rss      tw      fb
Keres

Takarásban

Nem is a rektorok fizetése érdekes, hanem néhány jelentős elv érvényesülésének esélye. A Magyar Rektori Konferencia szerint az állami egyetemek vezetőinek jövedelme nem közérdekű adat, tehát nem a nyilvánosságra tartozik. Néhány hónappal ezelőtt, egy jókora botrány után végre egyértelművé vált, hogy az állami cégek vezetőinek jövedelme nem titkolható. Gyakran így is ki kell perelni ezeket az adatokat, és nem azért, mert a jogszabályok nem elég egyértelműek. Számosan persze felháborodtak, hogy a sajtóban tálalták a fizetésüket. Egy irigységre hajlamos, a teljesítmények értékelésében bizonytalan társadalomban ez kényelmetlen az érintettek számára. Mégis: a közpénzek felhasználásának nyilvánossága, a közszféra átláthatósága fontosabb, mint az egyéni érzékenység.

Novemberben a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete mondta ki, hogy a Szent István Egyetem vezetésének jövedelme, és így értelemszerűen minden állami felsőoktatási intézményvezetőé, közérdekből nyilvános adat. A Rektori Konferencia megkeresésére az Adatvédelmi Biztos is megerősítette ezt az értelmezést. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint az elektronikus információszabadságról szóló törvény jogállami elveket kikényszerítő, az állami működés transzparenciáját szolgáló szabályok. Ezek értelmezésével jutottak a hatóságok arra a következtetésre, hogy a közpénzek felhasználásának ellenőrzése tekintetében egy felsőoktatási intézmény vezetője nem különbözik egy állami vállalat igazgatójától.

Ami ezek után ismét közállapotaink szomorú helyzetére utal, az néhány egyetemi vezető húzódozása. Szerintük fizetésük nem függ össze feladataik ellátásával, így az nem nyilvános adat, a felsőoktatási törvény egyik passzusából pedig kifejezetten az következik, hogy alappal titkolóznak. Abszurdnak tűnik, hogy pont a rektorok fizetése lenne független közfeladatot jelentő munkájuktól. Érveik egy szempontból bizonyosan gyengék: a közérdekből nyilvános adatok körét definiáló szabályok a jogállam működési elvei közé tartoznak. Méltatlan kibúvókat keresni. Különösen éppen az elit képzési helyeinek vezetőitől.


Ajánlja az írást másoknak is!