rss      tw      fb
Keres

Történet a végekről




Soroksáron jártam, házszentelőn. És örülök, hogy elmondhatok egy jól végződő roma történetet. Azaz a házszentelő csak egy folyamatnak a vége, egyúttal valami újnak a kezdetét is jelenti. Adja isten, főleg a történet szereplői, hogy jó legyen a folytatás is.


A Kovács családról van szó. A hatodik gyerek koraszülötten jött a világra, hihetetlen, de 77 deka volt, és az orvoslás csodája – főhajtás doktorok és nővérek előtt –, hogy sikerült életben tartaniuk és fölerősíteniük. És azt mondták, egészséges lesz.


Ám a babát a család nem vihette haza, mert a védőnők nem engedték abba a düledező, egészségtelen házba, bútor nélküli szűk helyre, ahol a fiatal pár az öt gyerekkel lakott; a legnagyobb 14 éves. És ahol sűrűn futkároztak az egerek is.


Nagy volt a bánat. Gabriellát, a legkisebbet, akire már mindegyik testvér nagyon várt, nem engedik haza! Az anya kétségbeesetten ment a roma önkormányzathoz, segítség kellene, hogy rendbe hozhassák a házat, egyedül nem megy, munkájuk már régóta nincs. (Azóta a férjnek van, közmunkás lett.) A babáért kellett elsősorban élhetővé tenni a házat, de a nagyobb gyerekek kedvéért is, akik megszenvedték, hogy olyan helyen laknak, ahová nem lehet elhívni barátnőt, osztálytársat, senkit.


Bokor Sándor, a XXIII. kerületi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke (én csak jókat hallottam róla) jó helyre fordult segítségért, mivel az önkormányzat a saját erejéből nem tudta volna Kovácsék gondját megoldani. Fölkereste a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), tudják, akiket igen keresztényietlen módon kiebrudalt a kétharmados hatalom az egyházak köréből... Iványi Miklósnak, szintén lelkész, és kilencgyermekes apa, van egy pompás brigádja, összesen közel harminc ember, mindenhez értenek, mindent megjavítanak, társadalmi munkában.


Megindult az összefogás, hogy a Kovács család méltó körülmények között éljen, és hogy a család együtt lehessen. Iványi Miklós brigádjának mások is segítettek, önkéntesek, a gyülekezet tagjai és természetesen maga a család, mindenki együtt dolgozott. És az egérjárta, nyomorúságos tanya helyén ép, hófehér falak, jól záródó, szigetelt ablakok, meleg víz, ágyak, székek, asztalok és még egy számítógép is.


Iványi Gábor a 90. zsoltárt idézte, majd Gábriel angyalt, aki az öröm üzeneteit hozza az Ó- és az Újtestamentumban is, és a kis Gabriellát, aki az öröm üzenete, mert hazajöhet és együtt lesz a család. Aztán megáldotta a házat, ajtót-ablakot, mindent külön-külön, és a kályhát is, hogy jó meleget adjon...


Ez mind nagyon szép, a szívünk is megmelegedett. Csak az a kérdés, és ez a segítők közül ott többekben is fölmerült, hogy meddig tartható ez a szép állapot. Ha a gyerek hozzászokott a futkározó egerek látványához, vagy eltaposott egyet és arrébb rúgta (egy szemtanú mesélte a korábbi állapotokról), akkor lesz-e eléggé vonzó a tisztaság és a rend ahhoz, hogy érdemesnek találják megőrizni, vigyázni rá. Talán lehetséges, mert nagyon akarják. Ezt mondták. A gyerekek elég jól tanulnak, a nagylány, nyolcadikos, ruhatervező szeretne lenni, már rajzol terveket, erős ez a vágya. Van már barátja is, a fiú néhány évvel idősebb nála, segít neki a tanulásban. Csak aztán nehogy hamari házasság legyen, és a lány ejtse a továbbtanulást...


Nem tudom, hogyan alakul majd. Kellene nekik segítő, aki legalább időnként odalátogat. Ha már ilyen társadalmi összefogás volt, nem lehet őket csak úgy magukra hagyni. A láthatóan erős családi összetartás is segíthet. Amikor az anyát megkérdezték, mi hiányzik neki még ebből a házból, nem egy használati tárgyat, bútort, ilyesmit mondott, mint várni lehetett volna, hanem azt, hogy a kicsi hiányzik már csak, a Gabika. Két hét múlva engedik haza. Később a nagylánytól kérdezték, hogy van-e valami, amitől fél vagy tart a jövőre nézve, azt mondta, csak attól, hogy a kicsi, ha hazakerül, nehogy beteg legyen vagy valami baja essék. Nehezen hinném, hogy ilyeneket ravaszságból mondanának. Talán valóban új vagy megújult élet kezdődhet számukra.


És akkor gondoljuk meg, hány és hány család van olyan helyzetben, és valószínűleg még jó ideig marad is, mint Kovácsék voltak. A MET nem lehet mindenütt jelen, bár sok mindent megpróbál.