…töprengése a reggeli kávé fölött




Oh, azok a régi szép idők, amikor a szakszervezet – ahogy Rákosi Mátyás átültette a szovjet gyakorlatot – transzmissziós szíj volt a kormány és a nép között. Mindenki szakszervezeti tag volt, a tagdíjat automatikusan vonták a fizetésből, és a szakszervezet is hirdette a központi igét.


Csakhogy közben jött húsz év demokrácia, a nép elkanászodott, a régi szakszervezetek tagjai elsomfordáltak, és vagy sehova sem léptek be, vagy új szakszervezethez pártoltak, amely képviselni akarta tagjai érdekeit.


Milyen ügyesen alkalmazkodtam ehhez a zűrzavaros helyzethez! Néhány szakszervezeti vezetőt megvettem, és amikor ellenzékben voltam, hatásosan szurkáltam velük a kormányt. De fölvirradt a nap, amikor én kerültem a teljhatalomba, és mivel rendszerető ember vagyok, zavar a zűrzavaros sokféleség.


Mert micsoda dolog például az, hogy két pedagógus szakszervezet van, és az egyik mindig piszkálódik – akárki van kormányon. A másik kezes ugyan, de minduntalan el kell táncolnom vele a balettot, mintha. Fárasztó. Testmozgásnak elég nekem a foci és a pávatánc. Persze nem mondhatok egy rossz szót sem erre a Galló Istvánnéra. Megteszi, amit megtehet. A minap is azt tanácsolta az új munkaszerződés ellen berzenkedő pedagógusoknak, hogy írják alá, majd egyenként támadják meg a bíróságon, és a szakszervezet jogi tanácsokkal fogja segíteni őket. Tudta jól, amit a pedagógusok is tudnak: egyenként könnyen elbánik velük a veretes nevű Intézményfenntartó Központ. Ezért a többségük meghunyászkodik, azt a néhány izgágát pedig kirúgják.


Jól kifundálta ez a Gallóné a tanácsát. A látszat az, mintha remekül működne a szakszervezet: dübörög a jogsegélyszolgálat. Csakhogy a szakszervezetet annak idején épp arra találták ki, hogy az egyenként könnyen elintézhető munkavállalók helyett közös fellépéseket szervezzen. Ő pedig jogi segítség ígéretével löki őket a biztos kudarcot ígérő egyéni útra. Ügyes. Mintha én találtam volna ki.


De még ezzel együtt is zavar, hogy nem lehet az összes pedagógust egyetlen (transzmissziós) szíjon rángatni. Ráadásul a látszatra is kell adni: nyíltan nem vállalhatom, hogy visszatérek a szocialista szakszervezethez. Ezért nagy ötlet a transzmissziós szíj új neve: Nemzeti Pedagógus Kar. Végre helyére kerül a mozaik egy újabb kis kockája. Az államosított közművek és iskolák közötti résbe verem be.