A köztévé a kormány és a szélsőjobb szolgálatában




2014. január 17-én az m1 Ma reggel, Rekontra című műsorában az összeállt ellenzéki összefogásról vallatták a Demokratikus Koalíció alelnökét, Bauer Tamást.


A kihallgatását Fábián úr, az egyre vidámabb barakká formálódó „viktoriánus” rezsim pártatlanságot sugárzó hűséges katonája lekezelő hangnemben vezette. Kihallgatótársa Pindroch Tamás volt, akin, mint az összes orbánista talpnyalón, egyre határozottabban megmutatkoztak az épelméjűséget súlyosan veszélyeztető rezsicsökkentő fóbia tünetei. Pindroch úr, a szélsőséges nézeteket terjesztő Echo tv munkatársa, aki hozta a formáját, minden energiáját az észérvekkel válaszoló riportalany megzavarásába fektette. Az igazságtól fényévnyire lévő adatokkal próbálta a nézőket megtéveszteni. Például szemrebbenés nélkül hazudta, hogy a második Orbán-kormány az első két évében „befagyasztotta a rezsiköltségeket”. A harmadik kérdező Csuhaj Ildikó, a Népszabadság munkatársa volt, aki a két vallató által generált hangzavarban csak elvétve jutott szóhoz. A Rekontrának nevezett hangzavar végén Bauer Tamás, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből idézve szembesítette kollaboráns vallatóit Orbán önkényuralmi rendszerében betöltött szerepükkel. Ettől dühbe jöttek. Az egyikük még, elnézést kérek a jelzőért, pofátlanul vissza is kérdezett. „Milyen kormánytelevízióról beszél?” A vallatás végén Fábián úr, Bauer Tamás szavába vágva, az alábbi meleg szavakkal köszönt el. „Alelnök úr! Meg én közben azt mondom, hogy híradó következik, tessék nyugodtan folytatni, majd meghívjuk máskor is, de most híradó jön, mi maradunk beszélgetni.”


A vallatást megelőzően Fábián úr Volner Jánost, a Horthy-korszakot visszasíró, a nemzetiszocialista eszméket ápoló párt alelnökének véleményét kérdezte a demokratikus erők összefogásáról. Volner testvér ezt a „szégyenkoalíció” jelzővel illette, és „elképesztőnek” minősítette a kormány leváltására készülő, a magához térő baloldali, demokratikus erők összefogását. A szerkesztő áhítattal hallgatta riportalanyát, elégedettséget sugárzó arccal köszönte meg gyurcsányozó mondatait. „Volner János úr, tisztelettel köszönöm, hogy itt volt.”