Galamus.hu - Galamus.hu

Az Eötvös Károly Intézet Jogállamfigyelő című jelentése – szeptember

Nyomtatás

Részletek: Egyéb információk; 2010. október 14. csütörtök, 06:02; Galamus-csoport

3. oldal / 3

II. A jogállami követelmények érvényesülése

Tartalom (a vizsgált alapelvek és az alapelveknek ellentmondó konkrét jelenségek):

1. Az alkotmányvédelem, ezen belül az alapjogvédelem elért szintje nem csökkenthető (az alkotmányozásra szánt idő lerövidítése)

2. A közhatalom független intézményeinek a parlamenti többség és a kormányzat befolyásától mentesen kell működniük, csak így őrizhetik meg arcukat, a közhatalom gyakorlását pedig a valóban független intézmények folyamatos kontrolljának kell legitimálnia (bírók meghallgatása és elszámoltatása az albizottságban)

3. Fontos, hogy a parlamentáris rendszer határozza meg továbbra is alkotmányos berendezkedésünket, a kormányzat parlament előtti felelőssége és a parlamenti ellenőrzés intézményei nem gyengíthetők (a parlamenti bizottság előtti megjelenés és vallomástétel szabályozatlansága)

4. A közhatalom gyakorlása legyen átlátható, a közhatalmat gyakorló szervezetek és személyek pedig legyenek számonkérhetőek, az információszabadság elért szintje fejlesztendő, a visszalépés nem elfogadható (jogszabály-előkészítés: kibújás a közzétételi kötelezettség alól; a lobbitörvény hatályon kívül helyezése; az alkotmány véleményezésének nyilvánosságáról szóló bizottsági vita)

5. A szólás szabadsága csak az alapvető jogok védelmében, és csak arányos mértékben korlátozható, a politika befolyásától mentes sajtó és média szabadságát biztosítani kell (politikai hirdetés közlésének megtagadása; Biszku-ügy)

6. Minden ember individuumként és közössége részeként is egyenlő méltósággal rendelkezik, ennek minden állami megnyilvánulást át kell hatnia (megbízhatóság ellenőrzés színlelt vesztegetéssel; a hajléktalanok megbüntetése; a differenciálatlan büntetőpolitika önkényessége)

***

1. Az alkotmányvédelem, ezen belül az alapjogvédelem elért szintje nem csökkenthető

Az alkotmányozásra szánt idő lerövidítése

A sajtóból megtudhattuk, hogy gőzerővel folyik az alkotmányozás, és e folyamat szeptemberben csak felgyorsult. A választások után beszélt a kormányfő először az új alkotmány szükségességéről, ám ekkor még a 2012-es év második felét jelölte meg az elfogadás kívánatos dátumaként. Röviddel ezután, 2010. június 2-án Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője és Balsai István képviselő országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek be, amely már 2011. június 30-át szabta határidőként a tervezett új alkotmány „alapvető elveinek” kidolgozására, ami a normaszöveg kidolgozása és a társadalmi vita időigényét figyelembe véve 2011. végi vagy 2012. eleji elfogadást valószínűsített. Öt nappal később, június 7-én Mátrai Márta képviselő (Fidesz) módosító indítványt nyújtott be az országgyűlési határozati javaslathoz, amellyel 2010. december 31-ére hozta előre az alapelvek kidolgozásának befejezését. Ez a módosítás 2011. nyári elfogadásra engedett következtetni. Szeptember elején pedig a miniszterelnök arról beszélt, hogy az új alkotmányt 2011. kora tavaszán (bizonyos sajtóbeszámolók szerint március 15-ig) el kell fogadni. Ez a menetrend már nem ad lehetőséget a nyilvános társadalmi vitára, hiszen az alapelvek ez év december végéig készülnek el, a normaszöveg megírása értelemszerűen csak ez után kezdődik. A kormánytöbbség semmilyen indokot nem adott az alkotmányozó folyamat többszöri lerövidítésére, az pedig elfogadhatatlan, hogy az alkotmányozás valamely politikai csoport vagy politikus pillanatnyi érdekének rendelődjék alá, márpedig a többszöri határidő-változtatásra más magyarázat nem látszik.

