rss      tw      fb
Keres

Tegyük föl!




Mintegy Orbán segédcsapataként, beindult Gyurcsány Ferenc ellen az MSZP–Együtt-PM karaktergyilkos gépezete. Mivel egymással sem tudtak megegyezni, a rájuk váró kudarc miatt előre kijelölték a bűnbakot. Már több szájból harsogják: ha a DK egyedül indul a választásokon, akkor elvesznek a rájuk adott szavazatok, és emiatt nem lehet majd Orbánt leváltani.


De vajon igazuk van-e abban, hogy a DK-ra adott szavazatok elvesznek? És vajon mitől félnek jobban: ha elvesznek ezek a szavazatok, vagy ha nem vesznek el, és a DK önállóan bekerül a parlamentbe? Mert mintha lennének a közhangulat alakulásában arra utaló jelek, hogy nem fognak elveszni a DK-ra adott szavazatok. (A közvéleménykutatásokra nem támaszkodnék, mert minden eddiginél nagyobb a félelem.)


Feltételezem, az MSZP-ben arra is készül forgatókönyv, hogy a DK bekerül a parlamentbe, az MSZP–Együtt is jól szerepel, és együttesen több mandátumuk lesz, mint a Fidesznek és a Jobbiknak együtt. Tegyük föl, hogy az MSZP–Együttnek viszont nem lesz abszolút többsége, de a DK – nem feledve, hogy miféle alakulatról van is szó – nem akar vele közösen kormányozni. Tegyük föl, hogy feláll egy kisebbségi kormány, amelyet a DK kívülről támogat.


És itt jön a lényeg: miben támogatja, és miben nem? Ismerve a DK elveit, a jogállam visszaépítésében biztosan támogatná, a mutyizásban nem. Az MSZP ettől fél igazán. Számára sokkal kínosabb helyzet, ha olyan külső támogatóra szorul, aki tisztességes politizálásra kényszeríti, mint az, ha Orbán marad, és édes semmittevésben elücsöröghet a parlamentben, miközben folyamatosan mantrázhatja, hogy Gyurcsány a hibás.