Az „idegenrendészet” előzményeiAz „idegenrendészet” előzményei




Európa XX. századi történetének, zsidók tömeges legyilkolásával végződő első deportálása Kamenyec Podolszkijba, a Horthy-rendszer vezetésének 20 éven át érlelt döntése volt.


A következőkben ne essék szó a kor bevallottan fajvédő, szélsőséges pártjainak politikájáról, csak a kormánypolitika idevezető útjáról.


A Keresztény Nemzeti Egység Pártja 1919-es programjában és a Bethlen István által vezetett KNEP-Kisgazdapárt programjában szerepelt az 1914 utáni honosítások revíziója, s a „nem kívánatos elemek” (galíciai zsidók) kitoloncolása.


Bethlen miniszterelnök 1921 tavaszán, kormányprogramját bemutató beszédében említést tett az internálási alaprendeletről, amely a galíciai zsidók internálásáról is intézkedik. Bethlen az internálási törvény fenntartása mellett érvelt.


1925-ben kiegészítette az 1920-as rendeletet a „beszivárgott zsidók” kiutasításáról. A kiegészítésben a zsidók külön nem szerepeltek, de a kormány felhatalmazást kapott, hogy a „nemzetbiztonsági szempontokból nemkívánatos idegeneket” kiutasíthassa.


A numerus clausus törvény vitájában Klebelsberg miniszter kifejtette: „a bevándorolt galíciai zsidóság első és második generációja hozta a nyakunkra a proletárdiktatúrát.”


Megnehezítették a zsidók állampolgárságának elismerését. Az 1879. évi törvény rendelkezései ellenére olyan eredeti születési és egyéb okmányokat követeltek, melyek beszerzése az ország szétszakítottsága, a zsidó felekezetek 1851 előtti anyakönyvezésének hiánya miatt, csaknem lehetetlen volt.


1931 elején a Koronatanács foglalkozott a zsidó „beszivárgás” ügyével. Bethlen több minisztere tett jelentést, hogy a „hontalan zsidók” milyen „veszélyt jelentenek”. A becsvágyó zsidók a magyar állampolgárok munkaalkalmait veszik el… Végül a Koronatanács úgy döntött, hogy a beszivárgásnak minden eszközzel elejét kell venni. Kimondták, hogy razziákat kell tartani a kézrekerítésükre és állásaikból el kell távolítani őket.


Bethlen István 1937 májusában beszédet mondott a képviselőházban a „zsidókérdésről”.


Többek között elmondta, hogy az utóbbi hatvan-hetven évben nagyarányú bevándorlás volt Galíciából, és máshonnan, ahonnan zsidó tömegek érkeztek. „…ügyességükkel és rátermettségükkel fokozatosan kiszorították a keresztény intelligens köröket és társadalmat a földnél nagyobb jövedelmet adó egyéb foglalkozási körökből… Ez idézte elő a keresztény társadalomnak azt az érzését, hogy jövője bizonytalanságban van, mert amíg a zsidóság a maga ügyességével és rátermettségével nagy vagyont gyűjtött ebben az országban, addig a keresztény társadalom széles rétegei elszegényedtek.”


Aztán következtek a zsidótörvények.


1939. január 14-én, a második zsidótörvény megszavazása előtt Bethlen és több, konzervatív társa memorandumot intéztek a kormányzóhoz. Ebben a zsidó probléma lényegének azt tartották, hogy túl sokan vannak és túl nagy a hatalmuk. Az első bajon csak a kivándoroltatás, a másodikon csak a gazdasági életben betöltött hatalmuk visszaszorítása segít, írták.


A harmadik zsidótörvény vitájáról Bethlen István megállapította, hogy a képviselőházban minden hozzászóló a zsidóság kényszer-kitelepítését szorgalmazta.


A vitával egyidőben, 1941 júliusában és augusztusában megindult mintegy 18 ezer zsidó deportálása, a Horthy-rendszer „idegenrendészeti” rémtette, amely aztán 1944-ben elvezetett további, több mint 400 ezer magyar zsidó meggyilkolásához.


A gyűlölet vetése beérett.