összefogás részeként indulna, vagy ha olyan megállapodás születne, amelyben a pártjuk nem állítana jelöltet. A különböző ellenzéki indulók támogatottságát egy feltételezett Fidesz- és Jobbik-indulóval szemben mérték.
Azt találták, hogy a legnagyobb támogatottságot a legszélesebb összefogással induló jelölt szerezné meg. Ha az MSZP egyedüli ellenzékiként indulna, akkor 26 százalékos támogatottságot érne el. Ha az Együtt–2014-gyel közösen indulna, akkor 25 százalékot szereznének. Az Együtt 2014 egyedül 23 százalékot érne el, az MSZP–Együtt 2014–DK 27 százalékot, ha még az LMP is csatlakozna, akkor 29 százalékot. (28. old.)
A különböző ellenzéki indulók támogatottsága (egy Fidesz- és egy Jobbik-jelölt ellenében) – republikon.hu
Az adatsor szerint tehát az MSZP önmagában egy százalékponttal többet érne el, mint az Együtt–2014-gyel közösen, viszont egy százalékponttal többet érne el, mint egyedül, ha három párt együtt indulna. Vagyis az derül ki az áprilisi adatsorból, hogy a DK nemhogy vitt volna, hanem hozott volna egy közös egyéni jelölt támogatásában.
Egy másik megjegyzés: láthatóan a kutatás nem terjedt ki arra, hogy vajon az Együtt–2014 ugyanazt jelenti-e Bajnaival, mint Bajnai nélkül. Mint ahogyan arra sem terjedt ki, hogy a DK-t is magába foglaló együttműködést Gyurcsánnyal együtt vagy nélküle mérték. Nem volt említve ilyen vizsgálati szempont, tehát a válaszok ennek ismeretében adottnak tekinthetők.
A kutatás összegzésében szükségesnek tartották hangsúlyozni, „hogy a legszélesebb összefogással megvalósuló forgatókönyv csak három százalékponttal eredményez nagyobb támogatottságot, mint ha az MSZP egyedüli pártként indít el egy jelöltet”.
Ebből ezt a következtetést vonták le: az ellenzéki szavazatokat az MSZP önmagában is igen jól tudná integrálni. (29. old.)
Szintén hangsúlyozták, hogy az erős kormányváltó hangulatra utal, hogy egy egyedüli E–2014-es jelölt is 23 százalékot érne el közös támogatás esetén, azért kevesebbet, mint a szocialista jelöl egyedül, mert az MSZP-szavazók valamivel kisebb aránya lenne hajlandó szavazni az Együtt-jelöltre, mint fordítva. És még egy további következtetést is levontak: „A szavazótábori megoszlásból az is látszik, hogy az Együtt-jelölt a bizonytalanok körében nem tud sikeresebb lenni, mint az MSZP-s jelölt, mindkét párt a bizonytalanok 12–12 százalékára számíthatna.”
Az MSZP stratégiája
Mindezek fényében vessünk ismét egy pillantást a megállapodó pártok mai retorikájára: vajon a korszakváltásra, valamint a „Gyurcsány többet visz” tézisre való hivatkozás mennyire megalapozott?
Az önmagát folyamatosan középre pozicionáló párt (a vizsgálat idején, még Együtt–2014-ként, ma már Együtt–PM-ként) biztos szavazóinak a fele 2010-ben még szocialista szavazó volt, a többségük baloldali. Ez a párt a legkevésbé tudta magához vonzani a Fideszből kiábrándultakat, valamint az előző választáson nem voksoló új szavazókat. Magát a pártot és a benne politizálókat a közvélemény úgy tartja számon, hogy a politikában már eddig is szereplő, ismert arcokból áll, szó sincs inkább új erőről, mint például a DK esetében. Kiderül, hogy választói sok tekintetben egyívásúak a két másik demokratikus párt (MSZP és DK) szavazóival. Ez a párt határozza meg magát úgy, mint aki arra hivatott, hogy ne egyszerűen Orbán rezsimjének leváltását tekintse feladatának, hanem a 2010 előtti korszak leváltását is. Ezt a korszakot nagyjából Gyurcsány Ferenccel azonosítja. Gyurcsány pártjában amúgy több olyan vezető politikus van, aki a korszakváltó pártszövetség elnökének kormányában dolgozott. Az Együtt–PM jelenlegi tanácsadói a DK elnökének is tanácsadói voltak korábban. A bizonytalanok elriasztására hivatkozva a párt azt érzékelteti, hogy együttműködése az MSZP-vel azért nem bővíthető, mert Gyurcsány többet vinne, mint hozna – miközben a számadatok szerint a bizonytalanok kimozdításában eddig egyik párt sem volt sikeres, a mért adatok pedig tényszerűen jobb eredményt igazolnak hárompárti együttműködés, mint két párt együttműködés esetén.
