rss      tw      fb
Keres

Kenya: ami vérforraló



A szerk. megj.: Az alábbi kenyai beszámolóban foglaltaknak nincs nyomuk sehol a világsajtóban. A CNN, és nyomában számos világtelevízió, pénteken tette közzé az áruház zártláncú hálózatának felvételét, amely a nairobi Westgate Mall ellen szeptember 21-én elkövetett terrortámadás első napján készült. A CNN továbbra is nyitott kérdésekről beszél: nem ismert, hogy az al-Shabaab nevű, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló szomáliai iszlamista lázadószervezet hány tagja vett részt a támadásban, nem tudni, mi lett velük, öngyilkosok lettek, megölték vagy elfogták őket. Még mindig csak a kenyai hatóságok információja áll rendelkezésre, amely szerint négy vagy hat támadót megöltek, tizenegyet elfogtak. Obama elnök ugyancsak péntek hajnalban figyelmeztette Ugandát, hogy szomáli terroristák közelgő terrortámadása fenyegeti, ahhoz hasonló, mint ami a szomszédos Kenyában a bevásárlóközpontban történt.




Kenyában élő barátnőmtől az alábbi híreket kaptam a Nairobiban történt terrortámadásról (lásd korábban: Merénylet után – üzenetek Nairobiból). Azt a címet adta a levelének: Vérforraló!


Pénteken késő este az egyik kenyai nemzeti csatorna bemutatta, mi is történt valójában , mert feldolgozták a térfigyelő kamerák felvételeit. Minderről persze nagy valószínűséggel tudtak a kenyai katonai, biztonsági erők is, hiszen a hír szerint már másnap bevették a térfigyelő kamerák helyiségét.


A megmásíthatatlan igazság: NEM 10–15 al-Shabaab-tag tört be az áruházba, hanem négy. Négy férfi szállt ki a kocsiból gránátokkal, fegyverekkel. Berontottak, és robbantottak. Kétfelé váltak, a szupermarketben kezdték. Kettő ott ölt, kettő máshol. A hírekkel ellentétben, nem érkezett korábban előttük senki, se nő, se fehér nőnek öltözött fekete szakállas férfi. Négyen voltak, nem többen. Mentek és lőttek, kíméletlenül. Muszlimokat is, akiknek végül ahogy tudtak, segítettek – miután már szitává lőtték a karjukat, kilőtték a szemüket stb.


Megkezdődött a mentés: mindenütt civil fegyveresek, Vöröskereszt, százszámra viszik ki a vásárlókat, sérülteket, pánik.


Közben azonosítják a négy támadót, a halvány képek ellenére is megvan a nevük, felismerhetőek, körözöttek.


És itt ért véget a történet. Az első nap estéjén a támadók megbújtak egy raktárszobában. Együtt, mind a négyen. A vezérük időnkét kiles, kisétál, felméri a terepet, merre menekülhetnének, ezalatt a többi megmosakodott és imádkozott. Visszajött a vezér, ekkor észrevették és elfordították a kamerát, de mivel sehol nem tűnnek fel később, egész biztos hogy kimenekültek a többi menekülővel együtt.


A hírekkel ellentétben: egyetlenegyet sem kaptak el – ezért nem mutattak be róluk képet. Azokat is elengedték, akiket a repülőtéren elfogtak, mert nem közülük valók voltak. A fehér özvegyről azt mondták, itt volt, elkapták, sőt egy angol hír szerint megölték: nem volt itt, évek óta nem volt Kenyában, nem látták.


És hogy azután mi történt?


NEM voltak túszok, a hírekkel ellentétben a támadók nem ejtettek túszokat, nem fosztottak ki semmit. A támadók már az első nap, éjféltájt leléptek, elpárologtak. „Mivel nem lehetett tudni”, hol vannak, az épület teli volt kenyai katonával, speciális alakulattal, rendőrrel stb. És jön a kamera: bemasíroz egy tucat kenyai katona a boltba. Mintha sétálnának – hát így mennének neki a terroristáknak? Az egyikük felinteget a kamerának. És egy idő után kisétálnak: teli bevásárló szatyrokkal! Megállnak a mobiltelefon-polc előtt, mindenki elvesz magának egyet, és beszélgetve kimennek.


