Politikai mítoszaink – A hatalom meséi
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2010. október 27. szerda, 05:29
Negyedik rész: A Nemzeti Együttműködés Rendszerének eredetmítosza; Mese 2006 őszéről
Ez másfajta mítosz, mint az eddigiek. Logikusan nem is itt lenne a helye, inkább az államról szóló mesék után. Október 20-án azonban elkészült az országgyűlés emberi jogi bizottsága igen hosszú nevű albizottságának jelentése, amely mindenekelőtt 2006 őszét vizsgálta. Úgy gondoltam hát, hogy éppen itt az ideje elővenni a Fidesz-kormányzat eredetmítoszát. Az Orbán Viktor által meghirdetett új gazdasági, politikai és társadalmi (?) rendszer nem létezhetne és nem lehetne legitim az ősbűnnel való szembeszállás mítosza nélkül. Az eredetmítoszok szerepe az, hogy öntudatot kölcsönözzenek egy törzsnek, egy családnak, egy vallásnak, vagy igazolják a jussát valamilyen tulajdonra. A korábbi hatalomgyakorlási módokkal élesen szakító új uraknak a legtöbbször szintén szükségük van ilyen mítoszokra. A 20. századi magyar történelemben mindig valamilyen „szörnnyel” való viaskodásból eredeztették hatalmukat a diktátorok. Horthy az „országcsonkító” bolsevikok, Rákosi az „imperializmus”, Kádár az „ellenforradalmárok” ellen küzdött. Orbánnak is megvannak a maga szörnyei. Mindegyik ilyen mítosz hazugságokból épült, illetve épül. Az őszödi beszédről elmondott (szélső)jobboldali mesékkel a Fidesz és Orbán Viktor pontosan ugyanúgy akarja kétségbevonhatatlanná tenni a hatalmát, ahogyan az MSZMP és Kádár János tette azt az 1956-ot ellenforradalommá minősítő mesékkel. Ezek a hatalmat igazoló eredetmítoszok arra is jók, hogy elfogadhatóvá tegyék a már elkövetett, illetve az éppen most tervezett bűnöket, és hőstettekké változtassák át őket.
Nagyon fontos tudnunk, hogy ezt a mesét újmagyarul írták és úgy is mesélik. Teljesen félreérthetjük, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk. Erre különösen az Unió nyugati felén szocializálódott politikusoknak kellene figyelniük, hisz ők már nemegyszer beugrottak az effajta trükköknek. Az albizottság jelentésének bevezetőjéből éppúgy kiolvasható, mint Orbán korabeli beszédeiből, hogy ez a történet a demokrácia védelméről szól. Mert a szörnyek (a liberálisok és a szocialisták, de főleg e kettőt önmagában egyesítő minden jogot és szabadságot felemésztő-elpusztító Belzebub, Gyurcsány Ferenc) meg akarják semmisíteni. A hősök pedig (legfőképp Orbán Viktor és pártja, no meg az utcai harcosok) meg akarják óvni. Nyugodtan használhatunk jelen időt, hiszen egy mítosz mindig a jelenben történik, a küzdelem sosem fejeződik be, azaz a hősök sosem szűnnek meg győzni. Emlékszem, az egykori NDK-ban, talán Lipcsében, óriási betűkkel volt kiírva egy toronyház tetejére: „Der Sozialismus siegt!” „A szocializmus győz!” – minden pillanatban! Az ember csak felpillantott, és tudta, már megint, és ez erőt öntött minden hívőbe. 2006 mítosza pont ilyen: nem telhet el nap, hogy a hős ne győzné le a maga démonát. Egyébként is a mi kormányunk feje „ősküzdelemnek” fogja fel az egész rendszerváltás óta eltelt időt (1). Ha csak egyetlenegyszer nem sikerül győzni ebben a harcban, akkor a hősről akár még az is kiderülhet, hogy ő maga a démon. (A jobboldal szeret is tiltakozni Orbán démonizálása ellen.)
