Konteó – harminc válogatott összeesküvés-elmélet
- Részletek
- 2013. december 21. szombat, 07:21
- [tiboru]
[tiboru]: Konteó – harminc válogatott összeesküvés-elmélet (Göncöl, Bp., 2013., 408 oldal, 2940 Ft)
A kiadó ajánlása és Tamás Tibor írása a könyvről (a könyv címe – Konteó – az angol conspiracy theory, azaz összeesküvés-elmélet magyaros rövidítése)
A rendkívül népszerű Konteóblog szerzőjének könyve nem állítja, hogy földön kívüliek járkálnak közöttünk, és azt sem, hogy dimenziók közötti átjáró van a Bermuda-háromszögben, vagy hogy világuralomra törne néhány tucat titokzatos ember, de ezek ellenkezőjét sem bizonygatja. A megmagyarázhatatlan vagy megmagyarázatlan (eltitkolt) események, jelenségek mindig vonzották a gondolkodó ember fantáziáját. Ebben a könnyed stílusú, de tárgyilagos és alapos könyvben a szerző harminc különösen érdekes, máig tisztázatlan témával kapcsolatban szedi csokorba azt, ami tudható, és teszi mellé azokat a teóriákat, amelyekkel a képzelet kipótolta a hiányzó részleteket. Tisztességes gyűjtőként nem minősít és nem válogat, hanem a legátfogóbb képre törekszik, így a hipotézisek közé kerül bizony mosolyogtató is – az olvasó feladata, hogy eldöntse, mit vesz komolyan belőle. Mielőtt azonban elhamarkodottan véleményt alkotna, gondoljon vissza rá, hogyan vélekedhettek a kortársak az első emberről, aki azt mondta, hogy a Föld nem áll, hanem minden addig elképzelhető sebességnél gyorsabban száguld. Mennyivel volt az hihetőbb akkor, mint ma egy időutazás?
A tartalomból (részletesen itt olvasható):
Templomosok – A Bilderberg-csoport – A Bermuda-háromszög – A Gagarin-konteók – Marilyn Monroe – John Lennon – Tunguzka – A nácik aranya – Az Antarktisz-anomáliák –
Elbert János halála – A Fenyő-ügy – A körmendi gyermekgyilkosság – A móri mészárlás
A szerző dedikál – Göncöl kiadó/Facebook
Tamás Tibor a Konteó című könyvről
Örök rejtélyek? Legalább egyet megoldhatnánk
Nem veszik elég komolyan az elmúlt hetek egyik fontos könyvújdonságát. Sok méltatást lehet olvasni a harminc válogatott összeesküvés-elméletet bemutató Konteó című kötetről, de főleg incselkedő, tréfás hangvételű ismertetőket. Következtetésük általában ennyi: a kultúrtörténet titokzatos ügyei és a titkok körül mindmáig gyűlő halálbiztos „magyarázatok” az emberi elme határtalan játékosságának bizonyítékai. A templomos lovagok feltűnéséről, bukásáról és továbbéléséről, vagy az UFO-élményekről szólva lehet jó ez a megközelítés, csakhogy van ennek az ügynek sötét oldala is. Nagyon sötét.
Tiboru, a sikeres blogger az utolsó fejezetben néhány magyar konteót sorakoztat fel. Ahogy időben közeledünk napjaink piszkos ügyeihez, úgy sötétül el az összeesküvések taglalása. A Kádár-kor „népszerű” rejtélyei, az Elbert család sorsának vagy a Malév 240-es járatának titka még abba a kategóriába sorolható, amelyre szomorkásan legyinthetünk: volt egy hidegháborús világ, a hozzá tartozó, betegesen titkolózó „tájékoztatási rendszerrel”. Ha ezeknek az ügyeknek a hátterében, amint sejthető, ilyesmi állt, valószínűtlen, hogy valaha megoldhatók a rejtélyek.
A közelmúlt piszkos ügyein azonban nem lendülhetünk túl ilyen könnyedén. Tiboru mesterien fejti ki a Fenyő-ügy, a körmendi gyerekgyilkosság és a móri mészárlás történetét. Egyik esetben sem megy bele túl mélyen a részletekbe, hiszen a nyomozás „hibajegyzéke”, a gyanús körülmények taglalása minden alkalommal önálló monográfiát érne meg. A rejtélyekkel kapcsolatban burjánzó összeesküvés-elméleteket sem részletezi túl. Nagyvonalúan vázolja a kombinációkat, meghagyja az olvasónak a saját vélemény alkotásának lehetőségét. Talán csak egy ponton esik ki a szerepéből – nagyon helyesen. Amikor a körmendi gyilkosságot a babonás középkori „vérvád” felmelegítésével „magyarázó” szélsőjobboldali agymenést említi, határozottan jelzi, hogy azt is kötelessége megemlíteni a konteók között, de eddig, és ne tovább.
A Fenyő-gyilkosság és a körmendi gyilkosság majdnem egyidőben, az 1998-as választások előtti időszakban történt. A móri mészárlás pedig nem sokkal a 2002-es választások után. Politizáló polgár számára mindkét időszak számos egyéb, hasonlóan sötét ügyet hív elő. (Csak egy-két példa: az 1998-as gyilkosságok után nem sokkal a politika legfelsőbb köreiben robbantott „megfigyelési ügy” rázta meg az országot, és a titkosszolgálatokig vezettek el a Lakatos-féle álmerénylet szálai. Emlékszik még ezekre valaki? A móri mészárlás után egy évvel szintén egyértelműen politikai jellegű botrány következett: a PSZÁF-elnök elleni támadás és a brókerbotrány. Elszámoltunk ezekkel bárhogy is?) Ha hajlamosak vagyunk is mosolyogni a kultúrtörténet sok évszázados összeesküvés-elméletein, kortársként nehezen szabadulunk a gondolattól, hogy az egymásra halmozódó rejtélyek között kell lennie összefüggésnek. Az pedig különösen idegesítő, hogy a sűrű egymásutánban kirobbanó (kirobbantott) botrányokat az utóbbi évtizedekben soha, egyetlen esetben sem követte megnyugtató megoldás. Sem a felelősök egyértelmű megnevezése nem jellemző, sem valamiféle tanulás, sem a következtetések levonása, sem a megismétlődés elleni intézményes garanciák fejlesztése.
A rendszerváltást felnőtt fejjel átélő magyar polgárként hajlamos vagyok azt hinni, hogy létezhetnek „aranykorok”, amikor a történelemben – akár egészen hosszú – nyugodt időszakok stabilizálódnak. Azokban a korszakokban bizonyára viszonylag csekély az összeesküvés-elméletek táptalaja. Talán azért gondolom így, mert itt, Magyarországon a mi felnőtt életünk már hosszú ideje egyáltalán nem ilyen. Háborús korszak ez, még ha vér viszonylag kevés folyik is (a Konteó ugyan éppen a véres eseteket vette elő, de ezek a szélsőségek). Amikor a háborús logika érvényesül, a csaták legelső áldozata az igazság. Nincs szükség fantáziálásra, mert van bőven megoldásra váró ügyünk.
A botrányok, konspirációk következetes homályban maradása pedig különösen aggasztó. Nehéz elképzelni virágzó demokráciát ilyen viszonyok között.