Miközben az alkotmányozásra szánt idő szeptemberben néhány hónapra rövidült, még mindig nem kapott figyelmet az a kérdés, hogy egyáltalán szükséges-e az alkotmányos rendszer és a mögötte álló elvi alapvetések, azaz a hatályos alkotmány leváltása. Az 1989-es alkotmány alapkérdéseiben az akkor meghatározó pártok egyetértettek, ezért is szolgálhatott húsz évig a magyar demokratikus politika alapzataként. A jogok és a közhatalmi működés mércéjéül szolgáló alkotmány mindig több az alkotmány szövegénél, az időmúlás önmagában is erősíti legitimitását, az alkotmány az időben változik, magába foglalja az értelmezések és a gyakorlat újabb és újabb rétegeit.

Az új alkotmány előkészítésének ez a felgyorsulása mindamellett, hogy beszűkíti a hatályos Alkotmány védelmének lehetőségeit, nem ad lehetőséget tényleges társadalmi és szakmai egyeztetésre.

Bírók meghallgatása és elszámoltatása az albizottságban

Szeptemberben tudtuk meg, hogy az Országgyűlésnek a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogok sérelmére elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottsága bírák és bírósági vezetők meghallgatását tervezi. Parlamenti bizottságnak azonban nincs joga arra, hogy független bírákon, illetve bírósági vezetőkön ítéleteket kérjen számon. A bírósági eljárásban feltárt tények és a bírói döntések indokai az ítéletekből megismerhetők. Az albizottság elnökének e szándékát hatalommegosztás elvével és a bírói függetlenséggel szembeni durva támadásként értékeljük.

A parlamenti bizottság előtti megjelenés és vallomástétel szabályozatlansága

Az előző pontban kifejtettek ismét ráirányították a figyelmet az Országgyűlés alkotmányos mulasztására: a törvényhozó még mindig nem részletezte az Alkotmány azon szabályát, amely szerint az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni [Alkotmány 21. § (3) bekezdés]. Az Országgyűlésnek törvényben kellene meghatároznia, hogy kinek kell megjelennie a bizottság ülésén, és ott milyen kérdésekre kell, illetve milyen kérdésekre nem kell felelnie. A mulasztás közvetlen következménye, hogy a bizottságok meghívásának olyanok sem tesznek eleget, akik mint jelenlegi és/vagy közelmúltbeli közhatalom-gyakorlók minden alkotmányjogi érvelés szerint kötelesek lennének az Országgyűlés ellenőrző tevékenységét segíteni. A mulasztásos helyzet fenntartása senkinek sem kedvez: nincsenek szabályok, amelyek védenék a megjelenésre kötelezetteket attól, hogy például magukat bűncselekmény elkövetésével vádolják, és nincsenek szabályok, amelyek a közügyek országgyűlési bizottságok útján való felderítését lehetővé tennék, hiszen a megjelenési, adatszolgáltatási kötelezettség nem körvonalazott és nem is kikényszeríthető. A zavaros helyzet csak rövidtávú politikai érdekeket szolgálhat, valójában sem a „megidézettek”, sem a bizottságok hatékony működése szempontjából nem jó.

a). Jogszabály-előkészítés: kibújás a közzétételi kötelezettség alól

Nyilvánosságra került a kormány törvénytervezete a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről. Ennek legfontosabb része a jogszabálytervezetek véleményezésének biztosítása, és ennek érdekében a tervezetek szövegének a nyilvánosságra hozatala. Mindez nem újdonság. Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény (Eitv.) már fél évtizede biztosítja – legalábbis a norma szintjén – a jogalkotás átláthatóságát a tervezetben leírtakhoz hasonló módon, amit a jogalkotó talán nem olvasott el. A tervezetek kötelező internetes nyilvánosságra hozatala, a véleményezés lehetősége és a véleményekről kialakított minisztériumi álláspontról készített összefoglaló közzététele már 2005 óta kötelező Magyarországon. Azonban – ahogy eddig is – a törvényi kötelezettség nem biztosítja, hogy a közzététel és az érdemi véleményezhetőség valóban biztosított legyen. Ez a tervezet sem teszi kikényszeríthetővé a közzétételt, nem fűz semmilyen jogkövetkezményt az elmaradásához. E nélkül semmilyen érdemi változást nem hozna az új jogszabály. A törvény hatályát meghatározó rendelkezés csupán a minisztériumokban készülő tervezetekre szűkíti le a közzététel kötelezettségét, így véleményezhetetlen maradna minden olyan jogszabály, amelynek előkészítése nem minisztériumban történik. A törvény ezzel kibújást engedne a közzétételi kötelezettség teljesítése alól: annak a törvénynek a tervezetét, amelynek a véleményezhetőségét a kormány valamiért nem kívánja biztosítani, egyszerűen egy kormánypárti képviselő nyújtja majd be a jövőben is.

