Újra sírva vigadhatunk: Orbán videoüzenetet küldött Merkelnek



Újra az előtt a dilemma előtt áll az ember, hogy haját tépje dühében vagy a szégyenkezve röhögjön. És megint a saját miniszterelnöke miatt.


Vasárnap este, amikor felkerült Orbán Facebook-oldalára az „Angela-köszöntő” videó, nem volt se időm, se lelkierőm elgyönyörködni benne. Hétfőn annál inkább. Elmondom, én mit láttam.



(Az üzenet szövegét lásd a lábjegyzetben)


Egy úr öltönyben és nyakkendőben kiáll egy méltóságteljességet sugalló, ám gyatrán megfestett háttér elé, hogy rövid beszédet intézzen egy hölgyhöz, aki épp nagy sikert ért el.


Ez az úr egy tízmilliós ország miniszterelnöke, a hölgy, akinek üzen, egy nyolcvanmilliós ország kancellárja. A tízmilliót az úr tette páriává Európában, a nyolcvanmillió nagyhatalmi pozícióját a hölgy erősítette meg a világban.


Ez az úr a keresztnevén szólítja a hölgyet, ami ha nem is tegező, de bizalmas viszonyt sejtet. Két hivatalos személyről van szó, két kormányfőről, s a videoüzenet sem magánüzenet, láthatólag a nyilvánosságnak van szánva, tehát akkor sem lehetne a hangja bizalmas, sőt bizalmaskodó, ha egyébként a két szóban forgó személy között volna ilyen viszony.


Valószínűsíthető azonban, hogy nincs. A kancellár nem puszipajtása a miniszterelnöknek. Ez abból is tudható, hogy az elmúlt évtizedben csak hosszas közbenjárásra szokta fogadni őt, akkor sem áll ki mindig közös sajtótájékoztatóra vele. Igaz, hogy ő maga nem bírálja a szükséges keménységgel Orbánt, de ezt a feladatot kormányának tagjai és szóvivői elvégzik. Eléggé valószínűtlen az is, hogy Merkel cuppanós csókkal honorálná az ő kedves Viktor haverjának, amikor az a náci Németország tankjaira emlékezteti a megfegyelmezésére törő német politikusokat, amikor a „német központú agyelszívást” okolja azért, mert magyarok tömegei tiltakoznak a kivándorlásukkal a politikája ellen, amikor nemcsak különadóval szedi el a német cégek pénzét (is), hanem azzal vádolja a magyar ellenzéket, hogy az fáj neki, „ha egy jómódú magyar ember zsebében marad a pénz, ahelyett, hogy egy német multihoz menne”,vagy amikor az Orbán államának pénzéből működtetett „civil” szervezetek egyike nyílt levélben azt írja Merkelnek, hogy „Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak”. Egyszóval joggal feltételezhetjük, hogy a keresztnéven szólítás és a tegezés Orbán már régóta szemérmetlen és önkontroll nélküli önfényezését és azoknak a Fidesz-híveknek a kielégítését szolgálja, akik vele együtt nagyhatalmi mániában meg rangkórságban szenvednek, és szeretnek felkapaszkodni az uborkafára.


Van azonban ennél egy még nevetségesebb (még siralmasabb) vonulata is a videoüzenetnek. Hogy ugyanis Orbán úgy beszél, mint aki annak örül, hogy Európa-reformáló nagy munkájában nem veszítette el hűséges szövetségesét, Angela Merkelt és a német kereszténydemokratákat. Ügyesek voltatok, dicséret nektek azért, hogy továbbra is velem, és csak velem közösen kereshetitek az orvosságot a közös európai haza bajaira. Nem kell részletezni, hogy ha Merkel úgy beszélne Európáról és úgy viselkedne Európával szemben, ahogy Orbán teszi, ha csak megkísérelné, hogy olyan brutálisan szakítsa ki a saját országát mindabból, amit Európa megtestesít, nemhogy három cikluson át, de egy hétig sem maradt volna Németország kancellárja. Ha Merkel állandó erőszakoskodással és szájhősködéssel úgy elszigetelné Németországot a nyugati világtól, ahogy Orbán a saját hazájával tette, akkor a nagyhatalom Németország vagy egy újabb világháború küszöbén állna, vagy Merkelt penderítette volna ki rövid úton a német választó. Aki tehát Merkelben biztosan nem azt a politikust értékelte, akinek a „bátorsága” Orbánéhoz hasonló. Arrafelé ezt a „bátorságot” annak tartanák, ami: magatartási és önismereti zavarnak és az ország súlyos veszélyeztetésének. Úgyhogy ha Merkel valakivel biztosan nem keres közösen „orvosságot” Európa bajaira, az Orbán. Közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy mint számos német kereszténydemokrata politikus, mint a teljes német sajtó, úgy Merkel is Európa betegségének és nem a gyógymódjának tartja Orbánt.


És van még valami, amiben Orbán hű maradt önmagához: a provincializmus. A Kádár-éra Kossuth rádiójának „Szív küldi szívnek szívesen” című műsorára hajazó jutalomzene, amelyet Orbán küldött Merkelnek, épp annyira árulkodik Orbán ízléséről és kultúrájáról, mint a fehérvári kislányok meghágásáról szóló spicces nótázás. Nem Brahms miatt, természetesen, hanem a szívküldizés miatt, és a videofelvétel borzalmas minősége miatt. Ennyi erővel a saját agyonhasznált focicipőjét is elküldhette volna ajándékba a német kancellárnak.


Előttem van a kép, ahogy két koalíciós tárgyalás közt Merkel elrohan, beül egy sötét szobába, hogy megnézze Orbán videoüzenetét. És elfogja a bizonyosság, hogy ha másért nem, ezért érdemes volt választást nyerni.





A videoüzenet szövege:


Kedves német kereszténydemokraták, tisztelt CDU, kedves Angela kancellárasszony,
Nagy örömmel fogadtuk itt a híreket Budapesten arról a diadalról, amelyet a most befejeződött német választáson arattatok. Fontos győzelem ez, nektek nyilván, de nekünk is az, hiszen biztatást és bátorítást jelent a jövőre nézve. Bátorítást jelent, mert arról tanúskodik, hogy bátor politikával még a súlyos európai válság körülményei közepette is ki lehet érdemelni választópolgáraink bizalmát. Gratulálok hozzá. Biztatást is jelent, mert arról szól, hogy lesz mód és lehetőség arra, hogy az előttünk álló években közösen keressünk orvosságot közös hazánk, Európa súlyos bajaira. Isten éltesse a német kereszténydemokratákat, gratulálok, kedves Angela!” Majd következik Brahms V. magyar tánca, ezzel a felirattal: „Brahms: Magyar táncok. Küldöm Berlinbe Angela Merkelnek
.”