Abban a rövidke újmagyar szószedetben, amit korábban tettem közzé, nem szerepelt a demokrácia. Pótolnunk kell hát ezt a hiányt. A kormányprogramból igen keveset tudhatunk csak meg arról, mit nevez demokráciának a Fidesz. Először csak néhány frázist olvashatunk, aztán sokáig, egészen a 78. oldalig kell lapoznunk, amíg ráakadunk valami többre. De itt is csak olyasmiket találunk, hogy az emberek bizalma miként rendült meg a demokráciában, hogy a Fidesz vissza fogja adni a demokrácia, pontosabban (és ez igen fontos!) a „valódi demokrácia” iránti bizalmat, mert megerősíti az intézményeket, hogy mindig is az oldalán állt (ami nem tudom, mit jelenthet). (NEP, 81-85. p.) A közel kilencvenoldalnyi kormányprogram mindössze annyit árul el arról, mit jelent a Fidesz számára a demokrácia, hogy van valódi meg van hamis, és a valódihoz erős intézmények kellenek. Ha többet akarunk megtudni ennek a szónak az újmagyar jelentéséről, akkor elő kell vennünk Orbán Viktor korábbi beszédeit. Senkit sem akarok ezekkel untatni, és nem is azért idézem meg őket, mert annyira gondolatgazdagok lennének, csak a témánk szempontjából legfontosabbakra térek ki igen röviden. Gondolom, nem meglepő, hogy az a két árva állítás, amely a NEP-ben olvasható, magától Orbán Viktortól származik. A hamis demokráciában, ahogy ő nevezi, paravánintézmények vannak: a parlament és a többpártrendszer (2). A valódi demokráciában pedig erős intézmények erős vezetőkkel (3). Isten ments eléjük akadályokat gördíteni! (4) A valódi demokráciában nincs vita: „Nem meggyőzni kell egymást, hanem kijelölni közös céljainkat, s azok mentén irányítani az országot.” Nyilvánvaló tehát az is, hogy egy ilyen csodás rendben az eredmények „nem a jó döntésekből születnek, hanem az azokat követő munkából.” (5) Ez ugyan egy kicsit zűrös, de kihámozható belőle valamiféle zavaros jelentés. Még két fontos tulajdonsága van a valódi demokráciának: az érdemek alapján lehet előrejutni benne, és a sajtó nem rombolhatja le a tekintélyeket. (6)
A Fidesz-féle „valódi demokrácia” tehát a következő: Erős emberek uralják, akik előtt nincs akadály. Olyanok ők, akik a saját érdekeikért átgázolnak mindenen és mindenkin. Nincsenek benne viták, a célokat az erős emberek jelölik ki, ezután már csak dolgozni lehet, kérdezni nem. Aki előre akar jutni, annak érdemeket kell szerezni a hatalmasoknál, hol máshol. A sajtó felől fenyegető veszélyt is elhárítják, így a tekintélyek lerombolhatatlanokká válnak.
Ezek egyikének sincs köze a demokráciához! Amikor tehát a Fidesz bármelyik vezére a demokrácia szót használja, akkor a tekintélyesek korlátlan uralmát érti alatta. A mítosz szerint a Fidesz és az utcai hordák együttesen védték ezt a „valódi” demokráciát, vagyis küzdöttek a tekintélyek vitathatatlan uralmáért. A Fidesz-uralom, azaz a Nemzeti Együttműködés Rendszere ebben a harcban született. Mivel ez a harc a gonosz és az ő bűnei (7) ellen folyt és persze folyik most is, a hősökkel volt és van az erkölcs meg az igazság. Természetesen, csak abban az értelemben, amit ezek a szavak az újmagyarban jelentenek.
Most, hogy ezt tudjuk, meghatározhatjuk, mi is az az ősbűn, ami ellen a magyar jobboldal hősei küzdenek. Nem a szocialisták hazugságai, dehogy! Azok a mítosz szerint szükségképpen következnek magából az ősbűnből, ami nem más, mint a liberális demokrácia létrehozása.