Egy másik katona a széfet nyitogatja – sikertelenül.


Közben szintén kenyai alakulatok ellepik az ékszerboltot és mintegy 50 millió forint értékben ékszereket rabolnak.


És eljött a harmadik, utolsó nap. Egész Kenya egy emberként ad több ezer liter vért, drukkol a kenyai erőknek, összedob 200 millió forintot adományra, teát főz a katonáknak, éjjel-nappal a tévét nézzük, zeng a nemzetközi hír a terrortámadásról, valamiről, ami szűk 6 óra alatt lezajlott. Közben érkeznek a hírek, hogy a túszok így meg úgy, a fiatal indiai apuka sokkot kapott kétéves bennrekedt kisfia miatt.


Miközben a támadók már 30 órája leléceltek. Bizonyított. De éjjel még tart a lövöldözés, sőt másnap is, harmadnap is, negyednap is. Jön a hír, hogy a támadók matracokat gyújtottak fel, megtévesztésből. Meg hogy a kenyai erők már az ellenőrzésük alatt tartják az emeleteket, hogy rendkívül érzékeny és óvatos a mentés folyamata, de a túszok jól vannak. Hát persze, ha túszok nincsenek is – vannak emberek, akik bent rekedtek, de az utolsó is kijutott már másnap.


A kamerák utolsó felvételein látni és hallani, hogy a katonák ott ülnek az egyik kávézóban és tökrészegen beszélnek: adj még italt! Még italt! Kifosztották a boltokat, robbantottak, felégettek, emeletek szakadtak le, a biztonságiak úgy hívták: a végső leszámolás, majd a negyedik napon bejelentették: győztünk!


De ki ellen? A fantomellenség ellen? Akik fosztogattak? Akik észrevétlenül kijöttek egy egész ékszerbolttal? Akik állítólag kijelentették a vásárlóknak: azért jöttünk, hogy öljünk, mert ti is megöltétek az anyáinkat és a gyerekeinket?


Nem volt túszejtés, nem volt rablás, az egész hat óra alatt lezajlott, a komplexum épségben állt. A maradék 49 órában a kenyai erők robbantottak, gyújtogattak, a parkoló kocsikra zuhant a fél épület, az anyagi kár hatalmas.


Minden további hír nem igaz: nem öltek meg támadót, a kenyai katona nem a harmadik nap harcaiban halt meg.


Most már érthető, miért titkolóztak, miért nem engedtek közel kamerát, miért nem oltották a tüzet órákon át, miért érkeztek ellentmondó hírek. Kellett a felhajtás, a pánikkeltés, és a végén az ováció.


Ám: Ruto, kenyai alelnök eljöhetett Hágából, még épp időben, meleg volt a helyzete, mert a tanúkat megvesztegették. Volt, aki vállalta, hogy tanúskodik, de csak a színfalak mögött. Nem tudok a sorsáról.


Az országot terroristák tartják a kezükben! Vannak háttéremberek persze, akiknek a támadások közben telefonáltak, van anyagi támogató is, van autótulajdonos is: a megtalálójának másfél millió a jutalma, felismerhető a következőkről: férfi, középsötét a bőre, 182 centi, és folyékonyan beszél szuahéliül... Hát ezekkel a tulajdonságokkal egyszerűen valóban összetéveszthetetlen mással itt Kenyában...


A műsor után az ember, merő tudatzavarból, hajlamos rá, hogy átálljon a támadók oldalára, akiknek feltehetően sejtelmük sem lehetett a következő három nap eseményeiről meg arról, hogy a négy ember közül „hatot kivégeztek és kilencet elkaptak”. A bolttulajdonosok sírnak a kár miatt, egyikük nevetett csak, aki értéktelen műanyag bizsukat árult, az ő boltja hiánytalanul megmaradt.


A támadás óta érezzük, hogy borzalmas hazugságokkal traktálnak tartanak minket, túl sok a titok, az egymásnak ellentmondó információ, a válasz pedig mindenre az volt, hogy a titkosszolgálatot azért hívják titkosszolgálatnak, mert az információkat titokban tartja.


Kérdés, mi lesz a hazaszerető, a katonákért imádkozó kenyai pórnép reakciója.