rss      tw      fb
Keres

Vörösiszap-fejlemények (dokumentumok)

A Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában 2010. október 12-én (részletek)


Kolláth György: – Ez egy elsietett, alkotmánysértő, hadikommunizmusra emlékeztető lépés. Nem kellett volna a kormánynak ezt tennie. Nézzük meg az alkotmányt. A 35 szakaszának első bekezdése, ott is az i pont azt mondja:

35. § (1) A Kormány

i) az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása (a továbbiakban: veszélyhelyzet), valamint a közrend és a közbiztonság védelme érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket;

A kormánynak tehát alkotmányos feladatköre olyan rendeletet kiadni ebben a körben, ami a probléma kezelésére alkalmas és elegendő. Ehhez képest a honvédelmi törvényt módosították, értelmetlenül, fölöslegesen és alkotmánysértően. Miért? Egyébként a jogrendszerben létező elemeket kombináltak össze teljesen hibásan. Az alapvető cél, itt van előttem, a világgazdaság onlájnon olvasom: Orbán – a MAL vagyona a miénk, nem menekíthetik ki. Miről van itt szó? Nem államosításról, mert kisajátítással államosítani lehetne, de az teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett történik. Az állam azonban nem akart fizetni, nem akart tulajdonossá válni, csak az a cél, hogy a vagyont „blokkolják” és a tulajdonosokat bizonyos jogaiktól megfosszák. Ez azért alkotmánysértő, mert bár az alkotmányos tulajdont, a magántulajdont közérdekből korlátozni lehet, nagyon világos feltételeket szabott az alkotmánybíróság az ilyen korlátozás számára. A lényeg az, hogy így nem lehet.

[…]

Itt nem volt a dolog elkerülhetetlen, nem volt szükséges. Van a MAL Zrt. Részvénytársaság. Vannak kis és nagy tulajdonosai. Részvényesek tulajdonát korlátozni azért, hogy később majd valamikor megbüntethessenek néhány tulajdonost, ilyet jogállamban csinálni nem lehet. Úgy nem lehet, hogy büntetőeljárás is csak egy személy ellen van, a vezérigazgató ellen, a tulajdonosok ellen nincs. Alapvető jogelveket tettek tönkre vagy tettek próbára […] Az teljesen rendben van, ha a kormány az államigazgatás körébe tartozó területre kirendel kormánybiztost. De itt nem az államigazgatásról, hanem magánvagyonról van szó […] Ráadásul nem belső baj van a MAL-nál, hanem külső. Tehát az állam úgy akar kifarolni az őt esetleg terhelő kártérítési felelősség alól, hogy odaadja az ügyet egy kormánybiztosnak. Lehet, hogy a kormánybiztos azt fogja tenni, hogy szétosztja a vagyont a károsultak között, és leköszön. Nem tudjuk még. A jelenlegi megoldás módja vastagon alkotmánysértő. Olyan lépés, amely jogállamra, jogbiztonságra, piacgazdaságra, semmire sincs tekintettel. […] Senkit nem lehet büntetni azért, mert tulajdonos. Itt a tulajdonosok pénzéről van szó. Miért nem ordít egyetlen MAL-kisrészvényes se? Hogy kérem szépen, itt az én vagyonomat is fenyegetik! Ha ezt a MAL-lal meg lehet csinálni, mindenki másnak a tulajdonával is meg lehet csinálni. […] Ez a törvény arra irányul, hogy néhány embert bűnbaknak kiáltsanak ki, és elvegyék a vagyonát, méghozzá egy büntetőeljárás keretében. Egy büntetőeljárásban el lehet kobozni a teljes vagyont! És zár alá venni a tulajdont is csak büntetőeljárás keretében lehet. […] Ez a jogszabály nem pusztán a MAL-ról, hanem mindenki másról is szól. A kormány olyan jogokat szerez, amelyek őt alkotmányosan nem illetik meg.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!