b). A lobbitörvény hatályon kívül helyezése

Ugyanez a tervezet szól a lobbitörvény hatályon kívül helyezéséről. Ez a törvény azt hivatott lehetővé tenni, hogy a közhatalmi döntés befolyásolását célzó üzletszerű érdekérvényesítésről a nyilvánosság értesüljön. A szabályozás célja, hogy átláthatóvá tegye, mely gazdasági érdekcsoportok milyen célok érdekében keresik fel a hatalom gyakorlóit. Kétségtelen, hogy a törvény rendelkezései nem érvényesülnek kellő mértékben, ám a törvény hatályon kívül helyezésével a jogrendszerből úgy kerülne ki a fenti célt szolgáló jogi eszközrendszer, hogy ahelyett mást hoznának létre.

c). Az alkotmány véleményezésének nyilvánosságáról szóló bizottsági vita

Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság ülésén készült jegyzőkönyv szerint heves vita alakult ki arról, hogy a véleményezésre felkért társadalmi szervezetek által megküldött álláspontok milyen feltételek mellett hozhatók nyilvánosságra, illetve egyáltalán nyilvános adatokról van-e szó. Bár a bizottság végül a nyilvánosság mellett döntött, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a bizottság kormánypárti elnöke és egyik alelnöke a legkülönfélébb érvelési technikákkal kívánta elzárni a nyilvánosság elől a bizottsághoz beérkező anyagokat. Míg a bizottság elnöke, Salamon László a szerzői jogok védelmére és a vélemények döntés-előkészítő státusára tekintettel érvelt a nyilvánosság kizárása/korlátozása mellett, addig Mátrai Márta különleges személyes adatként tekintett a szakértői véleményekre.

5. A szólás szabadsága csak az alapvető jogok védelmében, és csak arányos mértékben korlátozható, a politika befolyásától mentes sajtó és média szabadságát biztosítani kell.

a). Politikai hirdetés közlésének megtagadása Az önkormányzati választási kampány finisében történt, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók megtagadták egy politikai párt cigányokat sértő választási hirdetésének leadását. Az ügyben az Országos Választási Bizottság és a Legfelsőbb Bíróság is határozott, mindkét döntés szerint le kell adnia a műsorszolgáltatóknak a hirdetéseket. A döntések – amellett, hogy kritikusaik szerint nem veszik figyelembe a közösségek méltóságát, illetve a közszolgálati média alkotmányos értékeket közvetítő funkcióját – rámutatnak arra, hogy a választási kampányban milyen bonyolult kapcsolat áll fenn a választók megnyerését célzó véleménynyilvánítás és a műsorszolgáltatókat illető sajtószabadság között. A közszolgálati műsorszolgáltatónak ugyanis úgy kell alkotmányos értékrendű műsort sugároznia, védenie mások méltóságát, és közben biztosítani a politikai szólás lehetőségét, hogy egyúttal a versengő jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségét is garantálnia kell, a kampányba nem avatkozhat bele. A döntések a pozitív jognak megfelelnek ugyan, de figyelembe kell venni, hogy azok a szabályok, amelyekkel megalkotásukkor (a kilencvenes években) a szóláskorlátozással szembeni és amelletti érdekeket megkísérelték kiegyensúlyozni, nem biztos, hogy a mai helyzetben is érvényes megoldásra vezetnek. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a választási kampányban az esélyegyenlőség, a szólásszabadság, a személyek egyenlő méltósága és a közszolgálatiság értékeit a kilencvenes évek óta szerzett tapasztalatok fényében újra mérlegeljük, és ha szükséges, módosuljanak az ezeket kiegyensúlyozó szabályok.

