Ranschburg Jenő
- Részletek
- 2010. október 25. hétfő, 03:31
- Ranschburg Jenő
Atyai kötelesség
A hír: „Tőkés László néhány héttel ezelőtt a nagyváradi polgármesteri hivatal egyik szakfelügyelőjét hívta fel, amiért bírság fizetésére kötelezték fiát, Tőkés Mátét, aki építkezési engedély nélkül gründolt egy afrikai hangulatot idéző bárt, melynek földszintjén pizzázó és autómosó is található.”
A cikk, amelyet kiválasztottam, a Népszabadságból való, és Üzenet az ötödosztályba címmel jelent meg. Arról szól, hogy Tőkés László néhány héttel ezelőtt Brüsszelből felhívta a nagyváradi városházát, és követelte, hogy azonnal vonják vissza fia büntetését (amit mellesleg a fiatalember azért kapott, mert engedély nélkül épített fel egy egzotikus bárt). Legutóbb pedig a Bihar Megyei Labdarúgó Egyesület elnökéhez fordult Tőkés, „követelve, hogy vizsgálják felül az ötödosztályú bajnokságban 2-2-es végeredménnyel zárult Rév – Partiumi Keresztény Egyetem SE mérkőzést”. Talán mondanom sem kell, hogy az utóbbi egyesület elnöke Tőkés László fia.
Évtizedek óta hangoztatom: a jó szülő gondoskodik gyermekéről; nem éri be azzal, hogy egy mámoros éjszakán megfogan, de egyengeti a megszülető kicsi fiú (vagy kicsi lány) útját az élet akadályokkal és útvesztőkkel teli ösvényein. Anyja eteti, tisztába teszi, altestét krémekkel kenegeti, apja viszont már nagyon korán kalandra hívja, birkózik vele, focizni tanítja, kockából, legóból együtt építenek tornyot, várat – és igen, akár egzotikus bárt is, földszintjén pizzázóval és formás kis autómosóval. A kis Máté igazán mindent megkapott, amíg édesapja ott élhetett gyermeke mellett. Meg vagyok róla győződve, hogy valamennyi kortársa közül az általa épített bár volt mindig a legegzotikusabb, és az arra járó bácsik, nénik elragadtatva csapták össze a kezüket: Nahát, ez a Máté gyerek! Micsoda helyre kis pizzázót rittyentett ezekből az apró téglácskákból!
Büszke is volt rá apukája nagyon – ámde a gonosz sors egyszercsak belerondított apa és gyermeke idilljébe: Tőkés úrnak hosszú-hosszú időre Brüsszelbe kellett utaznia. Ment is az atya – bár mondanom sem kell, vérző szívvel. Szívesen maradt volna asszonyával, kicsi fiával, de tudta: a jó szülőnek kötelességtudatból és a felnőtt élet kihívásaiból is példát kell mutatnia. És míg a repülőgép közönyös mormogással húzott a felhők közt egyenesen Brüsszel felé, a jó apát egyetlen gondolat gyötörte: úgy érezte, minden fontosat megtanított gyermekének a fociról és az építkezésről – de valamit elfelejtett, valamit, ami pedig fontos lett volna. De mit?
Amikor az első hírek megérkeztek Máté gyerekről Brüsszelbe, az édesapa keble csak úgy dagadozott. Jó, jó, elnöke a gyerek egy futballklubnak, ez még önmagában jelentéktelen dolog: ki nem tudja utánacsinálni? De játszik is a fiú a csapatban, méghozzá nem is akármilyen szinten: még harmincéves sincs, de már az ötödosztályig vitte! Ha így fejlődik, mi lesz ebből a gyerekből huszonöt év múlva? Mutogatta is a levelet mindenkinek; pártelnököknek, bizottsági tagoknak, tán még maga Barroso is belekukkantott. A következő levél azonban megdöbbentette: kisfia büntetést kapott! Éppen akkor, amikor a legpompásabb bárt építette, élete főművét, amelynek aljában olyan pizzázó és olyan autómosó található, hogy még New Yorkban is párját ritkítaná – ha éppenséggel ott épült volna és nem Nagyváradon. És akkor a jó apának eszébe jutott, hogy mit felejtett el közölni kisfiával az elátkozott brüsszeli utazás előtt! Azt felejtette el elmagyarázni gyermekének, hogy egy igazi bár építéséhez – a pizzázóról és az autómosóról nem is beszélve – mindenféle engedélyt kell beszereznie! Rajzok kellenek meg csúnya pecsétek (szegény gyerek, persze, hogy nem gondolt rá, hiszen egyszer még ki is kapott, amikor bárépítés közben sárpecsét keletkezett az ünneplős nadrágján), nagy papírkötegeket kell benyújtani a városházára, és türelmesen megvárni a rajtengedélyt – nemcsak úgy ukk-mukk-fukk nekiesni, mint a homokozóban!
Mit tehet ilyenkor egy jó apa? Azonnal levelet írt – természetesen EU-fejléces, merített levélpapírján –, a leghatározottabban felszólítva a városháza kicsinyes bürokratáit, hogy nyomban engedjék el a gyerek büntetését! Különben is, ő – mint a gyerek édesapja – vállalja a felelősséget, hiszen el kellett volna magyaráznia a lurkónak, hogyan kell eljárnia, ha igazi bárt akar építeni.
Az igazi katasztrófa azonban akkor következett be, amikor, megérkezett a hír a futballmeccs eredményéről: a gyerek csapata 2-2-t játszott az ötödosztályban, és mind a 37 néző meggyőződéssel állította, hogy az elfogult bírói hármas megpecsételte (tessék, már megint egy pecsét!) a mérkőzés sorsát. Kérem az olvasót, aki esetleg elnéző a bár és a pizzázó ügyében, lássa be, ezt már tényleg nem lehetett annyiban hagyni! A gondoskodó atya levele, amelyben minimum a mérkőzés újrajátszását és a bíró nyilvános bocsánatkérését követelte – haladéktalanul a brüsszeli postára került!
Most izgatottan várom a fejleményeket. Kíváncsi vagyok, mikor ülhetek be a váradi egzotikus bárba, és megvallom, nyugtalan éjszakáim lesznek, amíg nem bizonyosodom meg afelől, hogy az inkriminált ötödosztályú meccset a helyi labdarúgószövetség határozott utasítására újrajátsszák! Ígérem, én leszek a harmincnyolcadik néző!
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!