Az a parlamenti albizottság, amely október 20-án közzétette a jelentését, ezt a mítoszt mesélte el újra. Az albizottság jelentése maga gondolatilag és politikailag is az 1957-ben megjelent úgynevezett Fehér könyvekkel rokon. Adódott azonban egy probléma. Eleinte Orbán Viktor együtt mesélte ezt a mítoszt a neonácikkal. Meséltek a bűnről, amit az akkori kormány elkövetett, és meséltek valamiféle elemi felháborodásról, a „magyar nép indulatairól”. (8) Ma viszont túlzottan megerősödtek, túlzottan önállóvá váltak az egykori, utcára engedett-küldött hordák mögött álló politikusok. Másrészt, immár a Fideszé az olyannyira vágyott hatalom, és ebből a nézőpontból bizony sok minden másként látszik! A bizottság jelentése ezért lett ambivalens. Ami akkor az utcákon történt, a Fidesz szemében ma már nem forradalom, hiszen az nemrég a szavazófülkékben esett meg velünk. Meg kellett védeni a rendőröket is, mégpedig úgy, hogy közben el is kellett ítélni őket. Mindezt annak érdekében, hogy az utcai harcosokat és a neonáci rohamosztagokat ki lehessen törölni a meséből. Végigolvasva a jelentést, az az ember érzése, hogy nem is a végeredmény, hanem az a folyamat volt a lényeg, amelynek során az albizottság elé citálták az egykori szereplőket. A jelentésben alig van új szempont, javaslatai semmitmondóak, de életben tartotta a mítoszt, elmondta újra, hogy Gyurcsány Ferenc milyen nagyon felelős. Az LMP szégyene, hogy politikusai végigjátszották ezt a komédiát, és megszavazták ezt a jelentést.
flickr/Tomas Dubec
Ha politikai felelősöket keresünk mindazért, amit a rendőrök, illetve amit a rendőrökkel 2006 őszén tettek, akkor mindenekelőtt Boross Pétert kellene kérdőre vonnunk, majd vele együtt mindazokat a politikusokat, tartozzanak bármely párthoz is, akik megakadályozták a rendőrség reformját, akik a tábornoki kar nagy részével együtt kiálltak és kiállnak ma is a szovjet típusú szervezeti rendszer és viszonyok megőrzése mellett. „Kormányunk és pártunk” mostani törvényváltoztatási szándéka szerint (9) ezek a viszonyok még szovjetesebbek lesznek majd. Ennek következtében a jó, európai gondolkodású szakemberek még inkább elmenekülnek majd, a kontraszelekció felerősödik, és tovább romlik a civil–rendőr-viszony, azaz szinte biztosan növekedni fognak a rendőrök által elkövetett atrocitások és bűnök. Ám 2006 őszén a rendőrség csak mellékszereplő volt, áldozat, mint mi mindannyian, ahogyan a demokrácia is.