b). A Biszku-ügy

A tartalom alapú szóláskorlátozást rendkívül veszélyesnek tartjuk, ennek igazolására a szeptemberi hónap is szolgál egy esettel. Egy, még júniusban elfogadott Btk.-módosítás nyomán a nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tagadása vagy kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése is bűncselekmény lett, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Biszku Béla, volt belügyminiszter egy interjúban 1956-ot ellenforradalomnak, a megtorlásokat pedig jogszerűnek nevezte. Szeptemberben kiderült, hogy a volt belügyminisztert e nyilatkozata miatt indult büntetőeljárásban már meg is gyanúsították. Ezen eset kapcsán meg kell ismételnünk: a történelmi tények értékelésével kapcsolatos nyilatkozatok büntetése a büntetőjogi történetírásnak ágyaz meg. A szabályozás és az eset furcsasága, hogy ugyanaz, aki a cselekedetéért magáért nem büntethető, büntethető azért, amit e cselekedetről gondol.

6. Minden ember individuumként és közössége részeként is egyenlő méltósággal rendelkezik, ennek minden állami megnyilvánulást át kell hatnia.

a). A megbízhatóság ellenőrzés színlelt vesztegetéssel

A szeptemberi hónapban a belügyi dolgozók - rendőrök - méltóságát érintő javaslat látott napvilágot, amely szerint ezen személyek megbízhatóságát akár színlelt vesztegetési kísérlettel is ellenőrizhették volna. Ez minden bizonnyal sértette volna az érintettek tisztességes eljáráshoz való jogát is. A szakszervezetek tiltakozása miatt a belügyi tárca sajtóhírek szerint visszavonulót fújt, a tervezett szabályokat nem a fentiek szerint fogják megalkotni. Az érdekképviselet véleményének ilyen figyelembe vétele pozitívumként értékelendő.

b). A hajléktalanok megbüntetése

A Belügyminisztérium egy másik törvénytervezete, amely az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosításáról szól, az önkormányzatoknak arra adna lehetőséget, hogy a közterületet nem rendeltetésszerűen használókat szabálysértési bírsággal sújtsák. A tervezet indokolásából az is kiderül, hogy a szabályozás célja a hajléktalanok távol tartása a közterületektől: „a törvényi felhatalmazás alapján az önkormányzat lehetőséget kap a rendeltetésellenes és engedély, megállapodás nélküli használat (pl. a közterületen történő ‘lakás’, ‘alvás’) szankcionálására.” Az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat indokolásában ez a mondat már nem szerepelt, a normaszöveg azonban, amelyet indokolt, igen (T/1245). A javaslat így továbbra is biztosítaná az önkormányzatok számára a hajléktalanok megbüntetésének lehetőségét. Az emberek egyenlő méltóságát durván sérti az a megközelítés, amely a hajléktalanokat a társadalom konszolidált életvitelű tagjainak terhes, deviáns személyekként kezeli. A kormány egy szociális problémára felelne büntetéssel, és azokat sújtaná, akiknek segítségre lenne szükségük.

c). A differenciálatlan büntetőpolitika önkényessége

A szabálysértésről szóló törvény nemrégiben elfogadott módosításának eredményeként e hónapban már rendszeresen szembesültünk azzal, milyen aránytalan megtorlásokhoz vezet, ha elzárással sújtják a kis értékű lopást, rongálást elkövetőket. Az új szabályok alapján kattant bilincs annak a három 15 éves lánynak a kezén, akik bizsut loptak egy belvárosi üzletből, de zárkába került az az etyeki idős asszony is, aki a helyi kisboltból hazafelé tartva letépte a kormánypárt egyik jelöltjének választási plakátját. Ezek az esetek plasztikusan mutatnak rá arra, hogy a keménykezű kormánypárt differenciálatlan büntetőpolitikája sem más jogsértő cselekmények szankciójával, sem az elkövetett cselekmények súlyával sincs arányban; alkalmazása így önkényes, ezért súlyosan sérti az elkövetők emberi méltóságát.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!