Elhangzott ott más is




Rendben. „Tévedés” volt idegenrendészeti intézkedésnek nevezni a zsidók deportálását Kamenyec-Podolszkba.


Fogadjuk el a Veritas intézet frissen kinevezett főigazgató-történészének elnézés kérését.


Bízzunk benne, hogy a következő szembesítés alkalmából tévedésnek minősíti azt a szintén tőle származó, ugyanakkor elhangzott kijelentést, miszerint:


„Arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után.”


Meg kell mondanom, ez a felfogás egyébként nagyon „korszerű”. Olyannyira, hogy a legújabb történeti és korszerűen tudományos intézet vezetésére is érdemesít.


Földhözragadt, elavult gondolat több mint 400 ezer magyar zsidó elpusztítását a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájának tartani. Nevezzük csak tudományos, hűvös tartózkodással a zsidóságot ért jelentős veszteségnek.


A hozzá vezető út pedig tudományosan, korszerűen szót sem érdemel.


Jelentéktelen apróságok voltak az 1919-20-as évek elején a zsidók elleni pogromok, a „nem kívánatos galíciaiak” kitoloncolása, internálása, a numerus clausus „faji” törvény, túladóztatásuk háborús váltság címen. Szót sem érdemel a zsidók fokozatos megfosztása üzleteiktől, mészáros, iparos engedélyeiktől, közhivatalaiktól, trafikjaiktól (!), földbérleteiktől (!), megfosztásuk telefonengedélyeiktől, héber nyomtatványaik terjesztési jogától. Szót sem érdemel kiszorításuk a törvényhatósági bizottságokból (virilisek), a szellemi pályákról, állampolgársági elismerésük csaknem teljes ellehetetlenítése.


Mindez 1920 és 1930 között. Magyarország szuverenitása idején.


Aztán következtek a zsidó törvények, amelyek fokozatosan megfosztották a magyar zsidókat életfeltételeiktől, emberi-, állampolgári jogaiktól, végül „idegen fajnak” minősítették őket.


Mindez évekkel 1944 előtt.


Ugyancsak Magyarország teljes szuverenitása idején.


Korszerűen, az akkori magyar állam ezen „intézkedéseit” sem kell jelentős veszteségeknek tekinteni, tudjuk meg az új igazságot (Veritas) hirdető igazgató úrtól.


Ha segíteni akarnék, és funkcióra pályáznék, azt javasolnám: minősítsük mindezeket egyszerűen és pusztán az akkori magyar állam és törvényhozás, parlament által elfogadott, legitim, többségi intézkedéseknek.


Humanitárius szempontok, holmi társadalmi igazság nem ide tartoznak. Ezek törvények voltak.


Ne keverjük össze a holokauszt 70. évfordulóját a magyar történelemmel, ez két külön álló dolog. Lehet, hogy az igazgató úr kijelentései mégsem tévedésen alapulnak?