rss      tw      fb
Keres

Jó, hogy még vannak okos emberek




Horn Gábor végre megmondja a tutit: „Az Orbánék által kínált ziccereket figyelni kell s élni velük.” Teljes mértékben igaza van, amikor azt írja, hogy Orbánék – akárcsak a múltban – most is követnek el baklövéseket. „Kósa elképesztő megszólalásaitól kezdve…, Kövér rendeleti kormányzásra bejelentett igénye… S akkor még nem szóltunk a… nem létező labdarúgás eszelős mértékű támogatásáról, a munkaversenyben épülő, s majd üresen kongó stadionokról, a harmadvonalbeli csókosoknak kiötölt trafikmutyiról…. Ahogy lényegében kihasználatlanul maradt az iskolakezdés...”


És igaza van abban is, hogy „ha nincs ellenzéki kapacitás, amely szellemesen és széles eléréssel bemutatja mindezt, akkor ezek a ziccerek kihasználatlanul maradnak”.


Nem tudom, hogy Horn Gábor hová sorolja magát. Én eddig ellenzéki politikusnak gondoltam. Ellenzékinek, hiszen szemben áll mindennel, amit a mostani kormány képvisel, és politikusnak, hiszen évekig volt az SZDSZ Országos Ügyvivői Testületének és Országos Tanácsának tagja, hét éven át pártja kampányfőnöke, 1994-től 2010-ig országgyűlési képviselő, Medgyessy és Gyurcsány kormányában pedig hat éven keresztül államtitkár. Most pedig a honlapja szerint a közpolitikával foglalkozó Republikon Intézetet fenntartó Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke.


Nos, ha ellenzéki is, politikus is, és ilyen tisztán látja, hogy mi a baj, mit csinál három éve? Miért nem hallottam tőle semmi olyat, ami „szellemesen és széles eléréssel” kihasználta volna a ziccereket. Nem emlékszem, hogy Horn Gábor szellemesen megsemmisítő bon mot-ival lett volna tele az internet a földmutyi, a trafikmutyi, a rokkantak megnyomorítása, az iskolák múltba vezetése vagy az újmódi államosítások kapcsán.


Én is örülnék annak, ha az ellenzék ki tudná használni a Fidesz nyújtotta ziccereket, és nap mint nap a fogamat szívom, hogy már megint kihagytak egyet. De hogy ezt pont olyasvalaki kéri számon másokon, aki hosszú pályafutása során semmilyen emlékezetes politikai teljesítményt nem mutatott föl, és még ebben a cikkében is adós marad akár egyetlen ziccer kihasználásával, némi visszatetszést kelt bennem.





A szerk. megj.: Egy további részlet Horn Gábor írásából. A választóknak…


„Igazuk volt, amikor elküldték Antallékat, mert modern, nyugatias országot és nem kakastollas retrót akartak ide. Igazuk volt, amikor Horn Gyula kormányát s minket, liberálisokat menesztettek, mert túl sok volt már az etatizmus, Tocsik Márta, egyebek; ráadásul hiába stabilizálta a Bokros-csomag az országot, sokan érezték magukat a veszteseinek.


Igazuk volt, amikor elküldték Orbánékat 2002-ben, mert nem féktelen korrupciót („a bejgli árát sem illik megkérdezni”), nem koronaúsztatást és Nemeskürty Istvánt, hanem modernizációt reméltek a fiatal demokratáktól.


Igazuk volt 2006-ban is, mikor először adtak második felhatalmazást a Fidesz „rosszabbul élünk, mint 4 éve”, alapvetően hazugságra építő kampányával szemben. S igazuk volt végül akkor is, amikor 2010-ben jól elzavartak minket és a szocialistákat, hiszen a gyurcsányi ámokfutás, a mi belső kudarcaink, 2006 emberi jogi sértései, a félbehagyott reformok, a nokiásdobozok, mind-mind egyként is elegendőek lettek volna a bukásunkhoz.”