rss      tw      fb
Keres

A világ baseballdöntője – 2013



Október 23-án helyi idő szerint este 8 óra 7 perckor a bostoni Fenway Parkban kezdetét vette az idei baseball-szezon döntője. A döntőt ebben az évben az American League győztese, a bostoni Red Sox a National League győztesével, a St. Louis Cardinals csapatával játssza. Addig küzdenek egymással, amíg az egyikük el nem éri a negyedig győzelmet.


Ebben az évben elmarad a Galamus napi szintű tudósítása*. Mivel az ESPN beszüntette európai sportközvetítéseit, ha akarnám, sem tudnám végigkövetni a meccseket. Maradna az internet, ami egyre jobb grafikus közvetítést ad, de ezúttal ott is elmarad a szurkolás.


Ráadásul a főszerkesztő asszony erősen hangulatember, ha mondhatok ilyesfélét, és számomra úgy tűnik, hogy még mindig nem tudta megbocsátani Shane Victorinónak, hogy 2012-ben hátat fordított a Philadelphia Phillies csapatának. Először a Dodgers színeiben pompázott, majd a 2013-as szezonra vörös zoknit öltött, és a Red Soxhoz szegődött. Áruló – kétség nem férhet ehhez a megállapításhoz. Én is hasonlóan vélekedek, csapatáruló, tehetem hozzá, mert manapság annyiféle áruló létezik a világban. Vannak dolgok, amiket a mi időnkben nem tett meg az ember. Így nem szegődött el a Philliestől a Red Soxhoz. Nem mintha a zokni színe lenne szemünkben vörös posztó, az olyan, amilyen, nem sans culotte-, nem is komenista szimbólum. Igazi amerikai egyszerűség. Úgy történt, hogy az elődcsapat játékosai vörös zoknit viseltek, mivel Chicagóban volt használatban a fehér zokni. Azt hiszem, a vörös mosása nem volt olyan költséges. Persze a Red Sox sohasem volt szívbajos, ha csapatárulásról volt szó, a legnagyobb amerikai játékoslegendát, Babe Ruth-t a Red Sox tulajdonosa százezer dollárért adta el a múlt század tízes éveiben a rivális New York Yankeesnek.


Szóval Shane Victorino hátat fordított a Philliesnek. Pozíciója, nem fognak meglepődni ezen, right fielder, tehát ha támadnak, akkor üt, ha védekeznek, akkor valahol a jobb szélen gyűjti be, ha tudja, az arra járó labdákat. Ebben a szezonban nem nagyon ment neki. Hiába énekelték neki a Fenway Park szurkolói Bob Marley Three Little Birds című dalát, majdhogynem egyenest sem tudott ütni idén Victorino. Aztán eljött az „elődöntő” – a Red Sox a detroiti Tigrisekkel játszott, amikor a hetedik inning második részében, 2:1-es Tigris vezetésnél, mindhárom ponton állt már egy Red Sox játékos, és Victorino következett ütésre. Ez mindig izgalmas pillanat a látszólag dögunalom játékban. A tömeg dúdolta a Three Little Birds dalt, mert ugyebár három kis vörös-zoknis madárka volt kint a Tigrisek térfelén, és ilyen helyzetben a home run ütés „grand slam”, vagyis 4 pontot ér.


Victorino – most mondjuk azt kissé slamposan, hogy nomen est omen – magabiztos volt, nem remegett a keze. Az első dobást elkapta, ütése a pálya bal oldalán suhant át a nézőtérre, egy boldog szurkoló kezében landolva. Grand slam – mind a három kismadár és Victorino jómadár pontot érő befutással 5 : 4-re alakították az eredményt. Ezzel jutott be a Red Sox a döntőbe, amelynek első meccsét kezdik most Bostonban, a Fenway Parkban.



Victorino és a társak a grand slam-ütés után – Facebook

Az ellenfél, a St. Louis Cardinals nem akárki. Vörösek ők is, akár a Red Sox. Én csak vörösbegyeknek hívom őket, bár tudom, nem azok, hivatalos nevük az ornitológus bikkfanyelven: vörös kardinális pinty. Mezükön egy sárga baseballütőn két vörös madárka ül, néha csak egy, meg nem tudom, mondani, mit jelentenek ezek a madarak. Arra gondolok, hogy innen ered az a Midwes régióból származó amerikai mondás, hogy láttam már baseballütőn vörösbegyet. Hol egyet, hol kettőt. Annyi bizonyos, hogy ezek a pintyek a (Budweiser) Busch stadionban játszanak, két nap után, 26-án, ide vonul át a mindent eldöntő döntő. Csak hogy elképzelésünk legyen arról, milyen a nézettségük: ebben a szezonban minden hazai mérkőzésükre átlagosan 42 ezer ember látogatott el. Ez 81 mérkőzést jelentett a főszezonban.



A „vörösbegyek” – Facebook

Mi várható ettől a döntőtől? Fordulatok bizonyosan. Néhány izgalmas perc. Jósolni nem szeretek, de megtöröm ódzkodásomat, mivel itt Budapesten a varjakat és szarkákat kémlelő augurjaim azt jósolták, hogy ezúttal a két pinty nyer a három madár ellen, mert a renegát Victorino csapatárulása mégsem maradhat méltó válasz nélkül. Ha pedig mégsem így lesz, elkönyvelhetjük, hogy változtak az idők – vannak dolgok, amelyek méltó válasz nélkül maradnak. Ez – és nem kevesebb – a tétje a 2013-as szezon baseballdöntőjének.





Hanák András ügyvéd



Első utóirat:


Az első mérkőzést 38 345 néző előtt a Red Sox nyerte 8:1-re. A vörösbegyek tőlük szokatlan módon sokat hibáztak, ezt használták ki a vörösharisnyák. Talán túl hideg volt az este Bostonban. Tudósítóink szerint Minneapolis – St. Paulban már a hópelyhek is megjelentek. A második mérkőzésre csütörtök este kerül sor ugyancsak Bostonban. A java még hátra van.



Második utóirat:


A második mérkőzésen fordult a kocka, a Cardinals 4–2-re legyőzte a Red Sox gárdáját. A mérkőzés a Galamus szerkesztőségének ideje szerint 5 óra után néhány perccel fejeződött be. Izgalom és fordulat már volt szép számmal. Ezekről majd a hétvégén adunk rövid összefoglalót. Mert mint jeleztük, a java még hátra van. Az nyer, aki először jut el a negyedik győzelemig.




* A 2012-es beszámoló-sorozat a világ baseball-döntőjéről.