Lehet, hogy az adatsorok némileg változtak tavasz óta, de nem valószínű, hogy tendenciájukban jelentősen mást mutatnának, mert az ellenzékkel való elégedetlenség azóta csak nőtt.
Az MSZP-ben a tárgyalások gyors lezárását nyilván az a meggyőződés vezérelte, hogy a párt egymaga alig szerez kevesebbet, mint egy széles körű együttműködés tagjaként. Megéri ez a kockázat, hogy majdan kényelmesebben érvényesíthesse többségi érdekeit. A Bajnaival való kiegyezés biztosítja korábban elvesztett szavazóinak visszaszerzését és a miniszterelnöki szék megszerzését Mesterházy számára; a kettőjük közti megállapodás egyfelől garantálja az MSZP erőfölényét, másfelől ürügyet, hivatkozási alapot teremt arra, hogy mást ne is kelljen beengedni az együttműködők közé.
Az MSZP azt ismerte fel, hogy az Együtt így nem jelent valódi konkurenciát, de szimulálható vele az összefogás, amely látszatra kielégíti az alulról tapasztalható nyomást. A szocialista párt azért kockáztat, mert úgy véli, integráló képessége – az együttműködés kiterjesztése nélkül is – akkora, hogy választási helyzetben minden baloldali választót képes magához vonzani, hiába volt nyilvánvaló a mérési eredmények alapján, hogy a szélesebb együttműködés többet hozna, sőt önmagában az is kevés lenne. Lemondtak erről, pedig ma az ellenzéki szavazatokat összeadva még annál is rosszabbul állnak, mint áprilisban.
Amit a két párt figyelmen kívül hagyott
A demokratikus és morális elveken túlmenően a megállapodók teljesen figyelmen kívül hagytak pragmatikus szempontokat is. Így például azt a nyilvánvaló felhajtóerőt, amely a teljes összefogás láttán a rejtőzködők, illetve további bizonytalanok aktivitásában mutatkozna meg. (Érthetetlen, hogy Bajnai miért nem látja, mi az oka annak, hogy tavaly októberben sokkal népszerűbb volt, mint ma, és hogy mennyire hibás fő stratégáinak helyzetértékelése, amelynek következtében népszerűsége lezuhant.) Teljesen figyelmen kívül hagyták azt a tényt is, hogy a szimulált helyzetben az átszavazás megállapodást feltételezett a pártok között, azaz a megállapodás alapján mérte az átszavazási hajlandóságot. Ezzel szemben a kirekesztő politika felháborodást, dacot vált ki, és arra kényszeríti a kirekesztett pártot, hogy önmegsemmisítés helyett önálló megmérettetésére törekedjen. És arra kényszeríti mindazokat, akik valódi demokráciára, valódi korszakváltásra várnak, hogy a DK lépését támogassák, csakis azért, hogy ez a mentalitás is érvényesüljön helyi értékén a következő választáskor.
Jellemző, és nem véletlen, hogy a mai helyzetben a Dk mondja azt, hogy a megállapodásra bármikor nyitott, és hogy muszáj lesz megállapodni a választás előtt a közös jelöltek ügyében, az MSZP–Együtt-PM pedig azt mondja, hogy a tárgyalások részükről lezárultak.
