Szobrocska-döntögetés



Magam is osztom a Szolidaritás Orbán-szobordöntő performansza kapcsán – különböző okokból és oldalakról – fintorgók alapvetően közös érveit. (Tényleg csak zárójelben, de hadd jegyezzem meg az egyik legfontosabbat: a finnyáskodó önérzetességre a Fidesznek van a legkevesebb oka. Baloldali politikusok évek, lassan évtizedek óta „szerepelnek” a különböző jobboldali demonstrációkon, amelyeken finoman szólva nem tisztelték az érintettek méltóságát – és soha egyetlen konzervatív, fideszes stb. nem határolódott el tőlük. Ez bizony elgondolkodtató különbség a „két oldal” között!) Hadd tegyem hozzá, még miért gondolom, hogy nem volt szerencsés ötlet az 56-os hagyományra építő szobordöntés. Diktátorok, önkényurak letűntekor gyakran estek szobraik a népharag áldozataivá. Ezekben az esetekben azonban a később porba hullott emlékművet az autokráciák állították, nem az ellentüntetők. A Szolidaritás szervezői viszont most maguk emeltek egy hungarocell-Orbánt, csak azért, hogy ledönthessék. Fontosabb dolog ez annál, minthogy legyintsünk rá. Az Orbán-rendszer ugyanis önkény-rezsim, de nem Rákosi-rendszer, amelyet a Sztálinra hajazó szoborral sugalltak. Félelmetes a demokratikus jogállam leépítése, de a rendszer, amiben most élünk nem azonos semelyik korábbi diktatúrával, éppen egyes régi elemek újrakombinálása teheti hosszabb életűvé és nyomasztóvá. Nem gondolom például, hogy Orbánnak tetszene, ha életében szobrot állítanának neki (más kérdés, hogy rajongó hívei között bizonyosan akad, aki hajlana efféle hajmeresztésre), ez a rezsim – legalábbis egyelőre – más típusú jelképekbe merevíti önmagát.


Az önkény-rendszerek szívesen emelnek maguknak ilyen-olyan emlékeket, alkotnak szimbólummá váló intézményeket, amelyek e rendszerek törvényszerűen bekövetkező összeomlásakor könnyen válnak a rendszerváltók haragjának célpontjává. A szobrokat ledöntik, a jelképeket festékkel öntik le stb. stb. Hogy lesz-e ilyesmi majd-majd valamikor, amikor ez a rendszer is átadja a helyét egy újnak, nem tudjuk, attól függ, ez a folyamat hogyan megy végbe. (Az 1989-es rendszerváltás sem forrt össze a „nép”-harag által foganatosított szobordöntésekkel.)


A Szolidaritás akcióját ezért éreztem túllövésnek a célon, amelyet még az erőteljes figyelemfelkeltés szándéka sem indokol eléggé. Kevéssé tekinthető ebben a formában a rendszer képtelenségeire és önkényes jellegére adott megfelelő válasznak a szobrocska-döntögetés. Arról nem is beszélve, hogy csak még jobban feltüzelte Orbán fanatikus híveit. A fideszesek között sokan vannak, akik Orbánra már nemcsak politikai vagy szellemi vezetőként tekintenek, hanem személyes sérelemként élik meg a miniszterelnök bírálatát, ekként is tekintenek rá, az ezzel együtt járó érzelmi reakciókkal együtt.