A fideszes rablógazdaság



Debreczeni József: A fideszes rablógazdaság, de.hukönyv Kft., 2013, 248 oldal, 3486 Ft.


A könyv elő- és utószava, illetve tartalomjegyzéke





Az olvasóhoz


Két éve – 2011 őszén – jelent meg A politika fertője című könyvem, amelyben a magyar pártfinanszírozás törvénytelen működését mutattam be. A részleteket és az egészet. Számba vettem a pártok által – más-más mértékben és módon, de „intézményesen” – használt illegális anyagi forrásokat és eszközöket, s leírtam a politikai feketegazdaság üzemszerű működését.


A politika fertője csupán egy fejezet erejéig (Az új feketegazdasági rend körvonalai) foglalkozott a most regnáló Orbán-rezsim ez irányú tevékenységével. Ebben a könyvben, amely A fideszes rablógazdaság címet viseli, megfordulnak az arányok: az előző húsz évet summázó első fejezetek után az összes többi a 2010-es fordulatot követő világot igyekszik majd bemutatni. A bevezető visszatekintésre azért van szükség, mert amennyire biztos, hogy 2010-től új világ következett a politika feketegazdaságában (is), olyannyira biztos, hogy ez nem a semmiből állott elő. Messzire, a kilencvenes évek első felére nyúlnak vissza azok az előzmények, amelyek újbóli felidézése nélkül nem lehet megérteni az Orbán–Simicska-féle hatalmi rablógazdaság valódi természetét és működésének karakterét.


Erre a könyvre is igaz, ami az előzőre: nem áll mögötte saját kutatás. Ez sem tartalmaz új szenzációkat, nagy leleplezéseket. Ennek is olyan híradások, riportok, interjúk, oknyomozó írások adják a tényanyagát, amelyek korábban külön-külön már megjelentek. Olyan kiváló újságírók jóvoltából, mint Ferenczi Krisztina, Bodoky Tamás, Mong Attila, Rádi Antónia, Rényi Pál Dániel, Pethő András és még sokan mások. A könyvben szereplő lábjegyzetek leggyakrabban a Népszabadságot, a HVG-t, az Élet és Irodalmat, a Magyar Narancsot, a Figyelőt, az Origót, az Indexet, az Átlátszót jelölik meg a közölt adatok forrásaként.


Noha a magyar tényföltáró újságírók napról napra bemutatják az országot uraló hatalmi konzorcium újabbnál újabb anyagi visszaéléseit, az állami erőforrások iparszerű eltulajdonítását, párt- és magánjavakká történő átalakítását, aminek 2010 óta immár a mások magántulajdona és egzisztenciája is tömegesen az áldozatául esik, a mozaikdarabokból itt kirajzolódó összkép mégis megdöbbentő. Megdöbbentőek a roppant méretek. Megdöbbentő a hatalmi eszközök gátlástalan, összehangolt, célirányos működtetése. Az Orbán–Simicska-rezsim esetében immár nem a politika hagyományos „gazdasági hátországáról” kell beszélnünk, amelynek az a dolga, hogy előteremtse a hatalomért folyó pártküzdelem – főként törvénytelen – anyagi forrásait. Mert a roppant gazdasági fölhalmozás itt nemcsak hogy extrém módon összekapcsolódik a hatalomfölhalmozással, de legalább annyira öncél, mint az utóbbi. Sőt, mintha a gazdasági javak szerzése és halmozása volna a lényeg, a hatalom pedig csak ennek a célszerszáma, eszköze. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy a jelenleg regnálóhoz hasonló természetű és karakterű szervezett érdekcsoport még sosem uralta ezt az országot: mindenekelőtt abból a célból, hogy a maga javára aknázza ki annak erőforrásait.


Ennek a – Magyar Bálint örökbecsű kifejezésével – „szervezett felvilág”-nak a kialakulásáról és működéséről szól ez a könyv.



