rss      tw      fb
Keres

Gyerekzsúr a Hiltonban




A zsúr elején kényelmetlenül feszengő fiúcska odahajolt asztalszomszédjához, megtudakolandó, mi fán is terem az a lúdgégetészta, merthogy ő még életében ilyesmivel nem találkozott. Igaz, calvadosszal ízesített csirkemellel is ritkán. Ebéd után aztán a gyerekek izgatottan bontogatták a „10-12 éves fiú részére”, „6-8 éves lányka részére” címkékkel ellátott ajándékcsomagokat. Hiába, a figyelmesség polgári erény.


A nebulóknak nem lehetett fogalmuk arról, hogy vadonatúj országunkban nemcsak a karácsonyi ajándékok kiosztása, de ennél sokkal fontosabb ügyek is hasonló szisztéma szerint dőlnek el. Például rövid, intenzív keresés után 60–65 éves, tekintélyt parancsolóan őszülő, átlagon felüli aláírási képességekkel rendelkező férfit sikerült találnunk államelnöknek. A főügyész legyen tapasztalt, de fiatalabb, 50–55 éves; tartson ki a demokráciákban szokásos 18–27 évnyi hivatali ideje alatt, ugyanakkor tévedhetetlen biztonsággal helyezze az ügyeket a Sürgős vagy az Elévült feliratú dossziékba. A 48–52 éves főhivatali elnöknek is tudnia kell, melyik 56–58 éves bíró fogja százötven ülésnapon tárgyalni az egyébként átlagos ügyet, hogy a 45–48 éves lap- és tévészerkesztőknek legyen idejük megvilágítani, mekkora fertőben is éltünk eddig.


Keresünk olyan 56–58 éves minisztert, aki sosem tesz fel keresztkérdéseket főtanácsadójának, s akinek hivatalába a csütörtök reggel hétfői határidővel kiírt pályázatra már aznap délután csinosan bekötött ajánlat érkezik. Ahol három nap alatt elfogy az éves innovációs keret, nyilván az alapos, többfordulós értékelés miatt. Az ajánlatokból aztán a láthatatlan rendező keze alatt idővel rádió- és tévécsatornák szökkennek szárba, hogy a 50–52 éves elnök által hatóságilag megtisztított éterbe végre a nemzet hangját sugározzák.


Justitia egyenlő mércével mér. Ha például a földpályázat helybenlakást szab feltételként, mindegy, hogy a generációk óta faluban lakó gazda, vagy az előző héten bejelentkezett fodrásznő nyújtja be.


A 45–48 éves minisztériumi főosztályvezetőknél sem hátrány, ha van gyakorlatuk a puzzle nevű játékban, s néhány tucat elemből, némi segítséggel, csinos kis hűbérbirtokokat tudnak összerakni. Az ideális esetben 50–52 éves parlamenti képviselő is maga írja a törvényjavaslatát, még ha nem is tudja felolvasni, s íme, a népakarat valahogyan már aznap utat tör magának.


Így aztán nem csoda, ha a 24–26 éves fiúk és lányok tömegével keresnek maguknak egy 80–300 ezer négyzetkilométernyi területű országot, ahol akkora a káosz, hogy még a hitvallásukat is maguk fogalmazzák meg az emberek, s nem az állami nyomda adja ki százezer példányban. Kibírhatatlan lehet a rendetlenség ott, ahol a múltat történészműhelyek kutatják és nem egy miniszterelnökségi főosztály gyártja le határidőre. Bátrak lehetnek ezek a fiúk és lányok: még azt a kockázatot is vállalják, hogy a humánerőforrás-miniszter – ha ugyan van ott ilyen egzotikus elnevezésű rang – nemhogy a Hiltonba, de egyáltalán sehova nem hívja meg őket karácsonyra.