Bajban az Orbán–Simicska-klán?




Nagy bajban lehet a klán, ha már a látszatra sem ad. Horváth András (aki magánemberként kőbányai fideszes képviselő, köztisztviselőként azonban pártatlan és becsületes adóhivatali szakember volt) november 8-i, pénteki leleplezése óta minden, ami történt, azt sugallja a külső szemlélőnek, hogy a klán feje tetején egész vajhegy lehet. Eszközökben nem válogatva mindent megtesz, nehogy kiderüljön, hol landoltak a százmilliárdok.


A NAV szombat-vasárnap ahajt lefolytatott gyors belső vizsgálatát követően, november 11-én, hétfőn bejelentette, hogy semmi szabálytalanságot nem találtak. És ezzel kezdetét vette az időhúzás és a bújócska.


Amikor Horváth András november 13-án hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, akkor a főügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el. Még aznap megtudhattuk, hogy Horváth már 2011-ben beszélt az aggályairól Rogán Antalnak.


Aztán november 19-én nyilvánosságra került az a levél, amelyet fideszes politikusoknak küldött az áfacsalásokról.


November 27-e sűrű nap volt, sok elemmel bővült a történet. Kiderült, hogy Horváth 2012-ben két államtitkárnak, Lázár Jánosnak és Cséfalvay Zoltánnak is küldött levelet az ügyről. Lázár reflexszerűen letagadta, de a levél előkerült.


(Mi lehetett az oka a különben hiperaktív fideszes politikusok feltűnő passzivitásának? A külső szemlélőnek csak az juthat eszébe, hogy tudtak valamit. Vagy ha nem, akkor a keresztapa főkönyvelője felvilágosította őket, hogy eddig, és ne tovább.)


Ugyanezen a napon, november 27-én a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága meghallgatta az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrást. Nem úgy, ahogy tervezték, mert a kormánypárti képviselők – megakadályozandó a meghallgatást – nem mentek el az ülésre. Akárcsak a meghívott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sem, és Matolcsy György jegybankelnök sem.


Másnap, november 28-án az adóhivatal rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol a szervezet elnökhelyettese közölte, hogy rágalmazásért feljelenti Horváth Andrást – és egy füst alatt alkalmazni kezdte a jól kézbe simuló családi módszert, a karaktergyilkosságot. A sajtótájékoztató közönsége megtudhatta, hogy Horváth András alaptalanul vádaskodik; hogy eccer megbízták egy célvizsgálattal, amit egy rendes ember pár hét alatt szok elvégezni, de ő tíz hónap alatt sem bírta befejezni; hogy küldetéstudata, sőt tudathasadása van.


(Ezzel megadta a kilövési engedélyt a maffia sajtószekciójának. Az egyik hetente megjelenő zászlóshajó a gúnyos „Adócsaló-irtót vegyenek!” címmel jelentetett meg cikket, amelyben ilyeneket olvashattunk: Horváth András kiugrott NAV-os rövidesen elfoglalhatja helyét a meg nem értett magyar zsenik panteonjában.” Vagy: „szakértelmének hiányosságai hamar kiütköznek. Az Államigazgatási Főiskolát végzett igazgatásszervező, aki a jelek szerint ért a hálózatok elemzéséhez, láthatóan nem ért azonban magához az adótanhoz, az adóellenőrzéshez mint szakmához”. Két héttel később ugyanez a propagandakiadvány nagy pszichológiai leleplezéssel állt elő, amely azt érzékeltette, hogy csak egy pitiáner sértett emberrel állunk szemben. „…megszokott dolog, hogy egyéni sérelmeket adóhivatali feljelentésekkel próbálnak megtorolni egyesek, hiszen – egy amerikai statisztika szerint – az adóügyi feljelentők népes listáját az elhagyott feleségek, szeretők vezetik, ám közvetlenül utánuk a kirúgott könyvelők és más, pénzügyi területen jártas munkatársak következnek. Na de hogy egy adóellenőr jelentse föl saját intézményét, az mégiscsak más esetnek látszik, mondhatja teljes joggal bárki, hiszen ez a közvélemény és az azt kiszolgáló a sajtó szemében már-már »a postás megharapta a kutyát« típusú szenzációnak látszik.” Egy másik, naponta megjelenő propagandakiadvány komolyra vette a figurát, és komor hangon közölte: „Horváth nem a saját, hanem a szobatársai gépéről dolgozott és sosem volt adóellenőr. Úgy tűnik, hogy fegyelmezetlen kolléga volt… úgy tűnik, hogy a korábban adóellenőri szerepben tetszelgő Horváthnak nem álltak rendelkezésére azok az információk, amelyek mentén megfogalmazta súlyos vádjait.” Egy másik cikkben sejteni engedte, hogy nem egy tisztességes állampolgárról van szó, aki súlyos visszaélésekre bukkanva teljesítette állampolgári kötelességét, hanem valami gyanús alakról, aki „politikai pálya felé kacsintgat”.)


Sűrű volt a december 2. is. Először is megszólalt a keresztapa, a tisztesség élő szobra, aki keményen kijelentette, hogy minden adócsaló meglakol, és hogy nem holmi parlamenti vizsgálóbizottságoknak, hanem az Állami Számvevőszéknek kell vizsgálódnia. A NAV is bekeményített, hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt följelentette Horváth Andrást. Azt nem lehet tudni, hogy a rágalmazás helyett, vagy azzal együtt. Ugyanennek a napnak a híre, hogy az MSZP kezdeményezte: az Országgyűlés gazdasági bizottságában hallgassák meg Horváth Andrást. Ám a bizottság kormánypárti tagjai indoklás nélkül elutasították a javaslatot.


December 10-én az ellenzék tett még egy kísérletet. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke kezdeményezte, hogy a testület hallgassa meg Horváth Andrást, Varga Árpádot, a NAV elnökhelyettesét, Papp Károly országos rendőrfőkapitányt és Göbölös Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját. A testület kormánypárti tagjainak javaslatára azonban levették a napirendről az áfacsalási vádakkal kapcsolatos meghallgatásokat.


(A külső szemlélőnek az jut eszébe, hogy a kormánypárti képviselők azért akadályoznak kézzel-lábbal mindenféle parlamenti bizottságot és meghallgatást, mert ott ellenzéki képviselők is ülnek, és megtudnának olyasmit, amit nem lenne jó megtudniuk. Az Állami Számvevőszéket azonban családtag vezeti, és már mindenkit lecserélt a családhoz hű emberre.)


December 11-én Horváth András fellélegzett: jött a hír, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást a feljelentése nyomán. Végre talán kiderül az igazság, a bűnösök lelepleződnek, és elnyerik méltó büntetésüket. Talán még a társadalomnak okozott százmilliárdos károkból is megtérül valamennyi.


A nyomozást Horváth nyilván nem úgy képzelte, hogy december 19-én reggel megjelenik nála négy rendőr, és a család nyugalmával nem törődve házkutatást tartanak, elviszik a számítógépe merevlemezét, egy csomó iratot és a nevezetes zöld dossziét.


A külső szemlélőnek – több millió magyar állampolgárnak – óhatatlanul az jut eszébe, hogy nagyon nagy bajban lehetnek, ha már a látszatra sem adva nyomeltakarítókat küldenek Horváth Andrásra.