Zárszó


Ebből a könyvből az derül ki, hogy az Orbán Viktor és Simicska Lajos által vezetett Fidesz valójában rablóbandaként működik. Noha a leírtakban bőséges alátámasztást nyer mindez, az állítás talán még azokat is meghökkenti, akik elolvasták a szöveget – és egyébként is a mai rezsim távozását szeretnék. Pedig az állam rablóbandaként való működéséről bő másfélezer éve megfogalmazta már a maga súlyos tételét Aurelius Augustinus, akit a kereszténység Szent Ágostonként tisztel. Augustinus nemcsak a késő római, kora keresztény filozófia meghatározó alakja, de az egyetemes politikai gondolkodás egyik óriása is. Bibó István őt tekinti a modern nyugat-európai demokratikus államfejlődés elméleti megalapozójának. Ezt írja róla:


„Valami egészen döntő változás kezdődik a keresztény, éspedig a nyugati keresztény államelmélet kezdetével. Szent Ágostonnak a De Civitate Dei, az Isten városáról, az Isten államáról szóló műve jelzi ezt a fordulatot… Mai szekularizált szóval ezt a tételt úgy fejezhetnénk ki… a hatalom igazolásra szorul, a hatalomgyakorlás csak valamilyen morális célja révén kaphat igazolást, nyerhet felmentést… Szent Ágoston államelméletétől... az európai politikai fejlődés a hatalom szüntelen önigazolásának és moralizálódásának a története... A hatalmi helyzet tényleges állapotból szereppé, funkcióvá válik, ami azzal a fontos következménnyel jár, hogy a gonoszság, az igazságtalanság immár nem merő rosszalló jelző egy-egy uralkodó neve mellett, hanem olyan körülmény, mely a szerepet, a társadalmi funkciót… is semmivé teszi.”* (Kiemelések tőlem – D. J.)


Esszenciális tömörséggel fejezi ki mindezt a De Civitate Dei híres mondata: „Igazságosság hiányában mi egyebek a királyságok, mint nagy rablóbandák?”


Lendvai L. Ferenc e mondat értelmezése kapcsán idézi Christoph Hornt, a bonni egyetem filozófiaprofesszorát: „Mert a rablóbanda is mi egyéb, mint parányi birodalom? Ez is emberekből álló csapat. A vezér parancsolata kormányozza, a közösségi egyezség fűzi össze, és a megállapodás szerint osztozkodnak a zsákmányon. Ha egy ilyen gonosz banda az elvetemült emberek csatlakozása által annyira megnövekszik, hogy már bizonyos vidéket a kezébe kerített, akkor letelepszik, városokat foglal el, népeket igáz le, és felveszi a királyság többet mondó elnevezését… nem mintha megszűnt volna kapzsisága, de most már nem lehet emiatt megtorolni.” (Kiemelés tőlem – D. J.)


Augustinus korában, a római birodalom IV–V. századi fölbomlása idején létező államalakulatok a maguk barbár mivoltában csakugyan morális és jogi korlátok nélküli rablóbandákként működtek. És a másfél évezredes nyugati fejlődés eredményeképpen váltak az uralkodó elit önkényes hatalmi és anyagi céljait szolgáló erőszakszervezetekből a társadalom javát elősegíteni hivatott, szolgáló állammá.


Ezen az úton a magyar társadalmi és politikai fejlődés is előrehaladt ezeréves története során, hogy (a XX. század rettenetes önkényuralmi kitérőit követően) a rendszerváltozással elérkezzen a nyugati demokratikus államfejlődés korszakába. Ám két évtized múltán súlyos válságba jutott, s a 2010-es fordulattal – modern körülmények között – visszazuhanni látszik az Augustinus korabeli barbárság világába.


A magyar állam ma rablóbandaként működik.


Hogy jogállami keretek közt „lehet-e még emiatt megtorolni”, azt a jövő dönti el.





* Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. In.: Válogatott tanulmányok. Magvető Kiadó, Budapest, 1986. II. kötet 371. és 374. o.



Főszereplők: Orbán Viktor és Simicska Lajos

TARTALOM


Az olvasóhoz
A politika fertője
A feketegazdaság utódpárti modellje
A fideszes feketegazdaság megalapozása (1992-94)
Viktor és Lajos
Négy szűk esztendő? (1994-98)
A „szervezett felvilág” működése (1998-2002)
Az Orbán-família meggazdagodása
Nyolc szűk esztendő? (2002-2010)
2010: az új rablógazdasági rend kialakítása
Közgéptársaság
Közpénzfaló médiabirodalom
Lenyúlások, leosztások, lerablások
Az állam mint rablógazdasági célszerszám
Nemzeti dohány
Föld! Föld!
Az Orbán-rezsim és az oligarchák
Simicska és Orbán
A felcsúti birodalom
Zárszó





A kép forrása: jozanparaszt.info