A politikai eredetmítoszok hazugságokat terjesztenek, de mi a hazugság a Fidesz-hatalom eredetmítoszában, miért pont ugyanolyan hamis, mint a Kádár-rendszeré volt? Balsai István feltételezésekre és logikai következtetésekre hivatkozott nem is oly rég, amikor Gyurcsány Ferenc bűnösségéről beszélt. Nem azért, hogy őt kövessem, de mert a tudomány mindig hipotézisekkel dolgozik, el kell ismernem (az események, beszédek, akciók összefüggéseit áttekintve: csak logikai úton jutottam arra, hogy 2006 őszén nem „népi felháborodás”, nem is forradalom, csak egy egyszerű államcsínykísérlet zajlott le. Az említetteken túl természetesen egyéb bizonyítékom nincs, de nem is vagyok parlamenti bizottság, sem pedig nyomozó hatóság. Alaposan előkészített, a neonácik és a jobboldal együttműködésére alapozott, de bizonytalankodva és tétován megvalósított államcsínykísérlet. Ez tűnik a leglogikusabb, a rendelkezésre álló adatoknak leginkább megfelelő feltevésnek. (10) Ebből pedig az következik, hogy szinte semmi sem úgy volt, ahogyan a Fidesz-hatalom eredetmítosza meséli! Mások voltak a hősök, és mások voltak a gazemberek. Mások voltak a célok is, mint amit el akarnak hitetni velünk. Külön tanulmányt igényelne, hogy mégis miért fogadta el majd mindenki, még a liberálisok és a baloldaliak között is olyan sokan, a Fidesz-változatot. Miért nem keresett senki épeszű magyarázatot? Miért elégedett meg mindenki az őszödi beszéd keltette „elsöprő erejű” népi felháborodás és a „spontán demonstrációk” bárgyú történetével? Hogyan válhattak békés hazafivá a demokrácia megdöntéséről álmodozó, szerencsére rosszul szervezett bandák tagjai, majd pedig (az albizottság jelentésében) ismét bűnözőkké? Hogyhogy egy-két értelmiségin kívül senki, de senki, sem itthon, sem az Unióban nem tudta és nem is akarta kiolvasni a Fidesz vezetőinek szövegeiből, mi készül Magyarországon? Hogyhogy az értelmiség nagy része lelkesen élesztette fel a 20. század legembertelenebb hagyományait? Hogyan válhatott érzéketlenné az ország lakosságának jó része ezekre az embertelenségekre? És végül hogyan süllyedhetett ilyen mélyre, hogy válhatott ennyire silánnyá a gondolkodás minősége Magyarországon? Senki se higgye, hogy a demokrácia híveinek politikai vergődése nincsen összefüggésben mindezzel, meg azzal, hogy politikusaik képtelenek befogadni, néha még megérteni is, az elemzéseket, ötleteket, de még a figyelmeztetéseket is.
(1) Orbán Viktor: Göbbels-i és sztálini módszerek az ellenzékkel szemben. 2007. március 7. [Helyesírás az eredeti szerint!]; Illetve Magyari Péter–Mong Attila–Vajda Éva: „Én képviselek valamit” Manager Magazin
(2) Orbán Viktor: A mai állam egy butikos állam. Beszéd a Fidesz Jövőnk című vitasorozatának közszolgáltatásokról szóló konferenciáján, 2007. március 31.
(3) Orbán Viktor: Göbbels-i és sztálini módszerek az ellenzékkel szemben.
(4) Orbán Viktor: Fel a mélyből, aki magyar! Összegző beszéd a Jövőnk című vitasorozat első záró konferenciáján, 2007. január 27.
(5) Orbán Viktor: Új küldetés. Magyar Nemzet, 2005. június 17.
(6) Az érdemekhez lásd: Orbán Viktor: Göbbels-i és sztálini módszerek az ellenzékkel szemben. A sajtóhoz lásd: „A sajtó veszélyes hatalom. Le lehet rombolni általa mindenféle tekintély iránti tiszteletet.” Tarlós István 2007. október 23-i beszéde.
(7) A „gonosz” szerepéhez a mítoszban lásd: Orbán Viktor: Nekünk most előre kell lépni, Beszéd a Fidesz Astoriánál tartott ünnepi nagygyűlésén, 2007. október 23-án. A bűnökről nagyon sok helyen és sokszor beszélt, ennek felsorolásától eltekintenék.
(8) Orbán Viktor: Az igazság szabaddá tesz. Magyar Nemzet, 2006. október 14. Szinte szó szerint ugyanígy értékelte a helyzetet a neonácikat is tartalmazó Civil Jogászbizottság 2007-ben közzétett jelentése.
(9) Az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról
(10) Ennek részletesebb kifejtését lásd Krémer Ferenc: Rossz döntések kora, Napvilág, 2010. 143-163. p.